NBI/A csoport - Negyeddöntő beharangozó (4.)

Szerdán elkezdődik a magyar férfi A-csoport rájátszása, így végignézzük, hogy a négy negyeddöntőben mi várható, mi történt eddig a csapatokkal, és milyen menetrendben lépnek majd pályára - utoljára a Zalakerámia ZTE KK és a Szolnoki Olaj KK párosítását vizsgáljuk.

Zalakerámia ZTE KK (4.) - Szolnoki Olaj KK (5.)
(Egymás elleni eredmények: 3-1, 1-1 az alapszakaszban, 2-0 a középszakaszban)

A ZTE-nek nem volt egyszerű a szezonkezdet, nehéz is volt a sorsolásuk, a hatodik meccsükön pedig egy agyonnyert mérkőzést buktak el a Kaposvár ellen hazai környezetben, úgyhogy csak 3-3-mal nyitottak. Behúztak 3 győzelmet zsinórban, de utána Adomas Drungilas nélkül a MAFC otthonában kikaptak. A nagyok ellen sokáig nem tudták átlépni a saját árnyékukat - a kupahétvégén is sima vereséget szenvedtek, hiába érkezett január legvégén Jerrell Wright negyedik légiósnak. Az alapszakasz utolsó hét körét aztán lehozták 6-1-gyel, és főleg ezt követően indultak be, a középszakaszban ugyanis 5-3-at produkáltak - a Falcótól oda-vissza és Körmenden kikaptak, de például a listavezetőt és a Szolnokot is legyőzték 2-2 alkalommal, így értek be végül a negyedik helyre, a hármas holtverseny utolsó pozíciójában (22-12).

A címvédő idénye ennél még komplikáltabban alakult, miután január elejére nagyjából a fél csapat megbukott - a gyenge BL-szereplés mellett a bajnokságot is hiába nyitották 3-0-lal és 5-2-vel, a Szedeák elleni vereség után már csak 6-6-tal álltak, reális esély volt arra, hogy még a kupadöntőn sem lesznek ott. Sztojan Ivkovics helyét Kmézics Zorán vette át, a Darryl Bryant hamar távozott, James Kinney helyét Nikola Pavlicsevics, Ryan Wrightét pedig Luksa Andric vette át, majd az edzőváltás után a leigazolt, majd elküldött Aleksza Popovics visszatért az együtteshez - a legnagyobb jövés-menést az Olaj produkálta. Rendezték azért a sorokat, mert a BL-t is nagyon tisztességes produkciókkal fejezték be, az alapszakaszt 17-9-cel a harmadik pozícióban zárták - tehát egy 13-3-at mentek Kméziccsel -, a kupában pedig döntőbe jutottak, ahol Lóránt Péter meccs végén dobott duplájával kaptak csak ki. Az alapszakasz végén és a középszakaszban aztán rendesen szétesett a védekezésük - ideig-óráig sikerült összerántaniuk a hátsó alakzatot, de többször is nagyon megszórták őket, csak 3-5-öt teljesítettek, így 20-14-gyel a felsőház utolsó helyén végeztek, ezzel az ötödikek lettek.

Mind a két oldalon az Olajnak kell komoly kérdéseket megválaszolnia, mert a ZTE-nél sokkal kevesebb jelenleg az ismeretlen tényező. Bencze Tamásék Emmanuel Ubilla vezetésével sokoldalú támadójátékot nyújtanak - Ubilla Drungilasszal is kiválóan játssza a 2-2-ket, a triplavonalon váró társakat is jó ütemben tudja megjátszani, de egyedül is befejezi az akciókat, méghozzá kitűnő hatékonysággal. Ha őt levédekezné a Szolnok, akkor is ott lenne B tervnek Julian Norfleet, aki szintén kiválóan bont védelmet (igaz, jóval inkább a pontszerzésre koncentrál), de az Olajnak Ubilla megfékezése sem nagyon ment eddig idén, márpedig ha az ő területét nem sikerül szűkíteni, akkor a ZTE támadójátékát nagyon nehezen fogják megfogni. Arra egészen biztosan nincs elég védőjük (darabszámra), hogy az összes külső dobót limitálni tudják, de Pavlicsevics és Wittmann Krisztián sem a legnagyobb életbiztosítás Ubillára, és akkor még finoman fogalmaztunk. Itt egyértelműen szervezett csapatvédekezéssel, jó ütemű váltásokkal, besegítésekkel kellene Ubilla lendületét megtörni, passzsávait szűkíteni, de ez az, amiből sok mindent nem láttunk az Olajtól az utóbbi időben - ha egy gyengén védekező csapatot meg a zalaegerszegi támadójátékot összerakjuk, nem sok jó sül ki előbbi számára.

A másik oldalon azért bőven támadható a ZTE és éppen Ubilla (a csapatvédekezése egyre jobb lett a szezon előrehaladtával a zalaegerszegieknek, de az irányító így is gyenge pont hátul, illetve a 2-2-kre is lehet utazni ellenük éppen Ubilla miatt), de Pavlicsevics olyan szempontból hasonlít a körmendi Pettyre, hogy ahogyan meg tudja nyerni a meccseket, úgy a játék kerékkötője is sokszor. Az előkészítetlen triplái néha bejönnek, akkor nagyon örül nekik mindenki, de minden meccsen van olyan periódus is, amikor tökéletesen fölöslegesen dobál, aminek egyrészt nincs sok értelme (meccsenként átlagban 9 vállalt triplája volt a középszakaszban, aminek csak az egyharmadát dobta be, ilyen mutató mellett egyáltalán nem alátámasztott ez a rengeteg vállalás), másrészt át is tudnak rohanni az ellenfelek az Olajon.

Azért is lesz kulcs az, hogy Pavlicsevics mennyire hozza az okosabbik énjét, mert a hírek szerint Andric térde kicsit sincs jó állapotban, és ha nem tudja vállalni a játékot (vagy nem lesz faktor), akkor ajánljuk a Drungilas-Tóth Ádám ütközetet a UFC 212-ről a Szolnoknak semmi más fegyvere nem marad, mint a periméterről megbontani a védelmet, és befejezni a betöréseket vagy kiosztani a labdát az üres triplára. Ha nincs Andric vagy csak árnyéka lesz önmagának, akkor kulcsfontosságú lesz a Tisza-partiak szempontjából, hogy Milos Boriszov elő tud-e venni valamit a tavalyi döntőben látott formájából, és hogy Troy Barnies tud-e hasonló szinten játszani, mint az elmúlt találkozókon. Főleg Boriszov az, aki második szándékból tud középtávoliakkal dolgozni, vagy előkészített dobóhelyzeteket értékesíteni, és az ő jobb játékához kötelező, hogy kiszolgálják a társak. Vojvoda Dávidnak is vannak néha merész vállalásai, de mint a csapat legjobb támadójátékosától, ez tőle egyrészt elfogadhatóbb, másrészt kevesebb triplakísérlete van, mint a montenegróinak, harmadrészt meg jobb százalékkal értékesíti ezeket, úgyhogy leginkább Pavlicsevicsnek kell állítania a játékstílusán, és nemcsak a saját hatékonysága, hanem a csapattársai miatt is.

Ha nincs Andric, akkor még egy döntő faktor lehet: a pattanózás. Nem egy alkalommal előfordult a szezon során, hogy megsemmisítették az Olajt a palánk alatt ebben a tekintetben, és ha versenyben akar lenni a Szolnok a továbbjutásért, akkor meg kell oldania ezt a problémát az Eilingsfeld-Tóth kettős segítségével, de leginkább csapatként.

Az Olaj abból meríthet erőt, hogy a ZTE hazai pályája volt a "leggyengébb" a felsőházi csapatok közül, csak 9-4-et mentek az alapszakaszban, és többek között a Szolnok is tudott nyerni Zalaegerszegen - az Alba, a Falco és a Körmend ellen pályahátrányból jóval nehezebb dolguk lenne. Ez egy lelki kapaszkodó lehet, de nem több, mert kategóriákat kell javulniuk játékban ahhoz képest, amit a középszakaszban produkáltak. A Körmend elleni második félidőben, az Alba és a Falco ellen idegenben mutattak olyan védekezést, amivel lehet keresnivalójuk (ez nagyjából az a kicsit több mint egyhetes periódus, amire össze kellene szedniük most magukat), de utóbbi két esetben a dobásaik nem ültek, egyébként pedig a védekezésük kritikán aluli volt, ezt egy ilyen ZTE ellen nem engedhetik meg maguknak.

Bencze Tamásék önbizalommal telve várhatják ezt a párharcot - nem hiszem, hogy egy fikarcnyival is kevesebb esélyük lenne a továbbjutásra, mint az Olajnak, függetlenül a két gárda büdzséjétől vagy attól, hogy mik voltak a szezon előtt az elvárások egyik vagy másik oldalon. A jelenlegi állapotok szerint jobb, de az biztos, hogy kiegyensúlyozottabb és kialakultabb játékkal rendelkező együttes a ZTE. Nem a pályaelőny lesz a döntő szerintem, inkább az, hogy a szolnokiak "védekezése" fekszik nekik leginkább, nem véletlen, hogy kétszer is nyertek már a Tiszaligetben - először a Vojvoda nélküli címvédőt verték, másodjára pedig egy ki-ki meccsen győztek, de akkor is nyertek, úgyhogy ha ki is kapnak hazai pályán, tudják, hogy vissza tudják hozni a párharcot idegenben. A 3-1-től az 1-3-ig minden benne van szerintem, a bajnok szívét soha nem lehet lebecsülni (még akkor sem, ha tavalyi együttes töredéke játszik már csak Szolnokon), de ha az Olaj annyit hoz csak, mint a középszakaszban, az itt nagyon kevés lesz, a negyedik kiemeltnek pedig olyan rettenetesen sok dolgon nem kell változtatnia.

Tipp: 3-1 a Zalakerámia ZTE KK javára.


A menetrend

Első mérkőzés: Május 10., szerda, 19:00
Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj KK

Második mérkőzés: Május 13., szombat, 18:00 (TV közvetítés esetén 16:00)
Szolnoki Olaj KK - Zalakerámia ZTE KK

Harmadik mérkőzés: Május 16., kedd, 19:00
Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj KK

Negyedik mérkőzés: Május 19., péntek, 18:00 (ha szükséges)
Szolnoki Olaj KK - Zalakerámia ZTE KK

Ötödik mérkőzés: Május 21., vasárnap, 18:00 (ha szükséges, TV közvetítés esetén 19:00)
Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj KK

Foto, Slide - kosarsport.hu
Forrás a menetrendre - ztekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus