Három a magyar igazság?

Kosárlabda szempontból szinte teljesen lényegtelen, hogy valaki a pályán negyedik vagy ötödik opció, márpedig a három és a négy légiósos rendszer között legtöbbször pontosan ennyi a különbség a magyar játékosok szempontjából. Lényegi különbség nincs a két feladatkör között, a "munka" maximum annyi, hogy a többiek által megteremtett helyzetet be kell dobni vagy éppen elzárásokkal kell segíteni ezeknek a szituációknak a kialakulását. Egy ilyen játékosra is sokszor mondják azt, hogy hullámzó, pedig semmi hullámzás nincs abban, amit csinál, csak néha több és tisztább lehetősége van, máskor pedig kevesebb és szorongatottabb helyzetekből kell vállalnia, a fontos viszont az, hogy nem a saját helyzeteit csinálja meg magának vagy ez meccsenként nagyon elenyésző számban történik csak meg. A magyar kosárlabdázás legnagyobb baja az, hogy szökőévente - illetve ennél jóval ritkábban - van 1-1 olyan ember, aki első vagy második opcióként is használható. De miért van ilyen kevés lehetősége ma Magyarországon a magyaroknak főszerep betöltésére? Nem kell túl komoly szakértőnek lenni ahhoz, hogy megmondjuk, a legtöbb magyar egyszerűen képzetlen ahhoz, hogy húzóember legyen és akkor eljutottunk egy megkerülhetetlen kérdéshez, az utánpótlásképzéshez.

Az MKOSZ legfontosabb feladata az edzőképzés (kellene, hogy legyen). Nem a bázis mesterséges szélesítése (erről még később szót ejtek), nem a válogatott meccsek helyszíneinek megfelelő kijelölése, hanem nemzetközi szintű edzők képzése. Ha és amennyiben szeretnénk valamit hosszú távon elérni a nemzetközi kosárlabdázásban, akkor nem szabad sajnálni a pénzt arra, hogy külföldre küldjünk edzőket, akik a modernkori kosárlabdának megfelelő szemléletet megtanulják akár az Egyesült Államokban, akár a Balkánon, akár Litvániában. Vagy képezzék magukat itthon tovább, de külföldi szakemberektől, ez teljesen mindegy, az viszont világos, hogy Németh Istvánon és az ösztönös tehetséggel rendelkező Hanga Ádámon kívül 15 éve nem jött ki olyan játékos a magyar utánpótlásműhelyekből, aki képes a nemzetközi mércének megfelelően labdát vezetni, betöréseket erőltetni, 1-1-ezni - nem véletlen, hogy a legtöbb magyar csapat amerikai kisemberekkel operál. Elhaladt mellettünk a világ ilyen szempontból, de nagyon csúnyán, elég megnézni egy-két utánpótlás-válogatott meccset (mondjuk U-18-tól felfelé), és az egyébként keserves eredményektől függetlenül is jól kivehető a felfogásbeli, fizikai és technikai képzettségben mutatkozó különbség.

A legnagyobb szakadék a hármas poszton mutatkozik köztünk és mindenki más között, akik már a jelenkor követelményei alapján képzik a fiatalokat. Magyarországon egyetlen kiscsatár sincs. 0, semmi, zéró. Akik válogatottunkban hármast játszhatnak, nemzetközi szinten erős kettesek, de nem hármasok 192, 194 vagy 196 centivel. Korábban ezen a poszton elég volt, ha valaki be tudta dobni a triplákat, manapság azonban talán a legfontosabb pozíció, hiszen egy olyan ember játszhat itt, aki elég gyors ahhoz, hogy megverje embereit kintről, legalább két méter, emiatt fizikai fölényben van minden periméter játékossal szemben (ezért jobb, mint egy irányító, vagy dobóhátvéd), de erőteljes felépítése miatt a festékben is tud birkózni és a palánknak háttal is van megoldása, plusz egy extra lepattanózó a két "eredeti" magasember mellett. Mármint így nézne ki elvileg egy modern hármas. Nem csoda, hogy számunkra teljesen ismeretlen fogalom jelenleg, hiszen egy ilyen játékos képzése talán a legösszetettebb feladat.

A TAO pénzek jelentős részét költeném arra, hogy megfelelően képzett edzők kezei közé kerüljenek a fiatalok, szakember nélkül ugyanis semmit nem ér az új stadion, a mezek meg a labdák - és a légiósok számának korlátozása sem. Persze sok helyen az alapvető felszerelések is hiányoznak, de normális edző nélkül csak hobbikosárlabdázók kitanítása zajlik, aminek viszont semmi értelme nincs az ország szempontjából.

Visszatérve az eredeti témához: az edzők nem hülyék. Azt a játékost fogják játszatni, aki többet tud segíteni nekik, pontosabban képes elvégezni a rá osztott feladatot vagy éppen több mindenre használható. Persze lehet mondani, hogy foglalkozhatnának kicsit többet az utánpótlás nevelésével, de a legtöbb fiatalt olyan hiányosságokkal kapják meg az első osztályú csapatok edzői, amikkel nem igazán lehet mit kezdeni, ráadásul nem is 16-17 évesen, hanem 22-23 évesen, ilyen korban pedig már alapvető hiányosságokat nem fog tudni behozni senki. A tehetség mindig utat tör magának, de ha nincs, annak fölösleges mesterségesen csinálni egyet, nem fogja végigjárni a neki kitaposott ösvényt. SENKI nem lesz attól jobb kosaras, hogy adott esetben 15 helyett 20 percet átlagolhat, de extrémebb esetet mondok: attól sem, ha valaki 5-10 perces játékosból 30 perces lesz. Attól lesz valaki jobb kosaras, hogy téttel bíró helyzetben nagyobb feladatokat bíznak rá, folyamatosan. Erre pedig csak akkor alkalmas, ha megvan hozzá az előképzettsége, ami jelenleg a legtöbb magyarnak nincs. Hogy mi lehet a megoldás?

0 vagy 1 légiós

Ebben az esetben tényleg kényszerítve van mindenki, hogy a magyarjaival olyan játékot játszasson, amire egyébként most képtelenek, de az is lehet, hogy akár 10-15 év alatt egy valaki olyan szintre fejlődik a kvázi semmiből, ami megüti az európai alsó-közép szintet. Első vagy második opcióként biztos, hogy olyan dolgokat csinálnának a játékosok, ráadásul rendszeresen, amit most nem kell és nem is tudnak kérni tőlük a trénerek. Ebben persze benne van az is, hogy mellette folyamatos képzéssel kell segíteni az illetőt, akkor pedig akár komolyabb játékos is lehet, mint egy role player. Ez is haladás a mostani állapothoz képest, kérdés, lesz-e még valaki, aki kíváncsi egy vállalhatatlan színvonalú bajnokságra légiósok nélkül vagy maximum 1-gyel csapatonként. Arról nem is beszélve, hogy az a kevés, bizonyos részfeladatokra - ki kevesebbre, ki többre - használható magyar még inkább a pénzesebb csapatokba menne játszani, nagyjából ezen a ponton el is dőlne a bajnokság első három helyezettje - és akkor nagyon jó szívű voltam, valószínűleg többen vitába szállnának velem, hogy van-e ma összesen három csapatnyi megfelelő szintű magyar kosaras.

4 vagy 5 légiós

Lehet, hogy rosszul hangzik, mert "kevesebb játékideje lenne a magyaroknak", de azonnali színvonal-emelkedést hozhatna. Nem biztos, hogy hoz, hiszen láttunk már rontott igazolásokat mindenhol, de megtörtént ez három légiós esetében is, sőt, olyan is előfordult, nem egyszer már, hogy egy csapat minden légiósát egy évben többször is lecserélte. A játékosok kiválasztása szakmai kérdés - és közel sem akkora lutri, mint amekkorának kívülről tűnhet ez egy mezei drukker számára - , ezt a részt se javítani, se rontani nem lehet azzal, ha bekorlátozzuk a légiósok számát. Cserélődnének minden évben a játékosok és nem alakulna ki komolyabb kötődés? Ugyan, ez régebben sem volt probléma, másrészt a magyaroknál is egyre kevesebb olyan játékos lesz, akiért kimennek a nézők egy-egy meccsre. A fiatalok között nincsenek Kálmánok, Mészárosok, Sitkuk, Báderek vagy éppen Góbik, akikkel szemben adott esetben nemcsak csapatuk szurkolói, de az ellenfél drukkerei is komoly érzelmeket tudtak táplálni, nyilván nem azonos előjellel. A magyar játékosoknak sem kellene csak néhány csapatba koncentrálódni és van még egy faktor, amivel eljutottunk egy újabb MKOSZ feladatig.

A szövetségnek az edzőképzés mellett a csapatok nemzetközi szereplését is minden erejével támogatni kellene. Ha nem is közvetlen pénzbeli támogatással, akkor szponzorok felhajtásával. A Szolnok szereplése jó dolog, de önmagában kevés, ráadásul nem is tud mindenki azonosulni vele, valószínűleg ez soha nem is fog bekövetkezni, ezért is kellene az, hogy más csapatok is kiléphessenek Európába. Az nagyon jó dolog, hogy a Körmend - még ha kényszerűségből, az előző tulajdonos felelőtlen vállalása miatt is, de - vállalta az idei EC-t, egészen biztosan nem ártott nekik játékban, reklámban, adósságuk pedig biztosan nem emiatt lesz... Két csapatnak, a Paksnak és az Albacompnak viszont van olyan játékosállománya, amellyel el lehetett volna indulni, szégyenkezés nélkül, valószínűleg masszív továbbjutási esélyekkel. Hogy miért kellene akkor 4 vagy 5 légiós? Mert Keller Ákosnak, Vojvoda Dávidnak és valószínűleg Damian Hollisnak sem Magyarország a végállomás és három kulcsszereplőről van szó, akiket a hazai piacról egészen biztosan lehetetlen lesz majd pótolnia a fentebb említetteknek (jelenlegi teljesítményüktől függetlenül), és mint ezt már korábban is kihangsúlyoztam, pofozógépnek semmi értelme elindulni, ha nincsenek normális fiatalok.

A tömegbázis mesterséges növelése pont ezért nem feladata a szövetségnek, mert semmilyen reklám vagy kampány nem ér fel egy-egy közelben lévő, vagy egyszerűen csak magyarországi csapat nemzetközi szereplésével, ne adj Isten menetelésével. A kosárlabda a világ második legnépszerűbb csapatsportága, ezt az adottságot viszont ki kell tudni használni. Nem csoda, hogy jelenleg kevesebb gyerek kosarazik annál, mint amit ennek a ténynek magával kellene vonzania, de ez nem a légiósok száma miatt van, hanem mert a jelenlegi képzési rendszer mellett képtelenek elérni a légiósok szintjét a magyarok, külföldi karrier esélyéről pedig csak egyedi esetekben beszélhetünk sajnos. Ezt a kérdést csak az edzőképzéssel és a tréningek színvonalának javulásával lehet megoldani, és amennyiben ez így lesz, azonnal jönnek majd olyan fiatalok, akik nemcsak helyet követelnek majd maguknak a rotációban, hanem olyan feladatokra is képesek lesznek, amikre a jelenlegi magyar kosárlabdázásban borzasztóan kevesen, a légiósok számától függetlenül (lásd Hanga Ádám, aki két év alatt nem rotáció-játékos lett, hanem húzóember, sőt, a bajnokság egyik legjobb játékosa, mielőtt Manresába költözött volna).

Közben azonban az is feladata a mindenkori vezetésnek, hogy leültesse a nézőket a TV képernyői elé vagy éppen arra sarkalja őket, hogy járjanak a jelenleginél többen, többször meccsre. A tradicionális magyar derbikre egyre kevesebben kíváncsiak már, a jegyárak mellett valószínűleg az előbb már említett indok - a nagyobb ikonok vagy éppen ősi ellenségek szinte teljes kikopása - áll. Ettől függetlenül viszont még mindig érdekessé lehet tenni ezt a sportot, például magyar-külföldi meccsekkel, amelyekre mindig lesz kereslet minden egyes sportban, labdajátékban pedig talán még inkább - már ha nem olyan egyoldalúak, amilyenekre volt példa idén az Olajnál is, de pont ezt szolgálná a legalább négy légiós.

Az ilyen meccsek feltételének megteremtése természetesen nem tisztán az MKOSZ feladata, ezt a kluboknak is akarni kellene. A körülmények kialakítása mellett viszont pont az előbb említett Szolnok bizonyította tavaly, hogy tisztességes szereplést "négy" légióssal már el lehet érni, nem kellene korlátlan engedélyt adni, ahogyan például Németországban van. Ha nem is mindig a EuroChallenge Final Four lenne az európai kalandok vége, de a második kör több csapat számára is elérhető lenne, a játék népszerűsítése érdekében pedig senkinek nem ártana egy, az Okapi Aalstar kiütéséhez hasonló élmény vagy az olyan kiizzadt győzelmek, mint például a sokkal előrébb jegyzett Elan Chalon, Telekom Bonn vagy Artland Dragons elleni sikerek voltak. Ha valamitől elkezdi érdekelni az embereket a kosárlabda, akkor azok az ilyen meccsek, és nem a lassan unalomba fulladó magyar "rangadók", amelyek talán új erőre kaphatnának a nemzetközi sikerek/eredmények okán is, ha már a magyar játékosok miatt belátható időn belül nem fognak.

Lényeg a lényeg: a magyar utánpótlás-nevelés és a magyar klubkosárlabdázás érdekei csak látszólag ütköznek egymással. Egyik sem gátolja meg a másikat a felemelkedésben, viszont önmagában nem is oldja meg a gondokat. Meglátásom szerint az edzőképzés és a nemzetközi szereplés egyike sem megkerülhető vagy háttérbe szorítható a másik javára, mert egyiknek sincs gyakorlati haszna a másik nélkül. Az egyik megoldása egyértelmű. Az pedig mindenkinek egyéni döntése, hogy Kovács Istvánt vagy Stephen Smith-t nézi-e szívesebben a pályán, de ettől a szubjektív megállapítástól függetlenül még a három légiósos korlátozásnak rövid és hosszú távon sincs semmilyen gyakorlati haszna - és a kettőnek sem lenne. Még ennél is komolyabb korlátozásnak lehetne, a szabály lazításának viszont még inkább.

kép(1.) - az eredeti képek a bckormend.hu-ról
kép(3.) - az eredeti az ase.hu-ról
kép(5.) - Kakó Zsolt