Megszenvedett a Szolnok Kaposváron

Kaposváron szombaton 18.00-tól csapott össze egymással az éppen hogy rájátszást érő helyen álló Kaposvári KK és a nemzetközi kupában menetelő Szolnoki Olaj csapata. A hazaiak számára már-már létkérdéssé kezd válni a győzelem, hiszen a 9. helyen álló Nyíregyháza kezd belátható távolságon belül lenni. A Szolnok pedig ha nem akar lemaradni nagyon az Albacomp-Körmend-Falco hármastól, akkor igencsak törekedni kell az e fajta bravúrsikerekre.


Az első negyed Julien Mills triplájával kezdődött és szintén az ő triplájával fejeződött be. A 16-16-os állást hozó első játékrészben beigazolódni látszik a találkozó szorosságára vonatkozó előzetes jóslatok. Eközben a hazai oldalon Kiss Kornél kezdett ellenállást nem tűrően, egymaga 11 ponttal terhelte meg a szolnoki kosarat az első 10 perc alatt.

A rövid szünet után a Kaposvár kezdett jobban. Először Fey zsákolt egy hatalmasat, majd szerzett egy újabb duplát és összesen 6-0-val kezdték a negyedet, eközben Fodor Márton begyűjtötte harmadik faultját és ideiglenesen le kellett ültetni őt Pór Péternek. Ezt követően viszont teljes gázra kapcsolt a Szolnok, félidőre már nekik állt kedvezőbben az eredményjelző: 32-35. A hazaiaknál Kiss Kornél húzta szinte egymaga a csapat szekerét, 16 pontot termelt össze eddig a pontig, míg a másik oldalon a pontok eloszlottak, de a palánk alatt szinte korlátlan úr volt Báder Márton, aki összesen 11 lepattanót gyűjtött az első félidőben.

A harmadik negyed Báder duplájával kezdődött, ezután viszont feléledt a Kaposvár és 32-37-es állást követően 10-0-s rohamot produkáltak Fekete Ádám fiai. Az eredmény 42-37 volt ekkor. A Szolnok természetesen nem hagyta magát és a negyed hátralévő részében felváltva estek a kosarak, igazi pontzuhatagnak lehettek szemtanúi a találkozóra kilátogató nézők. Az utolsó negyedre 60-61-gyel mehettek a felek.

Az végső 10 perc az előbb említett kosáresővel és fej-fej melletti küzdelemmel folytatódott. A negyed elején még mindig nem körvonalazódott, hogy ki örülhet majd a végén. A hazaiaknál pontszerzésben Kiss mellé feljött két amerikai: Fey és Raivio, a vendégeknél pedig Nikolov, Trotter, valamint Báder gyűjtötte a legtöbb egységet. Utóbbi úriember a lepattanók begyűjtésében is jeleskedett. Ezt követően a Szolnok újra rákapcsolt és 8 pontos (70-78) előnyre tettek szert, a Kaposvár azonban tartja magát és főnixmadárként feltámadva 77-80-ra jönnek fel Kiss Kornél triplája után. Erre Trotter válaszolt nem sokkal később szintén egy triplával, az állás 77-83, két perccel a vége előtt. A tripla után fault következett Trottertől, Kiss Kornél állhatott a vonalhoz. Két sikeres büntetőjével 81-83, ekkor egy perc volt már csak vissza. Az utolsó percben már csak egy Báder-büntető változtatott az eredményen, a kaposváriak egyenlítési kísérlete kudarcba fulladt Raivio és Kutasi is triplával kísérleteztek, de nem jártak sikerrel. Végeredmény: 81-84. A Szolnok ezzel fontos lépést tett afelé, hogy belátható távolságon belül maradjon a mezőny első három csapata mögött, a Kaposvárnak pedig igencsak igyekeznie kell, hiszen a Nyíregyháza ezen túl ott fog lihegni a nyakukban az utolsó rájátszást érő helyezésért.


Kaposvári KK 81 – 84 Szolnoki Olaj KK (16-16, 16-19, 28-26, 21-23)

Kaposvár, Vezette: Pála Z., Forrai S., Török Z.


Kaposvári KK: Kiss Kornél. 21/9, Raivio 19/3, Szőke 7, Lekli 13, Fey 19

Csere: Koma 0, Kovács 0, Kutasi 2

Szolnoki Olaj KK: Trotter 19/9, Mills 11/9, Horváth Ákos 9/3, Nikolov 20/3, Báder 19

Csere: Fodor 3/3, Soós 3/3, Grebenár 0

Fotó : hu.wikipedia.org
Slide: telesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus