Valanciunas szerint LeBron James az NBA királya

A litvánok centere Budapesten válaszolt néhány kérdésre. 

Hogy a pályán milyen kemény és erős, arról válogatottunkból elsősorban a csapatkapitány, Keller Ákos tudna mesélni. A pályán kívül azonban - főleg egy győzelem után - szinte kenyérre lehetne kenni Jonas Valanciunast, a litván válogatott legnagyobb sztárját, aki mosolyogva osztogatott autogramokat úgy honfitársainak, mint a magyar szurkolóknak. Közben a nemrég befejeződött NBA-szezon alapszakaszában a keleti főcsoportot megnyerő Toronto Raptors első számú centere a vegyes zónában készséggel válaszolt a hunbasket.hu néhány kérdésére. 

- A kosárlabda volt az első sportág, amelyet kipróbált kisgyerekként? 

- Ez a sportág nálunk a nemzet sportja, Litvániában minden kigyerek kapcsolatba kerül, találkozik vele. Kissrácként még szövetségünk jelenegi elnöként, Domantas barátom édesapját, Arvydas Sabonist, vagy Sarunas Mariciulionist, majd Arturas Karnisovast, Sarunas Jasikeviciust csodáltam. Szóval voltak példaképek, akikhez a kissrácok, mint én, szerettek volna felnőni, hozzájuk hasonló karriert befutni. 

- Hogyan élték meg, hogy azok után, hogy az NBA-ben megnyerték a keleti főcsoportot a Torontóval, a Cleveland négy-nullal kisöpörte csapatukat a főcsoport elődöntőjében? 

- Bármennyire is kikapott a nagydöntőben a Cleveland, náluk játszott LeBron James. Azt mondják róla, hogy ő a király, és higyjék el nekem, tényleg ő az! Mostanra már túltettük magunkat a kiesésen, a következő évadban megpróbálunk javítani. 

- Milyen volt a budapesti selejtező, hogy tetszett a magyar válogatott? 

- Tudtuk, hogy kemény, nehéz meccs vár ránk. Nagyon jól kezdtek, keményen küzdöttek a magyarok, az első percekben beesett nekik egy-két tiszta tripla. Később szigorítottunk a védekezésünkön, sikerült megvalósítani, amit elterveztünk, így aránylag biztos győzelmet arattunk, de ezért nagyon meg kellett dolgoznunk. 

Foto - fiba.basketball  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus