Folytatódik a Pacers-Bucks és a Mavs-Clippers párharc is, szépítene a Suns

Egálról folytatódik a Bucks-Pacers és a Clippers-Mavs párharca is, a Suns viszont azt kerülné el, hogy 0-3-as hátrányba kerüljön - mutatjuk, hogy mire érdemes figyelni az NBA rájátszásának következő mérkőzései előtt.

Indiana Pacers – Milwaukee Bucks 23:30

Miután az első mérkőzést már-már váratlanul magabiztosan nyerte meg a Milwaukee, addig a Pacers a második felvonás során remek támadójátékkal vágott vissza, ezzel máris ellopta a Bucks pályaelőnyét – a labda tehát Lillardék tárfelén pattog, a teher az ő vállukat nyomja már. Giannis Antetokounmpo nélkül jól látszik, hogy a Milwaukee-nak nincs válasza védekezésben Pascal Siakamra, a kameruni játékos 36 majd 37 pontig jutott, emellett pedig lepattanózásban is dominálja a festéket. A Bucksnál Damian Lillard húzza a csapat szekerét, az előző két meccsen ő is átlagosan 35 pontot tudott szerezni, legutóbb viszont nem volt elég tőle sem az extra, a Bucks védekezésének nem volt válasza az Indy hatékony támadójátékára – ráadásul a Pacers úgy tudott közel húsz ponttal nyerni, hogy Tyerese Haliburton magához képest igencsak visszafogott estét produkált, az irányító leginkább az előkészítésekben jeleskedett, passzait pedig Siakam mellett Turner és Nembhard is pontokra tudta váltani. A hírek szerint Giannis Antetokounpo valószínűleg még ma sem lesz ott a pályán, így azért Indianapolisban megint egy nehéz mérkőzésre számíthat Doc Rivers csapata – a Bucks az alapszakaszban nem tudott nyerni a Pacers otthonában, most viszont nagyon nagy szüksége van arra, hogy visszavegye a pályaelőnyét. Az előző két mérkőzés egymás teljes ellentéte volt, először az Indy, legutóbb viszont a Milwaukee okozott csalódást keltő teljesítményt, meglátjuk, hogy ma ilyen arcukat mutatják a csapatok. Akármi is legyen az eredmény, ma még nem fog eldőlni a párharc, főleg úgy, hogy elvileg van arra esély, hogy a görög MVP valamikor a sorozat során visszatérjen a pályára – ma nélkül idegenben azért nem feltétlenül a Bucksnak áll a zászló, de ha tudja rendezni a sorokat hátul a vendégcsapat és talál választ valahogyan Pascal Siakam limitálására, akkor kifejezetten jó helyzetbe kerülhet.

A párharc állása: 1-1.

 

Dallas Mavericks – Los Angeles Clippers 02:00

A felek második mérkőzésén már pályára léphetett Kawhi Leonard is, viszont ezzel együtt sem tudott a Clippers két meccses előnyt kialakítani: a Doncic-Irving duó mellé ezúttal PJ Washington lépett fel, a LAC viszont így nem bírta el, hogy a George-Leonard-Harden trió alig csak 40%-kal dobjon, ráadásul most a kispadról sem érkezett érdemi segítség, Norman Powell csak 2/10-et, Russell Westbrook pedig mindössze 2/9-et tudott összeszenvedni mezőnyből. A játék képe két meccs után jól látszik, mindkét fél fizikális védekezésre építve próbálja megállítani a másikat, ezt jól megmutatja, hogy a két eddigi mérkőzésen csak a Clippers tudta egyszer átlépni a száz pontos határt, a Mavs mindkétszer a határ alatt maradt. A második mérkőzés krónikájához tartozott, hogy előkerült a Mavs rotációjából Maxi Kleber, aki elsősorban védekezésben és lepattanózásban dolgozott nagyot Ivica Zubacon, valamint Dereck Lively is nagyobb szerepet kapott már legutóbb – támadásban ezek nem lesznek komoly tényezők, hiszen a festékből szerzett pontokat tízzel nyerte legutóbb a Clippers, viszont opciókat jócskán el tudnak venni a Los Angeles-iektől, le tudják zárni a középtávolikat is akár, ami sokat jelenthet ebben a párharcban. A hírek szerint Leonard ma is tudja vállalni a játékot, viszont Tim Hardaway Jr. az előző mérkőzésen megsérült a Dallasban, rá biztosan nem számíthat Jason Kidd, de Daniel Gafford is összeszedett egy sérülést, egyelőre az ő játéka is kérdéses. A Dallas rotációjának persze nagyon fájhat, ha mindkét játékos huzamosabb ideig kidől, ideig-óráig be lehet foltozni a lyukakat, de egy Leonarddal éppen kiegészülő LAC ellen mindenkire szükség volna. A Mavericks megtette, amit szeretett volna, elvette ellenfele pályaleőnyét, így a nyomás most Hardenéken van – ha Hardaway mellett Gafford is hiányozni a csapatból, akkor nagy lehetőség előtt áll a Clippers, de láthattunk, hogy két fontos játékosa nélkül is képes volt szoros meccset nyerni a Mavs legutóbb, meglátjuk, hogy valamelyik csapat támadójátéka képes lesz-e áttörni az ellenfél hatékony védekezését.

A párharc állása: 1-1.

 

Phoenix Suns – Minnesota Timberwolves 04:30

Talán az egyik legnagyobb csalódás a playoffban a Suns teljesítménye az eddig lejátszott mérkőzések alapján: a hazaiak az előző két meccsen támadásban, de ami még meglepőbb, hogy védekezésben is nagyon súlytalanok voltak – bár a második mérkőzésen már egészen jól belekergették a Minnesotát egy gyengébb dobóformába, kérdés, hogy ez a vajon Townsék rossz napjának vagy a Phoenix effektív védekezésének volt köszönhető elsősorban. A Suns támadójátéka is hagy kívánnivaló maga után, egyszerűen egy olyan csapattal, melyben a Durant-Booker-Beal trió osztja meg egymással a pályán nem fordulhat elő, hogy az első mérkőzésen 95, a másodikon pedig csak 93 pontig jusson – a helyzetet ráadásul tovább nehezíti Grayson Allen sérülése, aki a második meccs közepén vált ki bokasérülés miatt, játéka pedig egyelőre kérdéses. A Wolvesnál egyelőre tökéletesen működik az, amit elképzelt Chris Finch, remek összjátékkal és hátul kemény védekezéssel sikerül megfogni a Phoenixet, legutóbb például Kevin Durantet sikerül húsz pont alatt tartani, miközben a kezdőötös minden tagja kétszámjegyű ponttal járult hozza a sikerhez – így bőven belefért még Anthony Edwards 3/12-es dobóestéje is. A Sun számára a hazai pálya jelentheti a mentsvárat, az alapszakaszban a felek mindkét meccsét megnyerték Duranték Phoenixben, most viszont, ha Allen nem tudja vállalni a játékot, akkor komoly gondba is kerülhetnek – a Suns elit triplázója gyakorlatilag a harmadik legjobb játékossá vált idén a keretben (Beal korlátozottan állt csak rendelkezésre és amikor játszott is sokszor kiegyensúlyozatlan volt), az ő kiválása nagyon komoly tőrdöfés lehet a hazaiak testén. A Sunsnak nagyságrendekkel feljebb kell kapcsolnia a támadójátékát, mert az, hogy eddig 95 pontnál feljebb nem jutottak a sorozatban, egyszerűen elfogadhatatlan – ha ma sem sikerül finomhangolnia a dolgokat Frank Vogelnek, akkor gyakorlatilag megpecsételődik az arizonaiak sorsa, 0-3-as hátrányból még soha senki nem jött vissza, ezt a lélektani hátrányt szeretné ma saját közönsége előtt elkerülni a Phoenix.

A párharc állása: 2-0 a Timberwolves javára.

 

A mérkőzésekhez élőképes stream itt található!

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus