Hogyan épül fel egy magyar élvonalbeli csapat?

A bajnokság végeztével már javában zajlik az átigazolási szezon, a magyar játékosok jelentős része meg is kötötte a szerződését, de több helyen még a légiósok leigazolása is elkezdődött. Nagy vonalakban bemutatjuk, hogy hogyan is zajlik manapság egy NBI/A-csoportos csapatépítés.

A magyar játékosoknál már szezon közben elindul a puhatolózás, hogy mik a tervek, illetve hogy a vezetőedzőnek milyen tervei vannak a következő szezonra. A klubvezetők vannak annyira jó viszonyban egymással, hogy kölcsönösen beszerzik a szükséges információkat (megtartjátok, maradna, nem kell?), így végül azokat a játékosokat keresik meg, akik leigazolását reális esélynek értékelik. A megkeresések magyar viszonylatban is a menedzsereken keresztül történnek, a játékosok általában szeretik, ha legalább a pénzügyeiket intézik helyettük és ők csak a felkínált ajánlatokból választanak.

Van azonban arra is példa, hogy éppen ezért nem is értesül a játékos minden beérkező ajánlatról.  Klubvezetőktől tudjuk, hogy bármilyen furcsa is, vannak olyan esetek, mikor a menedzser maga dönti el, hogy továbbít-e neki mindent, vagy csak kiválasztja közülük a legjobbat - esetleg a klubokkal való jó vagy éppen rossz viszony miatt választ egyet és a többiről nem is jelez a játékosnak.

A magyar piac nagyon szűk, kevés elérhető és meghatározó játékosból válogathatnak a klubok, ennek ellenére nem feltétlenül a képesség számít, hanem az, hogy milyen poszton mire van szüksége a csapatnak, az edzőnek - hiába elérhető jó feltételekkel egy értékes játékos, ha arra a posztra már megvan az adott klub megoldása. Ezt persze árnyalhatják dolgok (van, aki úgy számol, hogy két meghatározó magyar mindenképpen kell), de azonos posztra ritkán igazolnak több magyart is (legalábbis hasonló képességűt biztosan nem), hiszen a legtöbb helyen azért legalább négy légiós is lesz a keretben. Számítanak a hosszabb távú tervek is, lehet, hogy a következő szezonban még jól járna egy klub az adott kosarassal, de elvenné a lehetőséget a fiatalok elől, így inkább úgy dönt a vezetőség, hogy nem igazol, hanem az említett fiatalokat játszatja a "nagyobb jóért."

A magyar játékosok meggyőzése komoly tudomány, hiszen itt általában mindenki jól ismeri a másikat, vannak személyes kapcsolatok. Ha a játékos és a klub anyagi szándékai találkoznak, még mindig döntő faktor az edző személye, híre, vagy a játékos vele való kapcsolata - a "hír" főleg a fiatalok szerepeltetésével kapcsolatban szokott előkerülni, illetve az adott szakemberek karaktere azt illetően, hogy mekkora rotációval szeret dolgozni. Vannak ugyanakkor olyan magyar játékosok, akik bizonyos klubok számára nem az anyagi lehetőségek, nem az edző személye miatt elérhetetlenek, hanem egyszerűen a tabellán elfoglalt várható helyezés miatt - több olyan kosaras is játszik hazánkban, akit nem érdekel a kisebb csapatoknál adódó nagyobb, fontosabb szerep, többre értékelik a bajnokesélyesnél kapott kevesebb játékidőt. Nem elhanyagolható a város és a család közelsége sem, van, akinél ez ír felül mindent, igaz, ez még a ritkább esetek közé tartozik.

Ha megvan a magyar mag (ez elég gyorsan kialakul, a játékosok szeretik hamar tudni, hogy hol folytatják két hónap múlva), akkor következik az igazi mágia: a megfelelő légiósok kiválasztása. Itt több dologra is figyelni kell, az egyik (akár szép, akár nem), a nemzetiség, legalábbis jó pár klub szem előtt tartja, hogy milyen az arány a csapaton belül az amerikai és a délszláv játékosok között - Magyarországra döntően azért erről a két helyről érkeznek kosárlabdázók.

Előnyt élveznek azok a légiósok, akik Magyarországon játszanak vagy játszottak, hiszen róluk van személyes benyomás, akár közelebbi kapcsolat, tudják a klubok, hogy mik az erősségek, mik a gyengeségek, milyen személyiségek, mikor és milyen sérüléseik voltak. Az ilyen játékosoknál általában nincs szükség próbajátékra sem, nyugodt szívvel lehet várni őket a felkészülés kezdetére.

Az itthon még nem ismert játékosok kiválasztása már sokkal nagyobb lutri. Egy-egy klub tizenöt-húsz ügynökséggel áll kapcsolatban, akik tulajdonképpen kérés nélkül küldik az elérhető játékosok listáját, közülük lehet választani. Innentől folyik a rendkívül alapos munka, első körben ugyanis nagyjából a statisztikák és esetleg egy-két highlight-videó az, amit kapnak a klubok, minden más kutatómunkát a szakmai stáb végez. Alaposan utánanéznek, hogy melyik játékos hol játszott (amerikai újoncoknál, hogy melyik egyetemen végzett, az a csapat milyen erős bajnokságban szerepelt, hogy zárt), milyen szerepet kapott, milyen erősségű, milyen stílusú csapatban kosárlabdázott. Fontos, hogy feltérképezzék a korábbi sérüléseket, hogy milyen jellegűek voltak, mikor történtek, azóta mennyit változott az illető játéka. Ha lehet (a játékos játszott már Európában), akkor az adott országban lévő kapcsolatokat kell elővenni és minél több információt szerezni, főleg ami a személyiséget, munkamorált illeti. Negatív tapasztalatok alapján van klub, amelyik kiköti, hogy bizonyos bajnokságokból nem, vagy csak nagyon-nagyon kivételes esetben igazol légióst.

Kicsit banális dolog, de számít a nyelvtudás is, hiszen hiába remek képességű mondjuk egy szerb játékos, ha nem tud legalább elfogadható szinten angolul, akkor nem fogja magát jól érezni, nem fogja kihozni magából a maximumot és nem éri meg leigazolni.

Ha említettük az amerikai-délszláv arányt egy csapaton belül, sok klub figyel arra is, hogy az újoncok-veteránok közötti arány is meglegyen. Egy első profi évére készülő légiós mindig olcsóbb, mint egy hasonló képességekkel megáldott, de Európában már bizonyított játékos, ez azonban nem véletlen: nagyon más ez a közeg, mint egy amerikai egyetem, a profi légiós életet időbe telik megszokni mindenkinek. Új az európai stílus, az európai élet, a profi közeg (próbaidő, a megélhetéséért is játszik a játékos, valamilyen szinten menedzselnie is kell magát, a légióstól mindig komoly teljesítményt várnak, no meg ott van a lépés-szabály közti különbség, aminél az átállás sokaknál jelentős időbe telik), a másik (kosár)kultúra. Viszont van, amikor megéri kockáztatni egy újonc, de kiemelkedően tehetséges játékossal. Ez persze nagyrészt a már említett arányoktól is függ, ha van a csapatban például két rutinos, jó mentalitású amerikai, bátrabban lehet igazolni egy remek képességű újoncot, mintha a keretben már van két másik elsőéves.

Persze a dolog kétoldalú, nem csak a klub választ, hanem a játékos is. Az anyagiakon túl általában két dolog szokott fő faktorként megjelenni: hogy milyen a csapat helyzete (újonc, évek óta bajnoki cím környéke, középcsapat, stb.) és hogy milyen bajnokságban indul. Maradjunk az utóbbinál: a magyar élvonal továbbra sem túl vonzó, bár kétségtelenül sokat javult a helyzet az elmúlt időszakban, ez abból is látszik, hogy térnek ide vissza korábban itt játszók, illetve hogy egyre inkább sikerül megtartani a jó képességű, kiemelkedő szezont futó légiósokat is. Viszont ami lehetőséget biztosít egy klubnak az átlagnál jobb játékosok leigazolására, az elsősorban a nemzetközi szereplés. Ez az, amit keresnek a légiósok, hogy megmutathassák magukat egy európai kupasorozatban, minél több meccsen, minél hosszabb ideig, minél magasabb szinten - az ilyen klubok egyszerűbb helyzetben vannak, amikor ajánlatot kell tenni egy-egy, itthon extrának számító játékosnak. Visszakanyarodva az első faktorra: egy újonc, a kiesés elkerüléséért küzdő, nehéz helyzetben lévő, történelem nélküli (ezen szempontok nem feltétlenül egyszerre teljesülnek, általában egy-egy is bőven elég közülük...) klub nem ritkán 20-25%-kal drágábban (vagy sehogy) jut hozzá ugyanahhoz a játékoshoz, mint egy nemzetközi kupában induló együttes és bizony az sem ritka, hogy ugyanazt a játékost több ügynökség is kiajánlja egy klubnak – más, néha jelentős mértékben eltérő áron...

Amellett, hogy a klubok és az edzők szeretik minél gyorsabban lefixálni a keretet és lehetőleg korán leigazolni az összes légióst, előfordul, hogy az jár jobban végül, akinek ez nem sikerül. Augusztus-szeptemberben ugyanis csökkennek az árak, az igények, azok a játékosok, akik júniusban még elérhetetlenül sokat kértek, de nem találtak csapatot (vagy találtak nekik tetszőt, de ott a próbajáték után elköszöntek tőlük), lejjebb adnak az igényekből és egy leleményes, "zavarosban halászó" csapat nagyot foghat velük.

Ha pedig összeállt a keret, még mindig rengeteg a munka (repjegyek, albérlet, bevándorlási hivatalnál való ügyintézés, munkaviszony bejelentése, stb.), mire valóban meg is érkezik mindenki. Akkor pedig még mindig marad a reménykedés, hogy az érkező játékos tényleg akkora, tényleg olyan súlyú, tényleg olyan képességű, mint ahogy arra számít a klub...