Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 22:19:00
A magyar válogatott erőcsatára egészen kiválóan kosárlabdázott (19 pont, 11 pattanó), a mezőny legjobbjaként vezette győzelemre a BL-címvédőt.
Szerző: Botár László
2018. Január 24. 21:45:00
Végig kiélezett, szoros, fordulatos meccsen, a szerződését szüneteltető Erkic nélkül játszva a Szekszárd 2 ponttal kikapott a török Hataytól az Európa-kupában. Tekintve, hogy az előző körben a Wroclaw ellen 5 pontos hazai vereség után jutott tovább Dokics Zseljko csapata, a helyzet korántsem reménytelen - főleg ha a héten siker megtalálni a szlovén bedobó helyettesét. A Sopron a második negyedtől remekül védekezve, okosan, taktikusan játszva megérdemelten vágott vissza a prágaiaknak az őszi soproni vereségért. A lefújás után a lányok boldogan ünnepeltek a népes soproni szurkolótáborral. A bravúros győzelemmel a Sopron nagyot lépett a csoport második helyének megszerzése felé.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 20:45:00
Az eddig nyeretlen Minszk az eddig veretlen Bakken Bears otthonában győzött, így a Szolnok még továbbjuthat a nyolcaddöntőbe.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 20:08:00
Hullámzó mérkőzésen az elején Dillard, a végén pedig Marquis Wright vezetésével verte a Körmend 73-71-re a törököket.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 19:46:00
Az első félidő nagy részében még vezető magyar alakulat a fordulás után a Needham-show áldozatául esett, és végül 92-89-re kikapott.
Szerző: Botár László
2018. Január 24. 17:30:00
Rangadóval kezdődött az év, amelyet jobb hajrája révén a MAFC-BME nyert meg a BLSE-Csata ellen a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság női A-csoportjában, ezzel a műegyetemi együttes megőrizte veretlenségét, és megerősítette vezető pozícióját.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 16:40:00
Ma este 18:00-tól a Szolnok-Mornar Bar, 18:30-tól pedig a Körmend-Büyükcekmece meccseket nézhetitek élőben a FIBA Europe Cupból.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 14:30:00
Újabb Leonard-pletyka: távozni akar San Antonióból? Popovich szerint ugyanolyan a klub és a sztár viszonya, mint eddig. Kihirdették az All-Star kereteket. Westbrook szerint hihetetlen és vérlázító, hogy Paul George nem került be az AS gálára. A Warriors történelmet írt. Steph Curry nem, Klay Thompson és Devin Booker viszont indulnak a tripladobón. Isaiah Thomas volt az egyik "vezére" azoknak, akik felkérdezték Love-ot a megkérdőjelezett betegsége miatt. Lue változtatni fog a kezdőcsapaton. A Kings Labissiere-t vagy Malachi Richardsont cserélné a George Hill-féle tranzakció miatt. A Utah kapott egy 2.62 milliós DPE-t. A Heat bemutatta a Miami Vice mezét.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 13:15:00
Négy éve dobta 62 pontos karriercsúcsát a New York Knicks akkori sztárja, Carmelo Anthony, amely egyben franchise-rekord is.
Szerző: Tóth Attila
2018. Január 24. 12:20:00
Ma este 18:30-tól az Egis Körmend a Demir Insaat Büyükcekmecét fogadja - nagyon nehéz feladat előtt a vasiak.