Szerző: Tóth Attila
2017. Június 9. 09:45:00
LeBron szerint nem az ő feladata eldönteni, hogy fair-e Durant Warriorshoz szerződése vagy sem - a szabályok engedték, és ha ő tulajdonos lesz, ő is mindenkit meg fog próbálni leigazolni. James ugyanúgy kipasszolná most is Korvernek a labdát üres hármasra, ahogy a harmadik meccs végjátékában is tette. A pénz nem lesz faktor Durant nyári szerződésénél. Draymond Green a tavalyi döntő hetedik meccse után azonnal felhívta Bob Myerst és Durantet. Durant szabálytalankodott Kevin Love ellen a harmadik meccs legvégén - a győztes dobásán dolgozott egész életében. Klay Thompson szerint söpörni akarnak - tavaly túlságosan elkényelmesedtek 3-1 után. A Cavs direkt tankolt LeBronért 2002/03-ban. A Pistons árulja Reggie Jacksont és Andre Drummondot is.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 8. 20:30:00
LeBron 2018-ban Los Angelesbe igazol? James szerint a jelenlegi Warriorsnak a legnagyobb a tűzereje az eddigi ellenfelei közül, A++ játékra van szükség a legyőzésükhöz - a harmadik meccs mentálisan és fizikailag is kimerítette. JR Smith szerint 7 meccsen nyer a Cavs. A Warriors két csúcsot megdöntött, két újabb rekordot állíthat fel a következő találkozón. LeBron már a negyedik a döntőbeli pontlistán. Jóval nézettebb volt a finálé harmadik mérkőzése, mint tavaly. Draymond Green az alapszakaszban megmondta Durantnek, hogy igazából a döntőig nincs is rá szükségük. Lonzo Ball szerint a Lakersnek vezér és irányító kell, ő mindkét szerepet be tudná tölteni. Hoiberg és Mike Brown neve is felmerült az Ohio State-nél.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 7. 21:30:00
Jelen állás szerint a Pacers megtartja Paul George-ot, megpróbálnak mellé jó játékosokat szerezni. LeBron szerint nem fáradt el Durant őrzésében - ugyanannyira akar nyerni, amennyire a Warriors is. Draymond Green válaszolt Magic Johnson felvetésére - nem érti, mikor valaki két különböző korszak csapatait vagy játékosait próbálja összehasonlítani. A Warriors hazai meccsenként 11 millió dollárnyi bevételt bukik, ha kisöpri a Cavst. Luke Walton szerint egy sztár nem elég a Golden State legyőzésére, úgyhogy nem szeretné, ha feladnának fiatalokat egy ember megszerzéséért. Channing Frye miatt lett jobb a kapcsolat Love és LeBron között, miatta fogadta el Love jobban a szerepét. A Bucks GM-keresését három főre szűkítették.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 7. 12:35:00
Nikos Varlas (EuroHoops.net) információi szerint eljött az idő, Hanga Ádám a San Antonio Spurs játékosa lesz.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 7. 10:20:00
Steve Kerr a Wade-LeBron pároshoz hasonlította a Curry-Durant kettőst - kifejtette, miért Mark Jacksoné az érdem a Warriors védekezéséért. Dwight Howard a tripladobásán dolgozik. Klay Thompson szerint a második meccsen 140-et is dobhattak volna, 20 eladott labda a harmadik mérkőzésen nem fog beleférni. A Warriors egyáltalán nem foglalkozik a potenciális 16-0-s, hibátlan PO-rekorddal. LeBron hozzá van már szokva a 0-2-es álláshoz, nem izgulja túl a harmadik meccset. Lue szerint Tristan Thompson nem játszik gyengén, csak keveset. Nowitzki szerint a Cavs és a Warriors dominanciája miatt unalmasabb a PO korai része. A Kings De'Aaron Fox miatt odaadná az 1/5-öt és az 1/10-et a Sixersnek az 1/3-ért. Kwame Brown szerint példát akart vele statuálni a liga, hogy mindenképpen kell az egy év egyetem, rengeteg valótlan dolog látott róla napvilágot.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 6. 20:30:00
Magic Johnson szerint a Showtime Lakers kisöpörné a jelenlegi Warriorst. JR Smith marad a kezdőben a döntő harmadik meccsére is. LeBron szerint eszük ágában sincs lassítani a játékot, Lue szerint védekezésben kellene több, hogy gyorsan tudjanak játszani. Steve Kerr szerint nem ő, hanem Mark Jackson csinált jó védekező csapatot a Warriorsból. David Griffin komoly fizetésemelést akar a Cavstől. Nem biztos, hogy a Celtics Markelle Fultzot draftolja, négy másik játékost is nézegetnek. A Lakers Josh Jacksonban és De'Aaron Foxban is gondolkodik. A Phoenix úgy érzi, Lonzo Ball jó párosítás lenne Devin Booker mellé. LeBron-Durant pankráció (videó).
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 6. 11:00:00
Horry szerint Olajuwon 20-szor jobb játékos volt Duncannél - Pierce szerint Horrynak csak 5 bajnoki címe lenne, ha Jordan nem vonul vissza, Horry szerint Pierce-nek egy se, ha Manu Ginobili azt csinálja, amit kell. 5 Las Vegas-i fogadóiroda közül 4 a mostani Warriorst jelölné meg esélyesként az 1995/96-os Bulls ellen. Butler és a Bulls pozitív beszélgetést folytattak tegnap. Elképzelhető, hogy Waiters olcsóbban ír alá a Heathez, mint a legjobb ajánlata. Clippers-Raptors előszezon mérkőzések lesznek Hawaii-on. Adam Silver szerint már a jövő évi All-Star gálán is változások lesznek, a szurkolók ötleteit is várják. 1998 óta ez a legnézettebb döntő az első két meccs és csak a második mérkőzés alapján is. LeBron és Durant közös rapszámának egy részlete.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 5. 21:30:00
Pierce szerint elképzelhető, hogy Durant a világ legjobb játékosa jelenleg. Tony Parker reményei szerint kap új szerződést a Spurstől, 20 évig akar San Antonióban játszani. Embiid és Ben Simmons kihagyják a nyári ligát. A Sixers 6-7 embert is nézeget az 1/3-mal, de elképzelhető az is, hogy cserélik a picket. A döntő második meccsét többen nézték, mint tavaly. Marihuána szaga volt a Cavs öltözőjének a ma hajnali találkozó után. Durant és James közös rapszámot készítettek 2011-ben. Jan Vesely-t nézegeti a Nets, a Mavs és a Sixers. Ian Clark az MLE fölött kereshet idén nyártól.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 5. 09:10:00
Steve Kerr ma hajnalban visszatért - elvileg marad a kispadon az egész döntőre. LeBron és Curry is beállított egy-egy döntő-rekordot, a Warriors felállított egy PO-csúcsot. Kerr emlékeztetett mindenkit, hogy tavaly is 2-0-ra vezettek - Durant védekezéséről, illetve arról beszélt, miben kell javulniuk. A Cavs azt szerette volna, ha JR Smith többet vállal a második meccsen. Smith szerint ha ők azt hozzák, amit tudnak és amit kell, akkor mindegy, mit csinál a Warriors, a Cleveland nyer. Shumpert begörcsölt a ma hajnali meccs után, a harmadik találkozón már kezdhet. Haslem szerint nincs szükség szupercsapatra, a liga 80%-a egyszerűen nem játszik elég keményen. Megvannak a végleges jelöltek a Bucks GM posztjára. Fultz ma megy privát edzésre a Celticshez. Derek Fishernek autóbalesete volt, letartóztatták.
Szerző: Tóth Attila
2017. Június 4. 08:35:00
Draymond Green szerint a tavalyi döntő elvesztése teljes mértékben az ő hibája, de ha James megint átlépné, újra az lenne a reakciója, ami tavaly. Mike Brown szerint Green a legjobb "glue guy", akinek valaha az edzője volt. Klay Thompson szerint hiányzik nekik Kerr. LeBron szerint a Golden State-nél több olyan játékos is van, aki egyedül is el tudna vezetni egy franchise-t - a kritikusok továbbra sem érdeklik. JR Smith szerint nem fognak alattomosan játszani, maximum fizikálisan - beszólt kicsit Greennek. Durant, Lue, Irving, Tristan Thompson, James és Jefferson beszéltek arról, mit várnak a második meccstől, miben fog változtatni a Cavs. A Knicks továbbra is érdeklődik Rubió iránt, Harklessről tárgyaltak a Portlanddel. Ha ma lenne a draft, a Lakers nem Lonzo Ballt választaná. A Hall of Fame bakija.