NBA Playoff 2024: a második kör előzetese (4/4)

Boston Celtics (1.) – Cleveland Cavaliers (4.)

Első mérkőzés időpontja: 2024. május 8. 01:00

 

Mi történt eddig?

A Celtics a tavalyi rájátszásnak is ugyanolyan célokkal vágott neki, mint az ideinek, ahogyan most is, úgy az előző idénynek is egyértelműen a bajnoki cím egyik legfőbb esélyeseiként indultak harcba, viszont ismét akadályba ütköztek: hiába ejtették ki az első körben hat meccsen az Atlantát, majd a második körben a sokak által „előrehozott keleti döntőben” hét mérkőzésen a Philadelphiát, a konferenciadöntőben nagyon beragadt a csapat és 0-3-as hátrányba került a Heat ellen – ebből ugyan elképesztő kapaszkodással ki tudtak még egyenlíteni a kelták, viszont a hazai mindent eldöntő hetedik meccsen már nem maradt elég szufla bennük, így ismét nem tudták beteljesíteni a bajnoki reményeket. Ezt követően nyáron a vezetőség úgy döntött, hogy annak ellenére, hogy többször is leolvadt a gárda kulcshelyzetekben, a Tatum-Brown pároshoz nem nyúl hozzá és tovább fejleszti a két sztár körüli játékosállományt. Brad Stevensnek nehéz és fontos döntéseket kellett meghoznia, a korábbi évek sikereinek sarokköveiből végül kiszállt a csapat, így Marcus Smart, Malcolm Brogdon, Grant Williams és Robert Williams III is távozott a csapatból, míg érkezési oldalon Kristaps Porzingist, Jrue Holidayt és a cserehatáridő lejártakor érkező Xavier Tillmant tudjuk kiemelni – ezekből a mozgásokból egyértelmű volt a csapat érdeke: minél több ponterős és védekezésben is kiemelkedő játékost összepakolni a kezdőbe, még akkor is, ha ez a rotáció mélységének beáldozásával is jár.

Az idei alapszakaszban a szűkebb rotáció ellenére is kegyelmet nem ismerve menetelt előre a Boston, gyakorlatilag megingás nélkül robogott végig az alapszakaszban a csapat, így kérdés sem férhetett ahhoz, hogy Tatumék nem csak Keletet, de az egész ligát toronymagasan nyerik a 64-18-as mérlegükkel. Ehhez persze nagy szükség volt arra, hogy az aktív rotáció komolyabb sérülések nélkül tartson ki a szezonra, Jayson Tatum 73, Jaylen Brown 70, Derrick White 72, Jrue Holiday 69 mérkőzésen lépett pályára az alapszakaszban, de a kórlapja ismeretében önmagához képest Kristaps Porzingis is viszonylag egészségesen teljesítette a szezont. Továbbá emellett nagy stabilitást jelentett a gárdának az, hogy a kispad is folyton rendelkezésre állt, Payton Pritchard például egyetlen meccset sem hagyott ki a szezonban, de Sam Hauser is 80 mérkőzésen állt Joe Mazzulla rendelkezésére. Mindent egybevetve tehát a Celtics mérföldeket vert a mezőnyre az alapszakasz során, hazai pályán szinte végig legyőzhetetlen volt (csupán 4 alkalommal szenvedett vereséget a TD Gardenben!), a kelták dominanciáját pedig jól tükrözi az a tény, hogy ők voltak az egyetlen csapat az idei mezőnyben, akik támadásban és védekezésben is a legjobb háromban végeztek. Ezek alapján joggal várhatták a rájátszás első körét, ahol az ismét a playinből a playoffba jutó Miami Heat volt az ellenfél. A két csapatnak komoly múltja van egymás ellen a rájátszásban az utóbbi években, hiszen 2023-ban, 2022-ben és 2020-ban is találkoztak egymással a keleti döntőben, ezekből viszont kétszer is az esélytelenebbként kikiáltott Miami jutott tovább a nagydöntőbe. Most viszont egy teljesen más forgatókönyv volt érvényben, a Heat a tavalyi underdog-menetelés után láthatóan gyengébb kerettel futott neki ennek a szezonnak, amit ráadásul tovább súlyosbított Jimmy Butler és Terry Rozier sérülése is, míg a Celtics a sztárjai köré egy magasabb szintű keretet tudott kialakítani, aminek a pálya mindkét oldalán komoly hatása van. A Boston végül a papírformának megfelelően 4-1-es összesítéssel jutott túl a már-már korszakos riválisának mondható Miamin, Mazzulla csapatának támadójátéka és csapatvédekezése szinte kifogástalan volt az egész sorozat folyamán, viszont a társaságra végül csak ráesett Damoklész kardja, ami az egész szezon során a fejük fölött lebegett: Kristaps Porzingis a párharc negyedik mérkőzésén vádlisérülést szenvedett és az orvosi stáb jelentése szerint az egész második körös párharcot ki kell hagynia, a lett magasember leghamarabb a keleti döntőre térhet vissza a pályára.

A Cleveland a tavalyi rájátszásban komolyan megégett, miután a pályaelőny birtokának ellenére is 4-1-gyel kiesett a New York Knicks ellen az első körben, így a nyáron érdemes volt elgondolkodnia a vezetőségnek, hogy kissé átszabja a keretet, amely egy működőképesebb játék kialakítására alkalmas. Az off-seasonben a csapat belátta, hogy muszáj minőségi kinti dobókkal körülvenni a Mitchell-Garland párost, főleg úgy, hogy a palánk alatt megmaradt a Mobley-Allen duó – így érkezett a csapathoz Max Strus és Georges Niang, de legalább ilyen nagy fontosságú volt Caris LeVert újraigazolása is. A távozók közül leginkább Danny Greent, Cedi Osmant, Lamar Stevenst és Dylan Windlert érdemes megemlíteni – miután egyikük sem tudta igazán megvetni a lábát a tavalyi playoff-rotációban, végül a kiegészítőszemélyzet felfrissítése mellett döntött a vezetőség.

A Cavsnél az alapszakasz első harmadát leginkább a sérülések határozták meg, Allen és Garland is az oldalvonal mellé kényszerült a szezon elején, nélkülük a playin és a playoff-vonal között mozgott legtöbbször a csapat, januárban viszont az egyre kiegészülő kerettel, Mitchell és Allen vezetésével a liga egyik legélesebb és legveszélyesebb csapatává váltak, január 4-től február 11-ig mindössze egyetlen vereséget szenvedtek, ekkor tizennyolcból tizenhét győzelmet szerzett Bickerstaff csapata, egyedül a Bucks elleni vereség rondított bele az így is elképesztő menetelésbe. A csapat ennek köszönhetően komoly kihívója lett a keleti dobógóért küzdő csapatoknak, pariban volt a Bucksszal és a Knicksszel is (ekkor a Philly már Embiid sérülése miatt egyre lejjebb csúszott) – a lendületben lévő csapatba idő közben pedig visszatérhetett Darius Garland is, aki további lehetőségeket adott az akkor egészen hatékony támadójátéknak. Ugyan ekkorra tehető Tristan Thompson 25 meccses eltiltása is, viszont az ő pályán betöltött szerepe aligha határozta meg a Cavs formáját és ezáltal a lendületét sem vetette vissza. A sikeres hónapok után viszont az ohióiaknak nem sikerült a szezont úgy zárni, ahogyan szerették volna: tavasszal Donovan Mitchell térdével adódtak gondok, akinek így több meccset is ki kellett hagynia, ráadásul a visszatérése után is láthatóan rozsdásan mozgott az alapszakasz utolsó heteiben, ennek is köszönhető, hogy végül a Cavaliers 48-34-es mérlege csak a keleti negyedik helyre volt elég a szoros élmezőnyben. Az első körben így az ötödik helyen befutó, a szezon egyik meglepetéscsapataként hivatkozott Orlando Magic volt Mitchellék ellenfele, a sorozat pedig végig olyan szorosan alakult, ahogyan azt egy 4-5. helyezett csapatok csatájától várni lehetett. Minden mérkőzést a hazai csapat nyert meg, 2-0-s Cavs-vezetés után kiegyenlített a Magic, majd meccsenként váltakozott a győztes csapat személye – fontos információ, hogy a felek negyedik mérkőzésén megsérült Jarrett Allen, aki azóta nem is léptt pályára és egyelőre most is kérdéses a játéka. A hatodik mérkőzésen aztán hiába dobott Donovan Mitchell 50 pontot, így sem tudta a következő körbe juttatni csapatát, a Magic hetedik meccsre mentette a sorozatot, ahol végül a pályaelőny birtokában hazai pályán tudta lezárni a párharcot a Cavs – Mitchell ekkor is csapata egyértelmű vezére volt, hiába volt 18 pontos hátrányban is a mérkőzés elején a Cavs, a második félidőben két fokozattal feljebb kapcsolva viszonylag egyoldalúan eldöntötte a továbbjutás kérdését, így készülhet a Boston Celtics elleni második körös sorozatra. Nem mellesleg 1993 óta ez volt a franchise első olyan megnyert playoff-párharca, amikor nem volt a csapat tagja LeBron James…

Az alapszakaszban a csapatok három egymás elleni mérkőzéséből kettőt is a Celtics nyert meg – bár bő két hónapja már nem találkoztak egymással a csapatok és a Clevelandnél mindig volt egy fontos hiányzó. Decemberben a Boston a Tatum-Brown páros közös 50 pontjával 120-113-ra tudott nyerni a Mobley nélkül felálló Cavs ellen, két nappal később pedig ugyanezzekkel a rotációkkal 116-107-re, ekkor a bostoni kezdő minden tagja eljutott legalább 14 pontig, így a Mitchell-Garland duó 50 pontja és Caris LeVert padról hozott extrája is kevés volt a Cleveland részéről. A felek utoljára március elején néztek szembe egymással, ahol ezúttal Donovan Mitchell volt maródi a clevelandieknél – ennek ellenére szoros meccsen egy ponttal tudott nyerni a Cavs, ahol a padról érkezve extrát játszó Dean Wade volt a nyerő ember. Összességében tehát az alapszakaszban mindig a hazai csapat tudott nyerni, a Boston minden mérkőzésen egészséges volt és a legjobb rotációjával tudott felállni, a Cavsnek viszont Mobley és Mitchell révén minden alkalommal kellett egy-egy kulcsembert nélkülöznie, érdekes módon viszont éppen a támadójáték legnagyobb motorja nélküli találkozón tudott győzni a csapat, amikor Mitchell térdsérüléssel küzdött.

Mi várható?

Először is érdemes leszögezni, hogy elképzelhető, hogy mindkét oldalon lesz egy-egy fontos hiányzó magas poszton, Kristpas Porzingis szinte biztos, hogy az egész sorozatot kihagyja, míg Jarrett Allen státusza egyelőre kérdéses, de ő sem volt ott a Cavs elmúlt három mérkőzésén a Magic ellen – az utóbbi meccsek alapján ez inkább a Clevelandnek lehet fájó (bár azért van arra esély, hogy Allen visszatér valamikor a sorozatban). Már csak azért is, mert a Boston a Heat elleni utolsó meccseken igazolta, hogy akkor sem változik meg a csapat alapjátéka, ha a sorozat X-faktorának kikiáltott Porzingis kidől a sorból – Al Horford vette át a helyét a kezdőben és most bizonyosodott be, hogy mennyire tudatos is volt a nyári bostoni átalakítás: minél magasabb és jobb kinti dobókkal kell széthúzni a pályát, még akkor is, ha ez a mélység beáldozásával is jár. Porzingisnél jobb opciója talán erre nem is lehetett a Bostonnak, a Heat ellen kifejezetten sokat profitált a csapat abból, hogy a lett magasember Adebayót kihúzva a palánk alól üres területeket kreált elsősorban Tatum és Brown betöréseinek – viszont sérülése után is megmaradt ez a trend, ugyanis Horford is képes ugyanilyen magas szinten biztosítani a spacinget, sőt, annyiban heterogénebb is lehet a Celtics támadójátéka, hogy a padról érkező Kornet és az egyelőre kevesebb szerepet kapó Tillman ugyan kevésbé tudja széthúzni a pályát, de védekezésben komoly faktorok lehetnek majd a Cavs magasaival szemben – Kornet a Miami elleni ötödik mérkőzésen például 2/10-es mezőnymutatón tudta tartani az egyébként jó meccset hozó Adebayót, ha pedig Allen is játékra jelentkezik majd idővel a Clevelandben, akkor Xavier Tillman szerepe is megnőhet a bostoni rotációban, 10-15 percekre bőven elképzelhető, hogy őt is beküldi majd Mazzulla izmozni, már csak a 37 éves Al Horford tehermentesítése miatt is. Kornet és Tillman támadásban persze majd korlátokat fognak jelenteni a Celtics gépezetében, de ez a támadógépezet van olyan összeszokott és rugalmas, hogy velük a pályán is pluszos legyen a csapat előrejátéka, főleg akkor, ha védekezésben képesek levédeni a festéket – ahonnan egyébként a Cleveland az egyik legtöbbet dolgozó csapat a playoff-mezőnyben.

Porzingis hiányát tehát papíron elvileg még kedvezően is kimozoghatja a Celtics, így nyílnak meg olyan plusz opciók a rotációban, amelyekkel a csapat képes lehet a Cavs betöréseit jobban megállítani. Természetesen Donovan Mitchell megállítása lesz a Celtics legfőbb feladata, aki tipikusan szembemegy azzal a játékstílussal, ami a bostoni támadásokat jellemzi: Mitchell leginkább lendületből és leütésből szeret dolgozni, nagyon agresszívan támadja a gyűrűt, egyfajta „slasher” hátvédként nem jellemző rá a kinti dobások erőltetése, sokkal inkább a rendezetlen védelem és a gyűrű támadása. Utóbbi nem is baj, 25%-os triplázása a Magic ellen azért nem volt túl fényes ahhoz, hogy ez jelentse majd a Cavs mentsvárát, sőt, a Cleveland csapatszinten is pocsékul teljesített a kinti dobásokkal: a gárda 28%-os triplahatékonyságát csak a Pelicans tudta alulmúlni az első körben, ebben közrejátszott az is, hogy Garlandon kívül egyszerűen senki nem tudott ebben hatékony lenni – Strus 31%-a magához képest nagyon kevés, Mitchell 25%-áról már ejtettünk szót, LeVert és Okoro 23%-on áll, Morris a 21%-ával az egyetlen rá bízott dolgot sem tudta megbízhatóan ellátni, ugyanez pedig Niang 13%-os mutatójára is érvényes. A Cavsnél az első kör legjobb kinti dobója Sam Merrill volt, viszont az ő esetében érdemes kiemelni, hogy egyrészt a hét meccs alatt ráemelt 10 dobása egyáltalán nem mutat nagy mintát, másrészt pedig a hetedik meccs kivételével ő legtöbbször azokban a percekben tudott eredményes lenni, amikor annak érdemi jelentősége már nem volt a mérkőzés kimenetele szempontjából.

A Bostonnál ennek természetesen a szöges ellentéte van érvényben, amíg a Cavs a playoff 16 csapatából csak a negyedik legkisebb arányban emeli rá a triplákat, addig a Boston dobásainak közel fele (48%-a) a triplavonalon túlról érkezett – ez természetesen messze a legnagyobb arány a mezőnyben, sőt, ezeknek 38,5%-a be is esett, amivel hatékonyságban is vezetik a vonatkozó listát a Thunderrel karöltve. A csapatok között tehát közel 10%-os különbség van a kinti dobások hatékonyságát illetően, ami elképesztően nagy differencia – viszont ez kevésbé meglepő, ha látjuk azt, hogy a két csapat milyen elvek alapján szervezi meg a támadójátékát. A bostoni tripláknak közel 83%-át gólpassz előzi meg, vagyis általában hosszabb labdajáratás után dolgozza ki a csapat a tiszta dobóhelyzeteket, a Cavsnél viszont ez az arány a 60%-ot sem éri el, ami messze a legalacsonyabb a rájátszás mezőnyét vizsgálva, Mitchellék azon túl, hogy relatíve kevés hármassal próbálkoznak, azok nagy részét rögtön egy fenti elzárást követően az irányító dobja rá (vagy rosszabb esetben lendületből, futtából…), jóval ritkább tehát náluk a kiosztásból, labdajáratásból adódó kinti dobóhelyzetek megteremtése. Ez valószínűleg amiatt is lehet, hogy a Clevelandnél nem igazán van a keretben olyan stretch-5 játékos, mint a Bostonnál Porzingis vagy Horford – Mobley ugyan ráemelt az első körben másfél triplát meccsenként, de ez azért még nem az a volumen, mint a túloldalon az említett játékosoknál. Így a Cleveland jóval kevésbé kevésbé tudja szabaddá tenni a festéket, mint a Celtics, így a betörések utáni kiosztások is nyilván ritkábbak – más kérdés, hogy Mitchell zsenije azért így is elég ahhoz, hogy dominálni tudjon a gyűrű alatt is.

A párharc nagy kérdése tehát az lesz, hogy a Cleveland mennyire lesz képes átalakítani a játékát arra, hogy nagyobb gyakorisággal zárják a támadásaikat kinti dobásokkal – az embereik papíron erre megvannak, Garland, Strus, és LeVert az aktív rotációban egyértelműen jó kezű kinti dobók, akik képesek lehetnek egy-egy momentumot megragadni ezekből, ráadásul Merrill, Morris és Niang személyében a perememberek is birtokában vannak annak a dobókészségnek, amelyekkel néhány perc erejéig különbséget tudnának tenni, más kérdés, hogy ez egyáltalán nem valósult meg az első körben. Most egyértelműen szükség lesz arra, hogy a Mitchell-féle egy-egyeken kívül egy változatosabb, gyorsabb labdajáratáson alapuló támadójátékot alakítson ki a Cavs, hiszen a Boston éppen ezt csinálja a túloldalon, ráadásul a Heat elleni meccseken az is nyilvánvaló volt, hogy Mazzulla védekezési sémájának egyik alapja, hogy nem váltják el a zárások után az embereket, igyekeznek a számukra előnyös matchupokat megtartani, ezzel pedig teljesen megfojtották a Miami egyébként is gyenge lábakon álló támadójátékát. A Celticsnél valószínűleg itt is ez lehet a forgatókönyv, Mitchellen minden bizonnyal Jrue Holidayt fogjuk látni védekezni, Garlandon pedig vélhetően White fog sokat dolgozni – ezzel gyakorlatilag a Boston biztosítja a minőségi védekezést azon a két emberen, akik a Cavs pontjainak közel felét dobták az első körben.

Védekezésben arra az intenzitásra kell alapoznia Bickerstaff csapatának, amit a Magic ellen láthattunk tőlük, támadásban viszont több szinttel is feljebb kell tekerni a fokozaton – alapvetően az nem változik, hogy megint egy jól védekező csapattal találkozik a Cleveland, hiszen az Orlando az alapszakaszban a második legjobb védekezést rakta össze, a Boston pedig szorosan követte őket a harmadik helyen, a különbség csak az, hogy amíg a Magic ellen elég volt az, hogy a festéket dominálja a Cleveland, addig most itt valószínűleg perspektívát kell váltani. Egyrészt azért, mert Porzingis nélkül a bostoni védekezés a Horford nélküli percekben kifejezetten fizikálissá válhat a gyűrű alatt Kornet és Tillman által, másrészt pedig azért, mert ebben a szezonban jól láthattuk, hogy ellenféltől függetlenül a Celtics mindig képes lesz a keret adottságait kihasználni támadásban, melynek alfáját és omegáját a tiszta kinti dobások jelentik. Itt még abban sem bízhat a Cavs, hogy mondjuk egynél többször rossz dobóformát fog ki az ellenfele a párharc során, hiszen a rotációban szinte mindegyik játékos képes megbízhatóan értékesíteni a távoli dobásokat: az első körben Hauser 48%-kal, White 47,7%-kal, Porzingis és Horford 40%-kal, Holiday 37%-kal célzott kintről, egyedül talán Tatum és Pritchard okoztak csalódást a 30% alatti mutatójukkal, de a csapat támadósémája a legkevésbé sem arra alapoz, hogy Tatumra és Brownra játssza ki az üres dobásokat, a sztárok az esetek többségében a széthúzott pályából adódó üres területek bejátszásáért felelősek.

A két vezetőedző közül egyértelműen Joe Mazzulla rendelkezik nagyobb playoff-tapasztalattal, akinek ugyan csak ez a második rájátszása a csapattal, de a tavalyi playoffban több embertpróbáló helyzettel is találkozott, főként itt a Heat elleni 0-3-as, szinte példátlan felállásra, majd a hetedik meccs elvesztésére gondolok. Nem hagyhatjuk ki azt a tényt sem, hogy a Stevensszel és Udokával rendre a konferenciadöntőkig jutó csapatok edzői stábjában segédedzőként is komoly rutint és tapasztalatokat szerezhetett, ez pedig egy olyan faktor, amivel JB Bickerstaff nem rendelkezik, hiába van a Cavs mesterének közel kétszer annyi vezetőedzői tapasztalata az NBA-ben.

Ha a védekezési intenzitás megmarad a Cavsnél, akkor az jó alapot jelenthet, de most nem az alapszakaszban 22. támadójátékkal végző Magic lesz az ellenfél, hanem a ligaelső Boston. A teher leginkább Bickerstaff vállát nyomja, a két edző közül neki kell majd jobban belenyúlni a csapata játékába, hiszen azok a sémák, amik a Magic ellen működtek, most a teljesen más dimenzióban játszó Celtics ellen nem fognak hatékonyak lenni. Itt elsősorban a kinti dobásokra gondolok, a gyűrű alatti „birkózás” itt nem fog megtérülni a Clevelandnek, hiszen hiába dobnak a gyűrű közvetlen közeléből a második leghatékonyabban az idei playoffban a Celtics ellen, de a Boston benti védekezése a legkevesebb dobást engedi erről a területről, erre pedig ezúttal is jó eséllyel nagyon figyelni fognak Mazzulláék. A Clevelandnek tehát a támadójátékot úgy kell átalakítania, hogy az kompatibilisebb legyen az NBA közelmúltbeli trendjeivel, több triplával és a pálya széthúzásával. Ehhez persze az erre „szakosodott” játékosoktól sokkal jobb dobóformára lesz szükség – a Cavs játékosállománya tipikusan olyan, hogy ha több kísérlet jut a játékosoknak, akkor megvannak azok az emberek, akik képesek ettől lendületbe jönni, ha Bickerstaff tudatosan efelé próbálja átalakítani a csapat támadásait, akkor talán lesz esélyük valamennyire felvenni a kesztyűt a Bostonnal.

Összességében tehát a Celtics nagy erénye, hogy Porzingis nélkül sem kell belenyúlnia a csapatjátékba Mazzullának, sőt, az így nagyobb szerepet kapó, egyébként a rotáció végén lévő magasemberek védekezésben új perspektívákat is megnyithatnak a csapat számára. A Clevelandnek bár papíron megvannak az emberei ahhoz, hogy az üres helyzeteket bedobálják kintről, viszont a támadójáték eddig látott sémái alapján az üres mozgások és a tudatos labdajáratás hiányzik ehhez – kérdés, hogy Bickerstaff mennyire képes ezen két nap alatt változtatni. Donovan Mitchell és Darius Garland párosa mindig nyújthat persze extrát és ahogy láttuk, a Magic ellen az is belefért, hogy ketten a csapat pontjainak felét pakolják a táblára, most viszont, ha ugyanez lesz a helyzet, akkor biztosan nem sok babér fog teremni majd a Cavaliersnek.

Tipp: Ha az eddigi támadójátékát játssza a Cavs, akkor az ohióiak sztárjainak extrái egy, nagyon maximum két győzelemhez lehetnek elegek, de ahhoz, hogy Mobley-ék még jobban meg tudják szorongatni a Bostont, ahhoz egy sokkal sokoldalúbb szisztémára lesz tőlük szükség. 4-1-et tippelek a Celticsnek, akik így még Porzingis hiányát is kényelmesen kimozoghatják.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!