Hoppolók és Koppolók - 7. forduló

A Férfi NB I A-csoportjának 7. fordulója után már csak egyetlen nyertlen csapatot találhatunk a mezőnyben. A győztes, s az alulmaradó csapatokból egyaránt kerültek ki felülteljesítő játékosok, a prímet egy 36 éves játékos vitte. Lássuk a listát.

Hoppolók:

Trepák Zoltán – Sopron KC

Kevesen gondolták, hogy lesz játékos a Sopron keretében, aki tudja helyettesíteni a sérülés miatt hiányzó Filip Barovicsot. Arra pedig talán senki – saját magán kívül -, hogy Trepák lesz az SKC nyerőembere. A 36 éves, korábbi válogatott center – aki az aktív bajnoki mezőny legtöbb érmet nyerő játékosa – magabiztosan dobott, két triplakísérletet leszámítva minden dobását gyűrűbe jutatta. 18/6 pontjával (10-ből 8 mezőnyből, 4-ből 2 tripla) csapata legeredményesebb játékosaként végzett, továbbá 4 lepattanó, 2 szerzett, 1 eladott labda, 3 kiharcolt falt és 1 gólpassz került a statisztikai lapjára.

Derek James Hall – Marso-Nyíregyháza KK

Magyarországi pályafutása legjobb mérkőzését produkálta a magyar állampolgársággal rendelkező magasember. A játék szinte minden elemében jól teljesített, nem csoda, hogy együttese első sikerét megszerezve, győzelemmel távozhatott Zalaegerszegről. 16/6 ponttal (9-ből 6 mezőnyből, 3-ból 2 hárompontos, 2-ből 2 büntető), 8 lepattanóval (5 védő, 3 támadó), 3 szerzett labdával, 1 kiharcolt falttal és 1 blokkal járult hozzá a nyírségi alakulat idegenbeli diadalához.

Fodor Márton – Kaposvári KK

A somogyi együttes húsz pontos sikeréből szép szeletet kerekített ki magának a rutinos irányító. Nagyon jó napot fogott ki, különösen a hárompontosok terén. Szinte minden távoli dobását akkor süllyesztette el, amikor feljövőben volt a szegedi csapat. 32 játéperc alatt 14/12 pontig (7-ből 5 mezőnyből, 5-ből 4 hárompontos), 1 lepattanóig, 2 szerzett mellett 3 eladott labdáig, 4 kiharcolt faltig és 3 gólpasszig jutott.

Ruják András - Sopron KC

Akadt nála ponterősebb „kisember”, ám a Sopron a Falco ellen olyan jól játszott, hogy abból a karmester sem maradhatott ki. Remekül mozgatta a kék-fehér csapatot, ha porszem került a gépezetbe, akkor is jól tette a dolgát, s lendített csapatán egy-egy betöréssel, pontos dobással. 14/3 ponttal, 4 gólpasszal, illetve 2 kiharcolt faulttal zárt. 3 eladott labdája negatívum, viszont 16 VAL értéke korántsem.

Lekli József – Zalakerámia-ZTE KK

Ha csapata nem is, de a nyár folyamán a válogatott tagjaként dolgozó magasember jól folytatta bajnoki szereplését. Mezőnyből szinte kifogástalanul dolgozott, csupán egyetlen dobást hibázott, teljesítményét 3 eladott labdája húzta le némileg. 32 játékperc alatt 23 pontot (12-ből 11 mezőnyből, 1-ből 1 büntető), 8 lepattanót (4 védő, 4 támadó), 1 szerzett labdát, 1 kiharcolt faltot és 3 blokkolt dobást jegyzett.

Szabó Miklós - Falco-Trend Optika KC Szombathely

A rendre faltproblémákkal küzdő center Sopronban beállította a legtöbb pályán töltött perce rekordját, valamint szezonbeli legjobbját érte el pontszerzés terén, megduplázta eddigi csúcsát. Amit bírt megtett, hogy Zagorac ismételten elmaradó pontjait pótolni tudja. Pontosan váltotta be helyzeteit, s nagyon közel állt a dupla duplás teljesítményhez. Fájó, hogy ez a produktum nem társult győzelemmel, kenyéradója továbbra is nyeretlen. 20/3 pontot (13-ból 9 mezőnyből, 2-ből 1 tripla), 8 lepattanót, 2 szerzett labdát, 2 kiharcolt faltot, 1 gólpasszt tett a közösbe, mielőtt kipontozódott.

Bognár Kristóf – Falco-Trend Optika KC Szombathely

Az előző fordulóban Perl, szombaton viszont a magasember lépett fel a kezdőjátékosok mellé. Kevés játékidő állt rendelkezésére, azonban az alatt maximálisan kitett magáért. 10 játékperc alatt 5 mezőnykísérletéből 4-et értékesített, 9/3 pontja mellé 2 lepattanó, 1 eladott labda és 2 kiharcolt falt került a statisztikájába.

Koppolók:

Zeljko Zagorac - Falco-Trend Optika KC Szombathely

Ez elmúlt idényben a 20-10-es dupla duplákat sorra szállító szlovén magasember az elmúlt két fordulóban nem jutott tíz pont fölé, ráadásul négy találkozó óta nem éri el mezőnymutatója az 50%-ot sem. Szombaton lett volna a legnagyobb szüksége együttesének az ő ponterős játékára, ám a légiós idénybeli leggyengébb játékát nyújtotta, 8/6 ponttal (7-ből 3 mezőnyből, 3-ból 2 tripla), 2 lepattanóval, 1 szerzett és 3 eladott labdával, 2 gólpasszal, 1 blokkal és 3 beütött személyi hibával fejezte be az összecsapást.

Fotó (Slide) - szolnokiolaj.hu
Fotó - Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus