Tüzér-tűz 29.rész (3.évad)

A Tisztelt Olvasó megnyugtatására előrebocsátanám, nem áll szándékomban Shakespeare-i magasságokba emelkedve filozofálgatni az élet nagy kérdéseiről. Mindössze kiírnám magamból az engem leginkább foglalkoztató dolgokat.

Erősen hatásvadász Hamlet örökbecsű helyett stílszerűbb lett volna egy "férfi vagy nem férfi, avagy mitől lesz a sportoló sportoló?" bevezetéssel kezdenem.

Régimódi vagyok, egyszerű csávó. Ami a zenét illeti legalábbis, bizonyosan. Szükségem van gitárra, dobra, basszusra, hangerőre és - lássuk csak mire még - gitárra... meg dobra...

Még most is úgy érkezem meg mérkőzések előtt, hogy a kedvenc és/vagy leginkább felpörgető nótáimat hallgatom (khmm...bömböltetem...) a pesti alsórakparton araszolva. Immár a "B-oldalon" (értsd: 40+), galléros piros-fehér pólóban a partvonalon kívül ugrabugrálva, de ugyanazzal (sőt!!) a lelkesedéssel, pulzusemelkedéssel, libabőrözéssel, mint anno nagyarcú pesti kamaszként headbangelve a kazettás walkmanban (dolby-stereo, te csodás!) dübörgő Jailbreakre a Moszkva téri 61-es villamos végállomásán.

Magával ragadó ritmusok, eszméletlen dobszólók, dobhártyapukkasztó riffek, a gyomrodig dübörgő basszus. Mint az Enter Sandman vagy a Thunderstruck bevezetője. Örök klasszikusok. A Links 2-3-4 vagy a Pulse of the Maggots energiája. Ha erre nem akarsz játszani, harcolni, akkor mire? És a szövegek. A sokszor profán, sallangmentes, ám mégis velős szövegek.

Ahogy a hatvan felé közelítő Ice-T kérdezi a "Manslaughter" című Body Count számban:

"Néha leülök és elgondolkodom...mit jelentett férfinek lenni...amilyen apám volt...amikor kiálltál valamiért...hittél valamiben...harcoltál érte...egy férfi nem adja fel!...hová tűnt a becsület, a tisztelet?...Én nem veszítek!"

Szentimentális vén(ülő) trógerként neki elhiszem. A FFDP-nak is, már csak a magyar származású Báthory Zoli miatt:

"Milyen férfi lennék ha elfogadnám a vereséget? Elvesztegetett lélek voltam - állna a gyászbeszédemben...Milyen életet élnék így? Apátiában elhasználódva, ellenőrzés nélkül tengődve..." (Matter of Time)

Legyen tartásod. Tudd mit akarsz kezdeni az életeddel. Mivé/Kivé akarsz válni. Tűzz ki célokat, és ne tántorítsanak a nehézségek. Dolgozz, tegyél érte! Sportolóként mindez hatványozottan igaz. A nehéz időszakokban pláne. Mikor nem megy úgy, ahogy szeretnéd. Amikor mindenki más eltántorodik, visszavesz vagy már csak közömbös. Akkor kell az összeszorított fog, a sziklaszilárd akarat, a kristálytiszta vízió, ami átsegít a holtponton.

Nem vagyok Kobe Bryant rajongó. Az elhivatottságáért, a sportág és a kemény munka iránti alázatáért azonban mérhetetlenül tisztelem. Minnél jobb játékos volt, annál többet és keményebben edzett. Egyedül. Ahol csak magaddal szemben kell elszámolnod. Vakuk, kamerák, firkászok, szurkolók nélkül. Megtehette volna, hogy agyondekorált és felmedálozott szuper-duper-sztárként visszavegyen és "rutinból" hozza a dolgait? Valószínűleg meg. Sokan tennének így. Ő azonban nem egy a sok közül. Ő AZ EGY.

Miről zagyvál ez a Puskás?! - kérdezhetitek. Agyára ment a sok Honvéd-zakó!? Thrash metál zenekarok tesztoszterontól átitatott szövegeivel meg NBA legendával példálózik holott ez a blog a teljesen amatőr és általa imádottan őrületbekergető dolgokat produkáló piros-fehér csapatról kellene hogy szóljon!

Azokról a Fiúkról, akik képesek voltak közel három órát aszalódni egy négykeréken guruló konzervdobozban, hogy aztán az első félidőben udvari bolond státuszban alázzák meg magukat a rajtunk kedélyesen mulató hódmezővásárhelyi nagyérdemű előtt, szégyent hozva a Budapesti Honvéd mezre?

Azokról a Férfiakról, akik alig egy héttel korábban, az első napi vereség okozta csalódottságukat félretéve, becsülettel és büszkén harcoltak meg az U20-as bajnokság 5. helyéért, tartásról, csapatmunkáról és sportemberi erényekről bizonyosságot téve, kivívva a szakma ismételt elismerését?

Azokról a Fiúkról, akik puhányságukkal, nemtörődömségükkel húsz pontot kínáltak támadólepattanó után ezüst tálcán dr. Elek András tanítványainak, ezzel olyan szinten elkeserítve a kosárlabdapályán már mindent látott Mészáros "Lujó" István szakosztály-igazgatónkat, hogy komolyan fontolóra vegye a félidei szünetben történő hazamenetelünket?

Azokról a Férfiakról, akik a második félidőben egymást kisegítő, önfeláldozó védekezéssel képesek voltak húsz pontot eltűntetni a hazaiak előnyéből, és csak a veszélyt szimatoló, a lefutottnak hitt mérkőzésbe beleszundikáló játékvezetők hathatós közreműködése miatt nem tudták egyszámjegyűvé radírozni a visszavágó előtti különbséget?

Mindegy, hogy a csittyfitty Silver-cirkusz aranypecsétgyűrűjéért vagy a magyar bajnokság 27-30. helyéért küzdesz. Nem ez a lényeg. A sportolót, a férfit nem ez teszi. Nem a rólad feltupírozott ódákat zengő zsurnaliszták, nem az aláírásodra ácsingózó rajongók, de még csak nem is a havonta csinosan csilingelő fizetési csekk tesz azzá. Híresebb, ajnározottabb, irigyeltebb, gazdagabb (legalábbis egy időre feltétlenül...) lehetsz tőle.

De az igazi sportoló az, aki a 2012-es Olimpiai Játékokon, akkor már multimilliomos, 5-szörös NBA bajnok, 14-szeres All-Starként, letudva szokásos hajnali egyéni edzését, csuromvizes pólóban lehuppan a csipát a szemükből még ki sem dörzsölő, reggelijüket ásítozva nyammogó csapattársai közé 7.30-kor. Vagy az, aki a vizsgaidőszak közepén sem rest bejönni a Dózsa György úti csarnokba, akár egyedül ledobni a szokásos adagját, majd az esti csapatedzés előtt elvégezni a kondícionáló különmunkáját, holott az egész szezonban összesen harminchat percnyi bizalmat kapott az edzőjétől...

Ebben a Tüzér-tűzben sokat példálóztam, idéztem, utaltam. Zárásképpen következzék egy idézet egykori zseniális csapattársamtól, mentoromtól, későbbi edzőmtől és Honvéd ikontól, Heinrich Róberttől:

"Dönthetsz úgy, nem csinálod. Megteheted. De ha úgy döntesz csinálod, csináld rendesen. Becsülettel, tiszta szívvel, mindent beleadva. Másképp nem érdemes."

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!