Tüzér-tűz 14.rész (5.évad)

"- Artúr, ez ilyen?" - kérdezte a lefújást követő harci kiáltásunk után Stefi révedező tekintettel.

"- Stefikém, én sem gondoltam volna, hogy ennyire, de ez ilyen."

Nyerni jó. Nem. Nyerni felemelő. Saját magad, ám leginkább a Srácaid miatt. Még nekem, a szavak emberének sem egyszerű megfogalmazni azt a semmihez sem fogható érzést, amit a GYŐZELEM okoz. Amikor a csapatod, megvívva egy brutálisan kemény küzdelmet, eufórikus állapotban ünnepli a közösen megharcolt sikert. Látni az arcokat... a felhőtlen örömöt... érezni a közösségből áradó erőt...

A szerelem és az apaság mellett ez a legcsodálatosabb érzés a világon. És ez az idei bajnokságban még fokozottabban igaz. Aki követi a mindennapjainkat, tisztában van vele, milyen nehézségekkel kell a Srácoknak nap-nap után megküzdenie. Gyakorlatilag képtelenség felelősségteljesen válaszolnom arra a kérdésükre, hogy mikor játszunk legközelebb? Ebben a bizonytalan szituációban tartják magukban és egymásban a hitet. Le a kalappal elöttük! Nagyon büszke vagyok rájuk!

Az első mindig különleges. Sziklalegördüléses megkönnyebbülést, kollektív önbizalom fröccsöt jelentő élmény. Zsinórban hét elveszített mérkőzés után sikerült azt a bizonyos lélektani gátat ledöntenünk. Már az utolsó két fellépésünk alkalmával érezhető volt, nüanszok billentették aktuális ellenfelünk oldalára annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét. Írhatnám, hogy nem volt "szerencsénk", de ebben nem hiszek. Akkor még nem voltunk elég élesek és pontosak a győzelem rovat nullátlanításához...

Miskolcon azonban elképesztőek voltak a Srácok! Egy remek csapatot fektettek ellentmondást nem tűrően kétvállra saját közönsége előtt. Csak szuperlatívuszokban szólhatok a védekezésünkről. Az előzetesen megbeszélt csapattaktika maximális fegyelemmel történő betartását olyan egyéni produkcióval fűszerezték meg, ami ellen a Piros csoport egyik - ha nem a legpotensebb - hátvédtriója tökéletesen tanácstalannak tűnt. Két ifjú mezőnyünk, Bea Bence és Steier Roland számokkal visszadhatatlan munkát végezve vette ki házigazdáink legveszélyesebb fegyvereit a játékból. Ebben a sorban rutinrókáink, Máté Márk (11/3 pont, 4 lepattanó, 5/9 mezőny és +13), Drevenka Dávid (7 pont, 4/7 összes dobás és +7) és Szalay Ákos (9/3 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz, 5/7 összes dobás és 16 VAL) sem tétlenkedtek hátul, míg elöl higgadt döntésekkel kormányozták a piros-fehér hadihajót.

A palánk környékén olyan elkeseredett bajonett-harc folyt, amihez foghatót még itt, a kőkemény játékosállományokat felvonultató bajnokságunkban is ritkán látni. Nem csodálkoznék, ha ennek kiheverésére magasaim szabadnap kérelemmel fordulnának hozzám. Szabályos fizikai fájdalmat okozott a kispad biztonságos távolságából látni és hallani azokat a csontforgácsoló ütközéseket! (Nyilvánvaló, győztes félként kissé más megítéléssel, de szeretném remélni, hogy mégis elég realitásérzékkel írom a következőket: Gratulálok a játékvezetői triónak, akik egy hihetetlenül éles, feszült, érthetően indulatoktól túlzsúfolt összecsapást kezeltek - véleményem szerint - kiválóan, kézben tartva és abszolút a két csapat teljesítményére bízva annak végkimenetelét.) 

Stefán Dávid (12 pont, 8 lepattanó, 6/6 mezőny, blokk és 21 VAL) újra olyan magabiztossággal kosárlabdázott, amelyre régóta vártuk már. Kováts Robi gyémántkemény védekezéséből hátul, rutinjából és játékintelligenciájából elöl profitáltunk rengeteget. Főleg a forintos zsugákból villogó Hargitai Krisztián - Fülöp Botond páros (14 pont, 6 lepattanó, 5 kiharcolt, 2 gólpassz, 9/17 összes dobás és 18 VAL). Pintér Dávid (6 lepattanó, szerzett labda és +9) sokoldalú mindenesként segített ki, hol a frontvonalban lábmunkázva a villámléptű borsodi kisembereken, hol a lövészárokban birokra kelve a nehézbombázókkal.

A győzelem jelentette ideiglenes megkönnyebbülés mellett további komoly konzekvenciát vonhatunk le a ebből az élményből. Bizonyságot és megerősítést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy legyen bármennyire megnyugtató saját termünkben, közegünkben parkettára lépni, a gyűrű minden kosárlabdacsarnokban azonos magasságban van, és a labda is bőrrel bevont gömbölyű valami. Ha van akarat, alázat, fegyelem, koncentráció, csapatmunka, az kellő harci tűzzel, vagánysággal és egyéni felelősségvállalással bármikor, bárhol, bárki ellen elég lehet a sikerre. Ennek felismerésével, csapatszellemünk még magasabb szintre emelésével, a kihívásokra lehetőségként tekintve várjuk a jövővel kapcsolatos fejleményeket.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

Foto, Slide - Budapest Honvéd Kosárlabda Akadémia facebook-oldala