Bemelegítés: Teljes fordulóval tér vissza a magyar élvonal

Hét meccset rendeznek szombaton a magyar férfi első osztályban, mutatjuk, hogy mi vár ránk - egyúttal itt vannak az élőképek és a fullcourtok elérhetőségei is. 

fotó: hunbasket.hu

A háromhetes szünet után teljes erőbedobással tér vissza a magyar férfi élvonal, minden csapat pályára lép szombaton. A program a Kecskemét-Sopronnal kezdődik, ahol a két csapat közvetlen riválisnak számít, ugyanannyi győzelemmel állnak, viszont a KTE éppen a leállás előtt volt egy négymeccses vereségszériában, meglátjuk, hogy sikerült-e ezt letudni - Wittmann Krisztián még nem játszhat a hazaiaknál.

A Falco természetesen favorit az OSE ellen, igaz, a válogatottak nélkül kellett eddig dolgoznia, de hazai pályán nem hibázhat a vendégként egyelőre 0-8-cal álló Oroszlánnyal szemben. A PVSK-Pakson a pályaelőny lehet a döntő, a pécsiek 7-3-at hoztak otthon, míg a paksiak csak 3-7-et idegenben, egyébként sem voltak túl jó formában a szünet előtt, de természetesen szeretnének javítani és ott maradni az élcsapatok között - ahhoz viszont idegenben is nyerni kell...

A Jászberény a szünet előtt már kezdte összeszedni magát, de az első győzelem még várat magára és Körmendre azért ennél jobb csapatok sem nyerni járnak - ha kellően koncentrált lesz a vasi alakulat, akkor kötelező számára a győzelem. A Kaposvár-Szolnok érdekes lehet, a somogyiak éppen a leállás előtt kapták el a fonalat és vertek meg több nagycsapatot is, most már ráadásul bevethető lesz a légiós centerük, úgyhogy a Szolnokra annak ellenére nem vár könnyű mérkőzés, hogy egyébként a bajnoki címért hajt és idegenben is megnyert tízből hét találkozót. 

A top ötben helyet foglaló, idegenben is 50% felett álló Szeged most Zalaegerszegen szeretné folytatni bravúrszezonját, meglátjuk, hogy a zalaiak tudtak-e haladni a szünetben, mert nagyon kellenének nekik a győzelmek. Végül a forduló egy igazi rangadóval zárul, a harmadik Alba fogadja a negyedik helyre felzárkózó, a leállás előtt sorozatban hat győzelmet arató DEAC-ot - két remek csapatról beszélünk, mély, minőségi keretekkel, ezen a szinten "sztárjátékosokkal", nem véletlen, hogy ezt a derbit tűzte képernyőre az M4 Sport+.

Íme a program, az élőképek és a fullcourtok elérhetőségei:

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Sopron KC 17:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - OSE Lions 18:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

PVSK-VEOLIA - Atomerőmű SE 18:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

Egis Körmend - Jászberényi KSE 18:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

Kaposvári KK - Szolnoki Olajbányász 18:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

Zalakerámia ZTE KK - Naturtex-SZTE-Szedeák 18:00

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

Alba Fehérvár - DEAC 20:00

A mérkőzést az M4 Sport+ élőben közvetíti, a csatorna internetes streamje itt nézhető!

A MindiGO élőképes közvetítése itt követhető!

A fullcourt itt elérhető!

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus