Ruandában játssza a vb-előselejtezőt női válogatottunk

Brazília, Szenegál és a Fülöp-szigetek a csoportellenfeleink.

Ma délután, a svájci Mies-ben megtartották a 2026-os női világbajnokság előselejtezőinek sorsolását. - adta hírül a hunbasket.hu április 25-én.
 
Mint ismert, 16 ország indul majd az előkvalifikációk során, és a mai napon kiderült, melyik csapanak hol és milyen ellenfelekkel szemben kell pályára lépnie 2024. augusztus 19. és 25. között.
 
 
A mieink egy ruandai csoportba, a C jelű négyesbe kerültek, így az afrikai ország fővárosában, Kigaliban fognak majd szerepelni. A csoportellenfeleink Brazília, Szenegál, illetve a Fülöp-szigetek lesznek.
 
Fontos, hogy a másik ruandai négyest a házigazda mellett Nagy-Britannia, Argentína és Libanon alkotják. Azért lényeges ez, mert ebből a két csoportból összesen egy válogatott megy tovább a világbajnoki selejtezőkre.
 
A csoport első két helyezettje jut tovább az elődöntőbe, majd a két győztes vív egy döntőt - egyetlen csapat megy tovább a selejtezőre Ruandából, illetve egy a másik helyszínről, Mexikóvárosból.
 
 
A két továbbjutó mellé csatlakozik majd 22 együttes a különböző kontinenstornákon elért helyezéseik alapján, a 24 nemzeti csapatból pedig 16-an mehetnek majd a németországi világbajnokságra.

 
A sorsolás teljes végeredménye:
 
Mexikóváros (Mexikó)
 
A csoport: Korea, Mali, Csehország, Venezuela
B csoport: Mexikó, Montenegró, Új-Zéland, Mozambik
 
Kigali (Ruanda)
 
C csoport: Brazília, MAGYARORSZÁG, Szenegál, Fülöp-szigetek
D csoport: Ruanda, Nagy-Britannia, Argentína, Libanon

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

Fotó, kép, slide: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus