Andrija Csirics valószínűleg visszavonul

Pécsen egyelőre csak annyi biztos, hogy lesz csapat, más nem. 

"Légiósainkkal megegyeztünk élő szerződésük felbontásáról, magyar játékosaink pedig beleegyeztek, hogy csökkentett fizetést kapjanak a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet idején" - írja a pvsk-panthers.hu.

"Mostanra sikerült odáig eljutnunk, hogy valamennyi játékosunkkal megállapodtunk" – számolt be a fejleményekről a klub ügyvezetője, ügyvezetőn, Bán Gábor". "A rendkívüli helyzetre való tekintettel öt légiósunkkal (Veljko Budimi, Andrija Csirics, Chris Smith, Quincy Diggs, C. J. Aiken) abban sikerült megegyeznünk, hogy március 30-i hatállyal felbontottuk szerződéseiket. Ami a magyar játékosainkat illeti, ott egy komolynak mondható, 50%-os bércsökkentésben állapodtunk meg. Erre sok példát látunk már nem csak a hazai, de a nemzetközi sportéletben is. A fiúkat minden elismerés megilleti, ugyanis átérezték a jelenlegi, közel sem ideális helyzet súlyát, és végig partnerek voltak a szerződések módosításában, köszönet ezért nekik."

Bán azt is elmondta, hogy azon játékosoknál, akiknek a szezon végén lejár a szerződésük, gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a fizetéscsökkentés – hiszen aligha múlik el a veszélyhelyzet az addig hátralévő időben –, akik pedig a következő szezonra is érvényes szerződéssel rendelkeznek (Ruják András, Bíró Levente és Carev Aleksej), a veszélyhelyzet elmúltával visszaáll az eredeti megállapodás szerinti fizetésük.

"Mindenképpen örömteli, hogy a jelen égető problémáit most akkutan meg tudtuk oldani. Azt azonban egyelőre sem mi, sem az MKOSZ, sem valószínűleg senki sem tudja biztosan, hogy mit tartogat a jövő. Tervezni a következő szezonra így még mi sem tudunk, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem próbáljuk meg előzetesen felmérni a lehetőségeket. Tárgyalunk például Dragan Aleksziccsel, hogy a következő szezonban is irányítaná-e a csapatot, erre úgy látom, hogy van benne hajlandóság. Az sem titok, hogy Andrija Csirics valószínűleg a nyáron vissza fog vonulni, mi azonban már elkezdtünk vele beszélgetni arról, hogy a szakmai tudását esetleg kamatoztathatná a továbbiakban is a PVSK-nál. Ezek azonban egyelőre mind-mind olyan dolgok, amikben a konkrétumokra még várni kell. Hiszen a járvány miatt Magyarországon a gazdaság is nagyon nehéz időszakot él meg. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a városi támogatással, hogyan alakulnak a szponzori együttműködések, nem csak csapatonként, hanem szövetségi szinten is. Azt biztosan tudom mondani, hogy jövőre is lesz csapat, ez talán a legfontosabb! Azonban az is biztos, hogy az ideinél kisebb költségvetésből tudunk majd gazdálkodni. Ezen túl minden, már csak találgatás lenne."

fotó: pvsk-panthers.hu

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus