Rosco Allen: Magyarország az otthonom
Egyre több lehetőséget kap a magyar-amerikai kettős-állampolgárságú Rosco Allen az NCAA-ben a Stanford Cardinal elsőéveseként, s örömteli, hogy szépen lassan elfoglalhatja azt a szerepet, amit szántak neki a a csapatban előzetesen. A budapesti születésű ifjonccal a Stanford hivatalos honlapja, a gostanford.com készített egy interjút, amit most egy az egyben lefordítunk kedves olvasóinknak. A fiatal tehetséget holnap éjjel 03:00-tól a DIGI Sport 1 jóvoltából ráadásul itthonról is élőben láthatjuk játszani, úgyhogy itt az idő, aki eddig még nem ismerte volna, az most ismerje meg Rosco Allent!
A Cardinal-szurkolók talán nem is tudják, hogy Magyarország fővárosában, Budapesten születtél és hatodikos korodban jöttél át az Egyesült Államokba először, mielőtt elkezdted volna a középiskolát La Vegasban. Ez alapján eléggé egyértelmű, hogy nagy változás állt be az életben, ami a lakhelyváltást illeti.
Magyarország egyértelműen az otthonom. Ott nőttem fel, ott tanultam meg mindent, s itt lett a szerelmem a kosárlabda. Az édesanyám nagyon büszke a magyarságára és én ezt becsületben akarom tartani, illetve örömet szeretnék szerezni neki. Hetente vagy kéthetente hívni szoktam a nagymamámat és vele magyarul beszélgetek. A szüleim személyesen még nem jöttek el egy meccsemre sem idén, de láttak már párat a TV-ben.
Írd kérlek körül, hogy milyen volt számodra az átállás a kezdetekben.
Mikor először az Államokba költöztem, akkor az egy igazi kultúr-sokk volt a maga nemében. Teljesen más volt - nappal és éjjel egyaránt. Persze ahogy teltek az évek, megszoktam. A kosárlabdát tekintve egész nagyban hasonlít a helyzet mindenhol, csak egy kicsi stíluskülönbség van - már abban, ahogy játsszák ezt a játékot. Azt mondanám, hogy itt sokkal több figyelem esik az egyéni labdás helyzetmegteremtő képességre és a hasonló dolgokra, Budapesten pedig sokkal inkább a dobásokról szólt a történet. Ez egy olyan olyan dolog volt, amihez alkalmazkodnom kellett és bele is kellett szoknom a közegbe.
Mindig a kosárlabda volt az első számú sportág, mialatt felnőttél?
Kezdetben fociztam, mint szinte mindenki más, ez az első számú sportág Magyarországon, tehát mindenki szereti is. Nem voltam benne túl jó, így kapus lettem. Nem voltam túl ügyes lábbal, ezért gondoltam úgy, hogy jobb lenne olyan pozícióban játszanom, ahol használhatom a kezeimet. Ezek után édesapám csak annyit mondott: "Fiam, imádom, hogy focizol és csinálhatod is tovább nyugodtan, csak sajnos én túl sokat nem tudok benne segíteni neked". Ő mondta, hogy kosaras volt és ha ki akarom próbálni ezt a sportágat, akkor abban mindenképp tud segíteni. Szóval így kezdődött minden. Anyukám szintén kosarazott a középiskola alatt, de azért ő nem olyan szinten játszott, mint az apukám.
Miután megismertük a diákot, nézzük, mit tudhatunk rólad immáron az intézmény sportolójaként...
Mesélj nekünk arról, milyen az átállás a középiskola és az egyetem között. Nagyon fontos tagja voltál az igen sikeres Bishop Gorman csapatának, mellyel háromszor nyertetek állami bajnoki címet Nevadában.
Én úgy éreztem, hogy a Boshop Gorman teljes mértékben jól felkészített engem erre az átállásra. Mi nem csak államon belüli csapatokkal játszottunk, hanem országos menetrendünk volt és néhány nagyon magas-szintű megmérettetéseken is részt vettünk. Az ottani csapatban a harmad-, negyedévesek szépen sarkaltak arra, hogy jobbá váljak. Persze ez továbbra is messze van attól a szinttől, amelyen NCAA 1. divíziós játékosok ellen kell játszani minden nap. Még a mindennapi edzéseket ide véve is elmondható ez, hiszen keményebb, idősebb, nagytestű kosarasokkal kell összecsapni, itt erre van jó példának Stefan Nastic és Dwight Powell. Ez egy nagyszerű élmény. Továbbá nagyon jó barátok lettünk Christan Sandersszel és Grant Verhoevennel, a pályán és a pályán kívül is gyakran összejárunk és együtt csináljuk a dolgainkat. Ezekkel a srácokkal egy igen remek közösséget alkotunk, melyben nagyban tudjuk segíteni egymást, s tényleg az egész csapatunkra jellemző ez. Itt valóban úgy érzed, hogy egy család tagja lettél.
Még csak kilenc meccs ment le a szezonból (a szerk.: azóta már 10, ráadásul utóbbi volt Rosco legjobb mérkőzése eddig), de már most látni, hogy fontos szereped lesz ebben a gárdában. Igen jól mozogsz, remekül passzolsz és különösen jó érzékkel harcolsz ki faultokat.
Én csak próbálok agresszív maradni és játszani a saját játékomat. Bármikor, ha valaki kibillen az egyensúlyából vagy elhagyja a talajt, akkor igyekszem odaférni, hogy meglegyen a kontakt és kihasználjam ezeket az egyszerű faultkiharcolási lehetőségeket. Szeretnék még több dologgal hozzájárulni a csapat eredményességéhez, ez alatt azt kell érteni, hogy minden nap azért edzek, hogy jobbá váljak és valóban arra fókuszálok, hogy segítsem a csapatomat. Pórbálok agresszív lenni védekezésben és támadásban egyaránt, eladott labdákba hajszolni az ellenfelet, lepattanókat elhozni, és a lehető legtöbb lehetőségemet kihasználni, amikor megkapom őket.
Ti most éppen a kéthetes meccs-szünetben vagytok, mivel az utolsó vizsgákra készültök. Ez hosszabb szünet, mint a legtöbb másik iskola esetében és érdekes nézni, ahogy ezt az elsőévesek kezelik. Volt már részed hasonlóan hosszú versenyidőszak alatti kihagyásban korábban?
Sosem volt még olyan menetrendünk korábban egy csapatommal sem, ahol ilyen hosszú pihenő lett volna beiktatva. Én megértem természetesen, hiszen ott van a vizsga és a többi vele járó dolog, remek is volt kivenni egy kis szünetet és csak a tanulásra koncentrálni. Arra is igyekeztem felhasználni a kis pihenőt, hogy testileg felfrissüljek, rendbe jöjjek. Nagyobb, erősebb felépítésű játékosokkal küzdeni nagyobb igénybevétellel jár, mint ahogy azt vártam volna eredetileg, így ez egy remek időszak arra, hogy a pályára már egészségesen menjek vissza.