Fontos szegedi győzelem a SKC ellen

Molnár Andrást és Janou Rubint nagy tisztelettel, szeretettel fogadták Szegeden, előbbit a "bennszülött" ős-szegediek fogadták örömmel, utóbbi pedig, mivel az előző évadban Szegeden játszott, a hazai együttes játékosaival beszélgetett az U23-as mérkőzés alatt. Aztán a bemelegítésnél kiderült, mennyire kicsi is a (sport)világ, hiszen a vendégek amerikai irányítója, Jermaine Thomas és a szegediek jó másfél hete szerződtetett hátvédje, Jonathan Levy paroláztak egymással mosolyogva. Nekik pályafutásuk korábbi szakaszából, még Ausztriából van közös múltjuk, ott is kosaraztak egymás ellen. Fodor Péter, a hazaiak mestere pedig a soproni ügyvezetőt, Pojbics Szabolcsot várta türelmetlenül, ami nem csoda, hiszen a vendégek elöljárója korábban három helyen - Körmend, Paks Albacomp - is a tapasztalt szakember játékosa volt...

A barátkozásnak ezzel persze vége is volt, Gombás betörés utáni duplájával indult a találkozó. Válaszként szép szerb akcióval egyenlítettek a magas szerkezetű ötössel kezdő hazaiak, Ivosev osztotta le betörés a labdát betörés után Dukicsnak, akinek nem volt nehéz dolga. Nem nagyon volt ismerkedés, egymásnak estek a felek, ám ez hamar átcsapott mindkét fél részéről egy elég fejetlen rohanásba. A Sopron akarata érvényesült, ám a vendégek az első 4 percben 3 büntetőt is elhibáztak, így csak szűken vezettek. A negyed közepén Rubin két szép tempóval jelezte, érzi még a szegedi gyűrűt. A negyed második felében a vendégek éppen azzal tartották magukat versenyben, ami a vendégeknek nem ment, büntetőkkel. A hajrában Fodor Péter időt kért, s utána úgy védekezésben,mint támadásban, szervezett csapatjátékkal egy 8-0-s futást bemutatva fordítottak tanítványai. A szakasz végén Keresztes büntetőivel egyenlített a Sopron.

A második negyed elején állva hagyta a Szeged a soproniakat, a vendégek védekezési hibáit is kihasználták, s eladott labdáik után pedig indultak, 4 perc alatt 13-1-s rohammal indították a második negyedet a lassan, körülményesen játszó vendégekkel szemben. Jobban haraptak, a szabad labdákért elsősorban Drahos jóvoltából agresszívebben, harcosabban mentek a hazaiak, meg is szerezték a "kósza", ám igen fontos labdákat. Rubin a 14. percben megkapta a 3. személyijét. Molnár triplával próbált lendíteni a mély kátyúba jutott soproni szekéren, majd Ivosev harmadik hibája után Fodor Péter "dumált ki" magának egy technikait. A büntetőket Molnár elhibázta, a következő akcióból viszont Vesztergom eredményes volt, 5-re jött föl a Sopron. Ekkor az erőlködő Egemonye ziccert rontott, s 31-26-os vezetése után Kiss és Ivosev vezetésével újra elővezetett egy egy 8-0-s rohamot a hazai együttes. A 18. perc végén Egemonye megszerezte első kosarát, a bónusz büntetőt azonban elrontotta. A mind akaratban, mind pedig mozgás-, és gondolkodás-gyorsaságban vendége fölé növő szegedi együttes megérdemelten szerzett tetemes előnyt szünetre.

A második félidő Rubin szóló utáni kosarával kezdődött, zónára állt át a Sopron, ám előbb Ivosev talált be Egemonye hóna alól, majd szépen, gyorsan megjáratott labda után Kiss Zsolt dobott triplát. A vendégek továbbra is lassan, körülményesen szövögették akciójukat, amikor a 13. perc végén Thomas első gólpassza után Egemonye zsákolt, Dukics felelt rá hármassal. A negyed közepén a nagy rohanásban mindkét csapat elrontott mindent, percekig állt 57-40 az eredményjelzőn. A szegedieknél Levy túlpörgött, mindent magára vállalt - eredménytelenül. A Sopron viszont ezt nem tudta kihasználni, a vendégek játékának továbbra sem voltritmusa, ráadásul a tiszta helyzetek is kimaradtak náluk. A szakasz hajrájában Gombás triplájával 15 ponton belülre került a Sopron, ám a következő szegedi támadásnál, a 29. perc közepén Egemonye kétszer is szabálytalankodott, így kipontozódott. Utána Boldizsár ellen ítéltek sportszerűtlen hibár a bírák. Bár biztosan vezetett a Szeged, feszült volt a légkör, Levynek a dudaszóra dobott duplájával 15 pontos előnnyel várhatta a Szeged a záró szakaszt.

Ezt nagyon összeszedetten kezdte a Sopron, Keresztes 5 pontjára alapozva bő 2 perc alatt egy 10-4-es rohammal 10 ponton belülre kerültek a vendégek. Jött az időkérés Fodor Pétertől, aki vissza is hozta csapata kulcsembereit, mégis Molnár zsákolásával tovább csökkent a vendégek hátránya. Ekkor Kiss Zsolt dobott hármast, majd Vesztergom 4. hibája után Bolldizsár is betalált távoltól. Mindkét görcsös együttes több helyzetet elhibázott, majd Ivosev szerencsés találata után nőtt a különbség. Három és fél perccel a befejezés előtt Dukics kipontozódott, majd Levy blokkolta remek ütemben érkezve Rubin triplakísérletét. A Sopronnak több tiszta távoli helyzete volt, ám rosszul céloztak a vendégjátékosok. A hazaiak talán legjobbja, Drahos viszont mindkét büntetőjét értékesítette. Ivosev triplája viszont a kegyelemdöfést jelentette a vendégeknek.

A második negyedben szerzett tetemes előnye révén megszerezte első győzelmét a Szeged. A Sopron többször is felzárkózott, ám amikor igazán szorossá tehette volna a mecset, megremegett a vendégcsapat játékosainak a kezük, így az ezekben a szituációkban jobban koncentráló hazaiak megérdemelten nyertek.

Fodor Péter, a Szeged vezetőedzője a mérkőzés után: "Az összecsapás kezdetén görcsösek voltunk, illetve a soproniaknak jól ment a játék, több triplájuk is sikeres volt ebben az időszakban. A folytatásban nagyon feljavult a teljesítményünk és ahogy arra előzetesen számítottunk, a védekezésünkre való koncentrációnak meglett az eredménye, hiszen győzelmet arattunk. A második-harmadik negyedben kockáztattunk azzal, hogy nem nagyon cseréltünk, mivel ekkor futott a szekér és a záró periódusban emiatt szorosabbá vált a derbi, de végül úgy vélem, megérdemelt győzelmet könyvelhettünk el. Mindenféle szempontból fontos, hogy kivívtuk az első sikert. Azt gondolom, jó úton járunk."

Horváth Imre, a Sopron vezetőedzője a mérkőzés után: "Tisztában voltunk vele, hogy szoros meccsre van kilátás és a találkozó nagy részére tekintve ez be is igazolódott. Az első negyedet jól kezdtük, de ezt követően sok hibát vétettünk támadásban. Elsősorban ennek tudható be, hogy végül vereséget szenvedtünk a negyedik negyedbeli összeszedettebb produkciónk ellenére is. Igazi ki-ki mérkőzés volt ez."

Naturtex SZTE Szedeák - Kis Rába-menti Takarék SKC  86 - 74 (18-18, 29-16, 15-13, 24-27)
Szeged,  800   néző. V: Papp, Gorka, Márton.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Drahos 16, Levy 17, Tanács 8, Ivosev 22/3, Dukics 11/3 Csere: Kiss 9/9, Molnár M. 1, Vida 2

Kis Rába menti Takarék Soproni KC: Thomas 9/6, Rubin 11, Molnár 18/6, Gombás 7/3, Egemonye 6 Csere: Keresztes 9, Vesztergom 9/3, Boldizsár 5/3, Lakatos -

Kipontozódott: Dukics (39. perc), illetve Egemonye (30. perc)

Fotó: szegedma.hu


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus