Tüzér-tűz 20.rész (4.évad)

A profi és az amatőr sport közötti különbség...

Egyetlen célunk volt a DEAC elleni összecsapás előtt. Mindenféle külső elvárás és ránk felesleges terhet rakó nyomás nélkül játszunk egy jót. Vagányan, felszabadultan, de kellő keménységgel és büszkeséggel. Képviseljünk méltón a Budapesti Honvéd mezt és a csapatunkat.

Pusztán nevekkel, számokkal még senki sem valósított meg komoly célokat. Viszont vannak olyan nevek és olyan számok, amikkel már képtelenség érdemben versenyezni. Legalábbis nekünk biztosan. Ezzel alapvetően nincs is semmi probléma. Mindenki addig nyújtózkodhat, amíg az a bizonyos takarója engedi. Ez nem NBA, ahol mesterséges keretek között tartják a csapatok pénzügyi lehetőségeit, ezzel igyekezve fenntartani a liga kiegyensúlyozottságát. Nálunk, aki bírja, pumpálja, aki pedig nem, az próbál más utat és eszközöket találni, hogy tartsa a lépést. Ahogy említettem van az a szint, amit már nem lehet csapatszellemmel, hozzáállással és egyéb - amúgy talán a legfontosabb - alkotóelemekkel pótolni.

Nekünk sem sikerült Debrecenben. Hittem benne, hogy majd mi leszünk, amelyik a rettentő sebességgel robogó hajdúsági expresszt ha nem is kisiklasztja, de legalább komolyan képes megfékezni. Ez körülbelül kétszer hét percig sikerült. A maradék időben mind fizikálisan, mind sebességben és ami elszomorít, csapatszellem tekintetében is felénk kerekedtek. Tudom jól, Robin és Márkón kívül a többiek még nem játszottak ennyire erős ellenfél ellen, ám titkon abban reménykedtem, hogy ez a kihívás béklyók és gyámoltalanság helyett szárnyakat és rámenősséget ad.

Nincs mese, le kell nyelnünk a békát. Remélem, sokat tanulunk belőle. Ambíciózus fiatal játékosaim saját bőrükön érezhették, mit jelent az A-csoportos szint. Bízom benne, ez a tapasztalat tudatosabb és keményebb edzésmunkára serkenti őket. Ha ezt elérjük vele, már megérte a méretes pofon.

Folytatjuk utunkat. Következnek a számunkra reális és leküzdhető kihívást jelentő ellenfelek, ráadásul hazai pályán. Első feladatunk az idény előtt sokak által többre taksált és az utóbbi mérkőzésein már az elvárásoknak megfelelően teljesítő Békés csapata. Pokoli nehéz ütközetre van kilátás!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd! 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus