Szerző: Tóth Attila
2017. Május 27. 08:30:00
Durant szerint nem ő az oka annak, hogy a liga nem kiegyensúlyozott - 1-gyel lehetne talán több bajnokesélyes, ha ő nem igazol a Golden State-hez. A Warriors a liga történetének legnagyobb NET-rating előnyével várja a döntőt. Mike Brown úgy vezetheti bajnoki címre a Golden State-et, hogy még a Cavstől (is) kap fizetést. Ainge szerint jó csapat a Celtics, de nincs a legjobbak szintjén - nagy változások várhatóak, de csak akkor, ha a legjobb játékosok közül tudnak megszerezni valakit. Isaiah Thomas szerint nem a műtét az első számú opciójuk a csípősérülésére - azt fogja tenni, ami hosszútávon a legjobb számára. David Lee-t nem kell műteni, 6 hetet kell kihagynia. Kanter ellen letartóztatási parancsot adott ki Törökország, mert szerintük az erőcsatár egy terrorista szervezet tagja.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 26. 20:10:00
LeBron szerint a Warriors az utóbbi három év legjobb csapata, ráadásul bővültek egy MVP-vel, de még nem akar velük foglalkozni. A Clippers tart a Spurstől, nehogy lenyúlják Chris Pault. James a PO-pontlistán az első, a PO-triplalistán pedig a harmadik helyre ugrott. A Cavs két új franchise-rekordot állított fel. Irving szerint legendás pillanat volt, mikor LeBron megelőzte Jordant, Richard Jefferson szerint soha senki nem fogja megdönteni James csúcsát. A Cavs és a Warriors történelmet írtak. 7 pontos favorit a Golden State az első meccsen. Steve Kerr továbbra sem tud leülni a kispadra. Mike Brown szerint aranyos volt Lue nyilatkozata, hogy a Thomas nélküli Celticsből nehezebb készülni, mint belőlük. Csökkenhet a fizetési sapka. SVG nyerte a Rudy Tomjanovich díjat. Egy évig nem cserélhet a Raptors és a Magic. Lonzo Ball a Sixershez elmegy privát edzésre?
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 25. 20:45:00
A Bullsnál úgy számolnak, hogy Wade lehívja jövő évi, 23.8 milliós játékosopcióját. Az Atlanta új GM-je Travis Schlenk. Ujiri biztosította Casey-t, hogy ő marad a Raptors vezetőedzője. A Toronto kap egy 2018-as második köröst az Orlandótól Jeff Weltman "átigazolása" miatt. Durant a legesélyesebb a döntő MVP díjra Steph Curry és LeBron előtt, a William Hill a Celticsszel már nem számol. James dicsérte Brad Stevenst. Lebron 28 pontra Michael Jordantől a PO-pontlistán. Jaylen Brown játéka kérdéses ma éjszaka (csípő). Lonzo Ball nem megy privát edzésre a Celticshez. Magic Johnson szerint Brandon Ingram a leginkább érinthetetlen játékos a Lakersben.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 25. 09:30:00
Lue szerint a mostani Celtics ellen nehezebb készülni, mint a Warriors ellen. LeBron szerint úgy kell hozzáállniuk az ötödik meccshez, ahogy az első kettőhöz, Bradley pedig úgy gondolja, a bostoni közönség többet érdemel. Iverson számára örökre Jordan marad a legjobb, de szerinte Jamesről sokat mondó, hogy MJ-hez hasonlítják. Pippen szerint LeBront nem is lenne szabad Kobe-hoz és Jordanhez mérni, inkább vele és Magic Johnsonnal kell párhuzamba állítani a szerepkörük miatt. A Bucksnál Justin Zanik az ideiglenes GM, kinézték maguknak David Griffint. Antetokounmpo köszönetet mondott John Hammondnak. A Magic minél hamarabb minél jobb akar lenni. A Fitness Guruként ismert Gunnar Peterson a Lakers új erőnléti edzője.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 24. 19:45:00
Chris Paul és a Spurs között kölcsönös az érdeklődés? A Minnesota szeretné leigazolni Derrick Rose-t. Bosh és a Heat egyezségre jutottak. A Hawks új elnöke Travis Schlenk, a Warriors segédGM-je lesz. A Bucks több jelöltet is meghallgat a megüresedő GM-i posztra. McRoberts lehívta 6 millió dolláros játékosopcióját. A Magic olyan vezetőket keresett, akik elfogadták, hogy Vogel marad a vezetőedző. A 2019-es All-Star gála Charlotte-ban lesz. Még nem tudni, kell-e műteni Isaiah Thomast. D'Angelo Russell belájkolta, hogy a Lakersnek nem Lonzo Ballt kéne draftolnia, és hülyék, ha mégis ezt teszik.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 24. 10:45:00
LeBron szerint Irving különleges játékos, ma megint bizonyította. James pályafutása során először kapott 4 faultot az első félidőben. Irving szerint ha kimegy belőle az adrenalin, fájni fog a bokája. Bosh és a Heat a közös megegyezésű "váláson" dolgoznak. Kerr nem tudja, hogy ott lehet-e a döntőben a kispadon. Mike Brown többet használja a Curry-Durant elzárás-leválást, mint Kerr. Popovich szerint a Warriors sokkal több, mint tehetséges játékosok összessége. John Hammond 5 évre az Orlando GM-je. A Knicks reménykedik benne, hogy idén nyáron meg tudják szerezni Rubiót - Tuckert, Dante Cunninghamet és Jonathon Simmonst nézték ki a szabadügynökök közül. Speights kilépett szerződéséből. Gobert és Embiid heccelték Parsonst.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 23. 09:30:00
A Wizards első számú nyári célja Wall szerződésének meghosszabbítása - Wall előbb látni akarja a csapat hosszútávú terveit. Történelmet írt a Warriors és a Lakers nyomdokaiba is belépett. Steph Curry megelőzte Kobe-t. Ginobilit tiszteletből kezdette Gregg Popovich - Manu szerint még tud játszani, 3-4 héten belül dönt az esetleges visszavonulásról. Durant nagyon tiszteli Ginobilit - nem akart senkit megsérteni a "ha nem tetszik a PO, ne nézd" kommenttel, de az élet néha ilyen egyszerű. A Warriors tulaja a Cavst akarja ellenfélnek - szerinte tavaly is jobbak voltak az ohióiaknál, idén bizonyíthatnak. Megvannak a döntő időpontja - június 1-jén kezdődik a finálé. Jeff Weltman az Orlando új elnöke. Guerschon Yabusele mindkét lábfejét meg kellett műteni.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 22. 22:15:00
Durant szerint egyértelműen jó döntést hozott a nyáron azzal, hogy a Warriorshöz igazolt, nyáron nem megy sehova. Millsap kilépett jövő évi szerződéséből. A Knickstől kirakott segédedzőt az összes fiatal nagyon kedvelte. Amir Johnson játéka kérdéses a negyedik meccsre (váll). 7 millió dollárt nyert a Celtics az 5. meccs kiharcolásával. Brad Stevens szerint visszatért a kedvük is a ma hajnali győzelemmel, Horford szerint megmutatták, mekkora szívük van. LeBront elkezdte froclizni az egyik drukker a meccs után - James szerint egy kisebb hullámvölgy minden PO-ba kell, és akkor már inkább most, mint később. Pachulia gyerekeinek az iskolája elé biztonsági őröket vettek fel.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 22. 09:55:00
LeBron szerint egyszerűen nem ment neki ma a játék, Lue szerint James is ember, előfordul ilyen. Beal szerint a Cavs nem akart velük találkozni - JR Smith és Richard Jefferson is helyretette. Irving szerint LaVar Ballnak el kell engednie Lonzót, ha le draftolják - Ball apuka válaszolt is természetesen. David Lee-nek tényleg részleges térdszalag-szakadása van. Popovich szerint Duncan sem tudna nekik semmit segíteni. Ginobili nem az utolsó meccsein nyújtott teljesítménye alapján dönt a folytatás vagy a visszavonulás mellett. Steph Curry szerint Dedmon alattomos elzárást adott neki. Pachulia szerint Popovich kirohanásának is szerepe volt abban, hogy sok halálos fenyegetést kapott. Találkozott Phil Jackson és Porzingis testvére, nem sok mindenre jutottak. A Knicks menesztette azt a segédedzőt, akivel Porzingis jóban volt.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 21. 21:50:00
David Lee biztosan nem játszik a Warriors elleni negyedik meccsen, de lehet, hogy nincs akkora baja, mint először hitték - valószínűleg Kawhi Leonard sem léphet pályára. Durant szerint akinek nem tetszik a PO, az ne nézze. Draymond Green szerint nincs még vége a Spurs elleni sorozatnak, korábban is buktak már párharcot nagy előnyből. Manu Ginobili szerint nekik 10-est, a Warriorsnak pedig 7-est kell hoznia a negyedik meccsen, hogy győzhessenek. A Warriors beállított egy ligarekordot. Steph Curry a Golden State PO-pontlistájának éllovasa. LeBron nyerte a J. Walter Kennedy díjat. A Hawks jövő héten interjúzik Billupsszal.