NB 1 A - 2. helyezett: Albacomp

Rövid történelem: Az Albacomp gárdája az előző évtized végének sikercsapata, ez vitán felül áll. 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben is ők lettek a bajnokok, illetve utóbbi két esztendőben a Magyar Kupa is Fehérvárra került. Irigyelt csapat volt akkoriban az Albacomp, hiszen válogatott játékosok, és klasszis légiósok sora erősítette őket, ami többek között a remek anyagi lehetőségeiknek, és a csapatnál folyó kiváló szakmai munkának volt köszönhető. Azonban az új évtized beköszöntével valami megtört, és hiába állt össze évről-évre remek gárda Fehérváron, a sikerek elmaradtak. Továbbra is válogatott játékosok fémjelezték a csapatot, de valami mindig hiányzott. Szinte minden évben megtörtént egy újabb edzőváltás, de a bajnoki címek kovácsához, Farkas Sándorhoz senki nem tudott felnőni. Pedig a csapat több alkalommal is a siker küszöbéig jutott, hiszen akadt elbukott a bajnoki és kupadöntő egyaránt az elmúlt évtizedben.

Távozók: Velibor Radović (visszavonult), David Toya, George Banks, Michael Lee (Kragujevac), Farkas Attila (ASE), Fodor Kristóf (Újbuda TC), Veszter Attila

Érkezők: Tony Crocker (Oklahoma), Jonathan Jones (Dongbu), Damian Hollis (Verviers), Hendlein Roland (KKK), Gorzsás Krisztián (12 Kar.)

Cél: Az Alba, mint minden évben, most is komoly reményekkel indult neki a szezonnak. Minden okuk meg is volt a bizakodásra, hiszen a csapatban négy válogatott játékos játszott, leigazolták az elmúlt évek egyik legjobb, Magyarországon megfordult centerét, valamint sikerült a csapathoz csábítani Braniszlav Dzunicsot is, akit szintén a legjobbak között tartanak számon a honi mezőnyben. Az ő érkezése garanciának tűnt arra, hogy a csapat tehetséges fiataljai, köztük a válogatott Hanga és Keller tovább fejlődnek, és a régen várt sikerek ismét elérhetővé válnak. És bár az elmúlt évek csalódásai óvatosságra inthették a csapatot és a drukkereket egyaránt, ennek ellenére érezhető volt a „Mikor, ha most nem” hangulat Székesfehérváron. Az egyetlen, ami kicsit csökkentette a hurrá-hangulatot, az a szintén nagyon megerősödött Szolnok által jelentett fenyegetés volt. Ezzel együtt a cél kimondva - kimondatlanul minimum a döntőbe jutás volt.

Alapszakasz (22-4): A távozó Szrecsko Szekulovics helyét átvevő Dzunics mester az ASE után ismét komoly fába vágta a fejszéjét, hiszen Fehérváron legalább olyan mértékű az eredménykényszer, mint Pakson. Ennek ellenére remek gárdát sikerült összeraknia, amelyben két első éves amerikai légiós, Hollis és Crocker is szerepet kapott, amely nem kis rizikót jelentett. A felkészülési meccseken azonban kitűnően szerepelt csapat, így mindenki bizakodva várta a rajtot, ahol a csapat magabiztosan le is darálta a Nyíregyházát, ám rögtön a második fordulóban jött egy nem várt vereség Sopronban, ahol mindössze 51 pontig jutott a csapat. Következett egy győzelem a Falco ellen, majd a nagy ellenél, az Olaj otthonába látogatott a csapat, ahol három negyeden át remekül tartották magukat, ám az utolsó játékrészben megrogytak, így vereséggel távoztak a Tisza-ligetből. Ekkor már lehetett hallani bizonyos negatív felhangokat, azonban a csapat hamar elhallgattatta ezeket, hiszen a következő kilenc találkozót sikerrel abszolválták. Többek között nyertek Pakson és Kecskeméten, valamint behódolt Fehérváron a Körmend és az akkor még teljes csapattal felálló Zalaegerszeg is. Szaladt a szekér, és remekül működött a Dzunics féle gépezet. Crocker leigazolása telitalálatnak bizonyult, Hanga Ádámmal elképesztő párost alkottak. Hollisnak is akadtak jó meccsei, de ő mintha kicsit nehezebben illeszkedett volna be, bár esetében hozzá kell tenni, hogy a játéka bár hasznos volt, messze nem bővelkedett olyan látványelemekben, mint a Hanga-Crocker párosé. A harmadik légiós, Jonathan Jones már más tészta, hiszen a pletykák szerint a szerződésbontás is felmerült vele kapcsolatban, elsősorban a munkamorálja miatt. Ezek után a tavaszi forduló nyitányán becsúszott egy vereség a Nyíregyháza ellen idegenben, majd jött egy újabb hihetetlen, kilencmeccses győzelmi sorozat, többek között az Olaj, az ASE és a Kecskemét Gáz utcában történő legyőzésével. Ráadásul időközben felépült Hendlein Roland is, akinek csapatba kerülésétől sokat vártak a csapat háza táján. A remek sorozat végül Körmenden ért véget, ám eddigre igazából már csak egy kérdés maradt nyitva a fehérváriak számára: Sikerül-e megelőzni a szintén remek alapszakaszt produkáló Szolnokot, vagy be kell érni a második hellyel, és onnan nekifutni a bajnoki cím megszerzésének? A körmendi vereséggel a kérdés eldőlt, mivel az Olaj nem hibázott többet, így maradt az alapszakasz második hely. Időközben természetesen megrendezésre került a Magyar Kupa döntője, ahol a csapat a Sopront búcsúztatva jutott a döntőbe, és maradt alul egy remek meccsen, a hazai pályán játszó Szolnok ellenében.

Rájátszás (8-5): Az első körben a Falco gárdája volt az ellenél, és meg kell vallani, nem várt nehézségek során sikerült csak tovább lépni. Mindkét csapat hozta az első két hazai meccsét, így sor került a mindent eldöntő ötödikre, Fehérváron. Az első félidőben roppant kiélezett találkozót láthatott a nagyérdemű, fej-fej mellett haladó csapatokkal. Azonban a második félidő meghozta a várt Alba dominanciát, és a hazai győzelmet. Az elődöntőben az egy meccsel kevesebbet játszó ASE várt a kék-fehérekre. Az az ASE, amely ellen a szezonban minden alkalommal győztek, mikor összetalálkoztak. És bár mindhárom meccsnek voltak izgalmas szakaszai, a továbbjutás egy percig nem lehetett kérdéses. Azonban az első meccsen megsérült Tony Crocker, és bár a sérülés hatására felharsanó sirámokkal ellentétben a csapat simán döntőbe jutott, ez komoly érvágást jelentett. A fináléban természetesen az Olaj vár a csapatra, „Hála az égnek!” Hogy miért írom ezt? Mert ez a két remek csapat az elmúlt évek legjobb döntőjét produkálta, egy sokáig emlékezetet, ötmeccses küzdelemsorozatot, melynek során a kosárlabda minden szépségét bemutatták a nézőnek. A Crockert elvesztő Alba, parádés teljesítményt nyújtva lendületből behúzta az első két meccset, és sokan már temették a favoritot. Ekkor azonban, fogcsikorgatva, izzadva, harcolva, de nyert az Olaj Szolnokon. És jött a negyedik, ahol végig fej-ej mellett haladtak a felek, szolnoki vezetéssel fordulva az utolsó támadásra. Ekkor még Hanga kezében lett volna a lehetőség, hogy eldöntse a bajnoki cím sorsát, azonban a labdája kiperdült a gyűrűből, így jöhetett az ötödik. Itt azonban már látszott, hogy a lélektani előny, és a hosszabb kispad is a hazaiakat támogatja. Ugyan tisztességgel harcolt az Alba, de ez csak az emelt fővel történő legyőzetésre volt elég ezen az estén. Ennek ellenére egy percig sem kell szégyenkeznie csapatnak, becsületes küzdelemben maradtak alul, egy erős ellenféllel szemben.

Erősségek: A csapat hihetetlen tempóban játszott, szinte lehetetlen volt felvenni velük a versenyt sebességben, és fizikálisan. A Dzunics mester csapataira jellemző remek, faulthatáron történő védekezés az Albacompot is fémjelezte, és ezzel a legtöbb ellenfél nem is tudott mit kezdeni. Nem egy játékosuk volt képes több poszton is remek teljesítményt nyújtani, így komoly nehézséget okozott a csapat ellen védekezni. Dzunics bártan nyúlt a fiatalokhoz is, akik, még ha csak részfeladatok ellátása céljából is, de a mérkőzés éles szakaszaiban is pályára kerültek. Ez pedig komoly rotációs lehetőséget biztosított a csapatnak, és értékes pihenőidőt a sztároknak a padon.

Gyengeségek: Nehéz ennek a csapatnak gyenge pontját felsorolni, hiszen a játék szinte minden elmében kiemelkedőt tudtak nyújtani. Talán a távoli dobásaikat értékesíthették volna jobb százalékkal, mert ezen a téren pár embernél akadtak hiányosságok.

Hátvédek, bedobók:

Simon Balázs: Immáron hosszú évek óta a csapat első számú karmestere, és vezére az apró termetű irányító. Évről évre tisztul le a játéka, már messze nem támadja annyit a gyűrűt, mint régen, viszont sokkal hasznosabb a játék szervezésében. Ami viszont továbbra sem megy neki, az a tripla. 24 százalékkal értékesíti a távoli dobásait, ami egy irányítótól roppant kevés. Persze láthattuk többször is, hogy kulcsszituációkban ritkán remeg meg a keze, azért ebben a játékelemben bőven lenne mit fejlődnie. Összességében jó szezonja volt, és várhatóan még hosszú évekig erőssége lesz csapatának. Sajnos a válogatottnak nem, mert ebben az ügyben továbbra is hajthatatlan, és nem hajlandó pályára lépni a nemzeti csapatban. Az idei szezonban átlagosan 11 pont, 5,8 gólpassz és 2,8 lepattanó fűződött a nevéhez.

Hanga Ádám: Az aduász, az Albacomp és a magyar válogatott talán jelenlegi első számú játékosa. Egyértelműen az ő szezonja volt, most robbant be igazán a felnőttek közé. Már a tavalyi éve is remeknek mondható, de igazi vezérré ebben az idényben nőtte ki magát. A nyarat valószínűleg a triplák gyakorlására fordíthatta, mert majdnem tíz százalékkal a javult a hatékonysága, ami meccsenként további másfél távoli találatot jelentett neki, az előző szezonhoz képest. Egy-egyben verhetetlen, a hazai mezőnyben nincs, aki sikerrel meg tudná fogni. Ráadásul ez a szezon számára külön emlékezetes marad, hiszen első magyar játékosként elkelt a NBA drafton, ami nagyon nagy szó. Ősztől Spanyolországban játszik, reméljük, töretlen marad a fejlődése. Ebben a szezonban 17,7 pontot, 4,3 lepattanót, 3,3 gólpasszt és 2,9 szerzett labdát tett be a közösbe meccsenként.

Tony Crocker: Az első éves amerikai remek választás volt Braniszlav Dzunicstól. Hihetetlenül gyors játékost ismerhettünk meg a személyében, akit ráadásul remek rugókkal is megáldott a sors. Fizikailag is remek felépítésű volt, hiszen a két méter feletti magassága nagy előny ezen a poszton, és a dobása is rendben volt. Hangával fel-alá cikáztak a pályán, talán a 10 évvel ezelőtti paksi Madison-Davis páros értette meg egymást utoljára ennyire. Mindennek tetejébe a védőoldalon is kiemelkedőt tudott nyújtani. Sajnos a sérülése keresztbe tett az Alba bajnoki álmainak, viszont a jó játék az ukrán bajnokságba repítette Crockert. Remélhetőleg felépül a sérüléséből, és szép karriert fog befutni a későbbiekben. Átlagosan 15,8 pont, 4 lepattanó, 2,5 gólpassz és 2,2 szerzett labda került a neve mellé.

Damian Hollis: Egy srác az ezüstérmes amerikai utánpótlás válogatottból?  Szinte hihetetlen volt, hogy őt sikerült leigazolnia a csapatnak. Összességében nem is okozott csalódást, bár az európai játékstílust megszoknia nem volt könnyű. Ráadásul az igazi posztját sem nagyon sikerült megtalálni, felváltva játszott hármast és négyest. Védekezésben ő is remekül teljesített, de a támadó oldalon bizony akadtak rövidzárlatai. Ennek ellenére próbálkozott becsülettel, nem egyszer nehéz helyzetbe hozva ezzel csapatát. A szezon második felében aztán belelendült, a triplái is elkezdtek beesni, és fontos láncszemmé vált az ezüstös csapatnak. Mérkőzésenként 13 pontot szerzett és 6,3 lepattanót kaparintott meg átlagban.

Bódi Ferenc: A rutin és a gyilkos triplák. Rendszerint a padról szállt be a mérkőzésbe, mindössze egy alkalommal volt a kezdőcsapat tagja. Ettől függetlenül nagyon fontos tagja volt a csapatnak, hiszen hármas és négyes poszton is be tudott segíteni, ráadásuk erőszakosságának köszönhetően kulcspillanatokban tudott lepattanókat szedni. A már említett gyilkos triplákról nem is beszélve, amelyek mindig a legjobb pillanatokban érkeztek. Bár már nem a legfiatalabb játékos, de vélhetően még pár évig hasznos tagja lesz az Albacompnak. Idén átlagosan 5,3 pont és 2 lepattanó került a statisztikai lapjára.

Madár András: Megduplázta a tavalyi játékperceit, de az igazán nagy áttörés elmaradt a fiatal, utánpótlás válogatott hátvéd részéről. Több alkalommal remekül szállt be a kispadról, de valami hiányzott. Támadásban kicsit többet várt tőle a publikum, hiszen egy irányítótól a 0,3 gólpassz édeskevés egy meccsen. A bizalom él irányában, várhatóan a következő szezonban több szerepet fog kapni, és minden bizonnyal élni is fog a lehetőséggel. Meccsenként 3,5 pontot dobott ebben az szezonban.

Antal Szabolcs: Komoly szerepet nem kapott, a mérkőzéseknek kevesebb, mint a felén került csak pályára, akkor is általában taktikai feladattal megbízva. Magyarra fordítva faultolni küldte be Dzunics mester. Van lehetőség a srácban, de miután már 22 éves, ha lassan nem mutat valamit, nem valószínű, hogy megragad az A-csoportban.

Kertész Dániel: 10 alkalommal kapott szerepet, általában Simon tehermentesítése volt a feladata. Ezt többnyire megoldotta, bár messze nem tudott annyit hozzátenni, mint ő. Nagyon tehetséges játékos, de fizikailag elég gyenge, és lehetőség hiányában fejlődni sem tud, sajnos. Várhatóan eligazol a csapattól a nyáron. Meccsenként 1,3 pontot és 0,7 gólpasszt jegyzett.

Somogyfoki Szabolcs: Mindössze 5 alkalommal került pályára, akkor is a végén, mikor már minden mindegy volt. Mindössze 19 éves lesz a nyáron, van még ideje a bizonyításra. Azonban az sok mindent elmond, hogy a B-csoportban is csak 4 pontra volt képes átlagosan.

Erőcsatárok, centerek:

Keller Ákos: A nyáron egy válogatott játékossal gazdagodott az Albacomp, hiszen egy magába forduló, mindenki által ismeretlen játékos került a nemzeti csapatba a sérültek pótlására, és egy önbizalomtól duzzadó atléta tért onnan vissza. Remek fizikai képességekkel megáldott, Isten adta tehetséget tisztelhetünk személyében, vélhetően a következő olyan játékost, aki az Albacompból kerül erősebb bajnokságba. Év elején mintha kicsit elkapta volna a hév, nem igazán tudott mit kezdeni a körülötte zajló eseményekkel, és néha kissé túlpörgött. Azonban az alapszakasz végére, és a rájátszásra ismét az erőtől duzzadó, remek meccseket produkáló Kellert láthattuk. Jövőre nagy erőssége lehet a csapatnak. Átlagban 5,7 pontot, 5 lepattanót és 0,8 blokkot jegyzett mérkőzésenként.

Jonathan Jones: Az amerikai center 2 éve Dombóváron remekelt, mielőtt Koreába igazolt volna, így nagyon sokat vártak tőle Fehérváron. Ennek helyenként meg is tudott felelni, de többnyire inkább kerékkötője volt a csapatnak. A védekezése messze nem olyan volt, mint amit egy Dzunics által irányított csapat centerétől elvárhatunk, és a motivációja is több alkalommal erősen megkérdőjelezhető volt. Azért nem egy meccset hozott is, és az általa produkált statisztikai mutatók is elég jók voltak, de mindig az volt az ember érzése, hogy ennél nagyságrendekkel több van benne. 15,3 pont és 9,7 lepattanó került a statisztikai lapjára átlagosan.

Hendlein Roland: A régóta sérült erőcsatárt ismét utolérte egy sérülés, aminek következtében szinte az egész szezont ki kellett hagynia. Csak hat meccs jutott neki az alapszakaszban, és a teljesítményén meg is látszott a hosszú kényszerpihenő. A rájátszásban már majdnem 20 percet kapott átlagban, és a teljesítménye is sokat javult. Remélhetőleg ezzel befejeződik a pechsorozata, mert egy egészséges Hendleinre az Albacompnak és a válogatottnak is nagy szüksége lenne. Az alapszakaszban átlagban 4 pontot és 2 lepattanót szerzett.

Keller Vidor: A fiatalabbik Keller testvér nem tűnik annyira tehetségesnek, mint a bátyja, ráadásul mindössze 6 meccs jutott neki, az is akkor, mikor már minden eldőlt. Ha csak nem történik valami komoly változás, nem valószínű, hogy a testvére szintjére jutna.

Jövőkép: A csapat magyar magját nagyjából sikerült egyben tartani, "mindössze" Hanga Ádám igazolt külföldre. Azonban az ő pótlása szinte lehetetlennek tűnik, nagy kérdés, hogy mennyire fog ez sikerülni. Érkezett Supola Angliából, nagyon tehetséges a srác, komoly reményeket fűznek hozzá Fehérváron. Továbbá vannak még szabad játékosok a piacon, a pletykák alapján nem lenne meglepő, ha még egy nagy név itt kötne ki. A légiósok közül már csak Hollis van képben, hiszen Crocker már elkelt, Jonesra pedig nem tart igényt Braniszlav Dzunics, aki szintén marad a következő szezonra. Összességében tehát Hanga elvesztésével mindenképp gyengül az Albacomp, de ha a légiósokat sikerül megfelelően pótolni, valamit Hendlein egészséges marad, és a tudásának megfelelően szerepel, akkor jövőre is megcélozhatja a bajnoki címet a csapat.

Forrás: Rázd meg a bikát!