A válogatott ide jöjjön!
Gyerek
ek, nők, férfiak, bármerre nézünk, egy csapatért szurkolnak. Piros, fehér, zöld színekben a lelátó. De az árgus szemek felfedezhetnek egy-két klubszínekbe bújó szurkolót is, de kit érdekel ez akkor, amikor a MAGYAR válogatott játszik. Annak ellenére, hogy a férfi nemzeti együttes nem jutott ki egyenes ágon az Európa Bajnokságra, remek hazai mérleget produkált, így nem jöhetnek nyugodt lélekkel majd augusztusban a finnek és a portugálok. De, hogy ez melyik hazai pálya lesz? Szolnok! Hogy miért? Lássuk csak...
Jó ideje csak a jelenleg regnáló kosárfővárosban kerülnek megrendezésre a válogatott tétmérkőzései. Sajnos jellemző, hogy emögött többen összefonódásokat vélnek felfedezni, kezdik meg az összeesküvés-elméletek gyártását. Pedig a kialakult helyzet inkább gyors intézkedéseket, összefogást igényel, mint azt, hogy az amúgy is nehéz küzdelmet vívó sportágunk előrelépését nehezítsük. Senkinek nem érdeke, hogy ez így legyen, de mint mindenért, tenni kell ezért is.
Nem ebben a fontos évben fog elkezdeni kísérletezni a szövetség új helyszínekkel, pedig látható volt, hogy a női pótselejtezők mekkora közönséget vonzottak Sopronban, képesek voltak az oda kilátogatók remek atmoszférát teremteni. Pécsen is sokan áldoznak és áldoznának azért, hogy a legjobbjaink hatására sok helyi gyerkőc menjen el kosarazni. Bizonyára az Albacomp idei szereplése, Hanga Ádám külföldre szerződése sok támogató fantáziáját elindította, arról nem is beszélve, hogy mennyivel javította a játék megítélését, növelte respektjét a laikusuk körében. Körmenden látható volt, hogy hihetetlen örömmel és szeretettel fogadták Ruják Andris játékát, vagy épp Németh Isti visszatérését, valamint jól bonyolították le a női Magyar Kupa négyes döntőjét is. Ott van még a főváros is, ahol remélhetőleg végre felismerik, hogy a kosárlabda társadalomnak szüksége van egy NBI-es budapesti gárdára. Ezek a városok egytől-egyig méltó házigazdái lennének a válogatott meccseknek. A klubhovatartozástól függetlenítenünk kell magunkat, észre kell venni mi a válogatott érdeke. Aki jót akar szeretett sportunknak, az nem fogadhatja el azt, ami volt egy Ukrajna elleni tétmeccs alkalmával. Történt, hogy a szebb napokat és nagyobb nézősereget vendégül látó szombathelyi Savaria Arénában alig 1500-1600 néző szorított a fiúknak. Hiába volt 3000-3800 nézője meccsenként a Falco-nak, valamiért elmaradt a várt nézősereg.
Szolnokon lehetett bármilyen idő, az emberek kimentek és szurkoltak fiúknak, még akkor is, ha pára csöpögött a falakról, jöttek is a kiharcolt győzelmek, a tisztelet kivívása. A szövetség döntéseit nem rosszul esőnek, "személyeskedőnek" kell venni, még ha az iméntiek egyszerűbbek is lennének. Olyan válogatottunk van, mely képes arra, meg tudja valósítani, hogy végre Európa Bajnokságon vehessen részt Magyarország. Ebben az esetben ez a lehetőség az elsődleges ügy, melyért áldozni kell, hogy újra tudják az európai kosárlabdában, hogy mi merre is vagyunk, mit is tudunk valójában.
Minden egyes csarnokba kell a zászlóerdő, a hangos torkok, a tiszta, őszinte, összetartó szívekből szóló Himnusz. Ne csak papíron legyünk azonos nemzetiségűek, hanem a lelátón, a pályán és a hétköznapokban, napról-napra. Most Szolnokon van a válogatott "hazai" pályája, de ne gondolja senki, hogy ez így lesz mindig, máshol is láthatjuk majd szeretett és kedvelt kosarasaink, csak tegyünk érte.
Forrás: Rázd meg a bikát blog