Ruják András naplója - 18. rész
Több mint két hét telt el, amióta az All-Star hétvége előtt írtam, és sajnos nem az a 20 nap volt az idei év legvidámabb része... Mondjuk ki inkább nyugodtan, borzasztó volt, és minden tökéletesen ellenkezőleg sült el, mint ahogy szerettük volna. Két olyan meccset játszottunk ami sokban befolyásolja a tabellán elfoglalt helyezésünket. Mind a két meccsen természetesen nyerni szerettünk volna. Ezekről nem fogok túl sokat írni, mert egyrészt nem kellemes emlék, másrészt nem jó, ha 1-2 héttel utána is ezen töprengek. Egy hétvégi meccs után a következő edzésig bőven tud agyalni az ember, aztán már jön a következő feladat.
Az említett két meccsből az elsőt Pakson játszottuk, és visszakaptuk azt, amit mi adtunk nekik az első fordulóban. Ha jól emlékszem, akkor 23 ponttal nyertük meg a hazai meccset. Most fordítva történt minden és mi rohantunk bele egy méretes zakóba. Alapos fejmosást is kaptunk utána az öltözőben, de egyetértett benne mindenki, hogy jogos volt.
Az említett két meccs között volt még egy harmadik múlt héten szerdán. A következő a kupaforduló volt, ahol most mi kezdtünk idegenben, Sopronban.
A játékunk még mindig akadozott, de nem is emlékszem mikor volt olyan, hogy 59 ponttal meccset lehetett nyerni. Igaz, hogy egyetlen ponttal, de akkor is! A második félidőben összesen 20 pontot kaptunk, és előjött egy olyan mentalitás, amiből nagyon sokat profitálhatunk. Nagyon gyengén dobtunk, az üres helyzetek is szinte mind mellé mentek, de a saját palánkunk alatt mindenki, ha nem is a tökéletest hozta, mert becsúszni mindig becsúsznak hibák, de az biztos, hogy mindent megpróbált. Küzdött mindenki és együtt élt az egész csapat. Ezért meg is ajándékoztak minket egy technikaival a végjátékban. Aki játszott már életében ilyen helyzetben, vagy aki szurkolt valakinek, az tudja nagyon jól, hogy az ilyen meccseket nem lehet ülve nézni a végén. És ez nem baj. Sőt! Ha valaki ilyenkor a csapatból ülve tud maradni, szerintem inkább az a baj. A bírók ezt most éppen nem tolerálták. 16 pontról jöttünk vissza, úgy látszik Sopronban idén ilyen meccseket játszunk, az első fordulóban ugyanez történt, akkor is majdnem 20-ról álltunk fel.
Ezután viszont következett az igazi rémálom, itthon az Albacomp ellen. Abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy erről nagyon keveset kell írnom, mert sajnos ezt mindenki láthatta. Nem is nagyon szeretnék belemenni, mert ez borzasztó tapasztalat és rossz emlék is egyben. Az biztos, hogy ezt senki nem úgy kezeli, mint esetleg a Göcsej-kupa döntőjében a Falco elleni meccset. Kikaptunk majdnem 40 ponttal, de egy alapozás végén voltunk, 22 nap alatt 11 meccset lejátszottunk, utaztunk is sokat, nyertük a meccseket. Az után a meccs után mindenki le volt törve kicsit, de azon könnyebb volt túllépni és sikerült is, mert remekül kezdtük a szezon első felét.
De most! Most nem tudom megmondani mi történt. És nem is nagyon szeretnék belemenni mert újra a meccsen gondolkodni sem túl jó, és a Körmend szimpatizánsok sem arra vágynak szerintem, hogy egy ilyen rossz élményt újra el kelljen olvasniuk. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt, és bocsánatot kérünk ezért a két meccsért, megteszünk mindent, hogy kijavítsuk.
Nem múlt el következmény nélkül. A vezetők lépni akartak, és meg is tették, felmentették Sabit a vezető edzői poszt alól. Szerintem nem volt szép, hogy a szurkolóink ezt úgy próbálták a vezetőség tudtára adni ahogy azt tették. Igaz, hogy szörnyű lehetett a nézőtéren átélni ezt a meccset, de nem gondoltam, hogy ilyen bekiabálások lesznek, főleg egy itteni kötődésű személy felé, aki ráadásul sokat tett a csapatért. Én ezt nagyon sajnálom mert sokat köszönhetek neki. Még újonc évemben, Pesten dolgoztam vele együtt először. Miatta, az ő hívására kerültem Körmendre, és emiatt sikerült valamelyest bekerülnöm a köztudatba. Összesen két évet játszottam az irányítása alatt, sokat tanulhattam és fejlődhettem. Mindig hálás leszek érte.
Hétfő este már meg is volt az új vezetőedzőnk, kedden reggel már ő tartotta az edzést. Zoran Martics, szlovén szakember, de sokat még nem tudok róla mondani, hiszen összesen három alkalommal találkoztunk vele. Kedd reggel még a figuráinkat nézte át, és ismerkedett velünk. Sok változtatásra este se volt lehetőség, mégis védekezésben máris új dolgokat kért a csapattól. Ezt a szerdai kupameccsen megpróbáltuk megvalósítani. Ezen is volt a hangsúly, hiszen minket se ismer még eléggé, a játékunkat sem, és az ellenfelet se.
Igazi "álomrajtot" vettünk. Az első 5 percben igazi deja-vu érzés volt a padon ülni. Fogtuk is a fejünket, hogy jaj ne, magunkat jobban megkavartuk a védekezéssel, mint az ellenfelet. De aztán sikerült javítani és volt pár perc amikor sikerült jól megvalósítani azt, amit kértek tőlünk.
A meccset sikerült behúznunk, és benn vagyunk a Kupa négyes döntőjében. Ez volt a legfontosabb. Viszont Kasibtól is elköszönt a klub, mert nemigen ment neki a játék. Sok minden közrejátszott ebben is, például többször kellett leszívni a vizet a térdéről, biztos ez is hátráltatta. Pozitív személyiség, sokat lehetett vele bratyizni az öltözőben is. Biztos ő is sajnálja, hogy így alakult, és azt is, hogy nem tudja még jobban belevetni magát a magyar nyelv szépségeibe. Pedig a "Micsináááááááász??" kifejezés után épp kezdett belelendülni. Hiányozni fog.
Meg is találták az utódját Mike English személyében, aki már úton is van hozzánk miközben az utolsó sorokat írom. Nem ismerem őt igazán, talán kétszer játszottam ellene, úgyhogy róla legközelebb fogok írni pár mondatot!
Fotó: bckormend.hu