Négy között a Szolnok a Kupában

Idegenben az odavágón egy fantasztikus mérkőzést játszott a bajnok és az újonc, ahol végül a szolnokiak diadalmaskodtak 121 - 117 arányban, nagyon nehéz, de nem lehetetlen helyzetből kezdte a visszavágót a JKSE, mely egyik legjobbja, a légiós Hodges nélkül állt ki a szomszédvár csapata ellen. Volt hiányzó az Olajnál is, Soós Gábor játékát nem kockáztatta meg Pór Péter és stábja a fontos bajnoki, illetve EuroChallenge ütközetek előtt.

A megyei derbi Horváth Ákos triplájával vette kezdetét, majd az éppen Szolnokról kölcsönadott Szögi Ádám egyenlített. A vendéglátók nem igazán tudtak elszakadni, a játék minden elemében partner volt a Jászberény az első etapban, s alapvetően a második negyedben sem változott sok minden, bár volt már 11 egységnyi is a hazai fór, azért védekezésben igyekezett tartani a kontrollt a magyar bajnok.

Várható volt, hogy a fordulást követően emel majd a csapásszámon a 20 pontos Mills vezette Szolnok, s ez így is lett, fokozatosan szakította le a csupán két légióssal felálló újoncot Pór Péter legénysége, jó gyakorlómérkőzésbe fordult át a csata, a szakvezetők lehetőséget adhattak a fiataloknak is a meccs utolsó 10 percében, s a (fehér-)piros-feketék ifjoncai meg is becsülték a játékperceket, Lakosa rögtön 4 pontot szórt, de a kosár nélkül záró Gaál is kitett magáért.

A JKSE a tisztes helytállásért küzdött a harmadik negyed közepétől, Horváth Balázs fiainak is fontos bajnoki találkozói lesznek a héten, ezért a kulcsembereket a vendégek sem erőltették túl. Lényeg, ami lényeg, az első négyesdöntő-résztvevő a Magyar Kupa idei kiírásában a Szolnoki Olaj, mely elsősorban a 46 - 26-os lepattanózásának köszönhette fölényes győzelmét.


Szolnoki Olaj KK - Jászberényi KSE 97 - 63 (18-15, 15-13, 29-18, 33-17)

Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 1200 néző, Vezette: Földházi, Hegedűs, Sallai

Szolnok: Trotter 9, Mills 20/6, Horváth 8/6, Nikolov 13/3, Báder 8. Csere: Trepák 3, Gay 16/12, Fodor 10/6, Grebenár 3, Gaál -, Lakosa 4, Csaba 3/3.

Jászberény: Szögi 14/6, Medve 7/3, Austin 14, Dramicsanin 17, Horti 7. Csere: Helmeczi -, Fülöp -, Sormaz -, Borszéki -, Kovács A. 2, Wehner 2.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus