Horváth nélkül utazik az Olaj

A hétvégén Kolozsváron szerepel felkészülési tornán a bajnok Szolnoki Olaj KK. Pór Péter együttese ma reggel vágott neki az erdélyi túrának, ahol a pénteki nyitónapon 17 órától a szlovén élvonalbeli Maribor Messer gárdájával mérkőznek. Szombaton 20 órakor a házigazda és egyben román bajnok Kolozsvár ellen lépnek pályára, majd zárásként vasárnap délután öt órától a Nagyvárad lesz ez ellenfél.

Az Olaj nem teljes kerettel utazik Erdélybe, hiszen mint ismert a próbajátékon tartózkodó Kyle Wilsontól megváltak. De hiányozni fog a csapatból a válogatott Horváth Ákos is, aki térdbántalmak miatt el sem utazott a többiekkel, míg Fodor Márton játéka kisebb combizomhúzódás miatt kérdéses.

Jó hír viszont a szolnoki szurkolóknak, hogy a betegséggel bajlódó Báder Márton már tudja vállalni a játékot, illetve ekkor mutatkozhat be az Olaj piros-fekete mezében az új igazolás, az amerikai Cameron Jones.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus