Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 19:00:00
Véget ért a szabadügynökpiac érdemi része, így megvizsgáljuk, hogy az együttesek mit csináltak a nyár folyamán - utolsó előtti alkalommal lássuk a Pacific divízió csapatait, a Golden State Warriorst, a Los Angeles Clipperst, a Sacramento Kingst, a Los Angeles Lakerst és a Phoenix Sunsot.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 16:20:00
Az Alba Fehérvár vezetőedzője, Dzunics Braniszlav a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a nyaráról, arról, hogy kivel mérkőzne szívesebben a BL selejtezőjének második fordulójában, hogy új csapatot kell építenie, hogy a tervezett erősítések maradéktalanul megvalósultak-e, illetve hogy hogyan látja az erőviszonyokat a magyar mezőnyben.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 15:50:00
Tegnap elkezdte az alapozást a VBW CEKK Cegléd is - egyelőre Kányási Veronika, Lelik Réka és Chanel Mokango nélkül.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 14:45:00
A ma 60 esztendős Molnár Csaba a SzegedMa.hu-nak mesélt többek között arról, hogy mire a legbüszkébb, hogy mivel foglalkozik most, hogy miben más most az utánpótlás, mint volt korábban, és hogy mit vár az Eb-n a magyar együttestől.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 13:15:00
A nagycsapatnál kevesebb játéklehetőséget kapó fiatalok játékban maradhatnak az NBI/B-ben induló U23-as csapatban, ugyanakkor az utánpótláscsapatokban jól teljesítők már bizonyíthatnak egy felnőtt bajnokságban.
Szerző: Kezdő5.hu
2017. Augusztus 16. 12:06:46
Az olaszországi kitérő után visszatér Szombathelyre a Falco saját nevelésű válogatott játékosa.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 11:35:00
Kovács Benedek, Pallai Tamás és Filipovity Péter eddig a pontfelelősök, de a többi mutató kifejezetten szépen eloszlik a keret tagjai között. Váradi Attila csapatának legnagyobb erénye a védekezés és a fegyelmezettség.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 10:30:00
Egyelőre még nem hivatalos, de a magyar válogatott csoportjában szereplő spanyol csapatnál várhatóan Guillem Vives helyettesíti majd a térdsérülést szenvedő Sergio Llull-t, így kész Sergio Scariolo 12 fős kerete az Eb-re.
Szerző: Tóth Attila
2017. Augusztus 16. 09:45:00
A Raptors is megkereste a Cavst Irving miatt. Richard Jefferson kicsit oltotta Deron Williamst. Steve Kerr nagyon elégedett a mostani menetrenddel. Tayshaun Prince a Grizzlies vezetőségében fog dolgozni. Malik Monk és a környezetében mindenki azt gondolta, hogy a Knicks fogja draftolni.
Szerző: Gobodics Tamás
2017. Augusztus 16. 09:15:00
Bencze Tamás beszélt arról, hogy mi alapján választották ki a Zala megyei alakulat idei légiósait.