Tüzér-tűz 22. rész (8. évad)

Előző bejegyzésem zárásaképp lelkesen vezettem fel, milyen jó lesz a kéthetes bajnoki szünetet minőségi edzésmunkával megtölteni. Visszatérhetünk az alapokhoz, elmélyedhetünk a részletekben, javítgathatjuk a hibáinkat. Végre lesz mindezekre időnk.

Hát, ja. Végül is, időnk az volt, csak játékosunk nem akadt. Illetve egészséges nem sok. Kár, hogy nem csapatjuk 3X3-ban párhuzamosan, abban egész pofásan pengetünk már. Az Akadémiai státusz egyik rafinériájaként alaphelyetben tíz játékossal gazdálkodhatok. Hozzájuk csatlakoznak - átlagban - heti másfél alkalommal az U20-as gárdánk ifjoncai. A maradék edzéseken kiscsoportos foglalkozásokra volt lehetőségünk. Nem untatnálak, Kedves Olvasó a sérülésfajták száraz felsorolásával, legyen elég annyi, Meccs Doktor ismét remek munkát végzett.

Azaz, nem teljesen sikerült neki. A két hét nyekenyókázó derekait, bokáit és Achillesét elfogadható állapotba hozta ugyan, de sajnos csapatkapitányunkon nem segíthetett. Pintér "Vasember" Dávid a pénteki kondiedzés utolsó momentumaként részleges mellizomszakadást szenvedett. Elmondása szerint olyan érzés volt, mintha valaki brutális erővel beleharapott volna a mellébe, fekvenyomás közben. Miután alkalmi karfelpolcoló ellátásban részesült, megindultunk csapatorvosunkhoz, az Uzsoki kórházba. A közel négy órás ottlétünk alatt számtalan forgatókönyvet legyártottunk, pláne a teljesen eltérő diagnózisokat hallva. Akadt "elszakadt, innen már nem megy haza, fekszik a kés alá" okozta elsápadós rémület, "nincs nagy baj, két hét és újra meccset játszhat" rózsaszín álommal kecsegtető remény, hogy végül a "tíz nap teljes pihi, utána óvatos gyógytorna és az ötödik héten ismét full extrán mehet a buli" szomorúan realisztikus valóságával hagyhassuk el az épületet.

Öt év és közel 170, zsinórban lejátszott Honvéd-mérkőzést követően Dávid nélkül kellett parkettára lépnünk. Nem tudom, hogy melyikünknek jelentett furcsább élményt. A szokásos mérkőzés előtti, játékoskeretet ismertető viber-üzenetemben automatikusan pötyögtem,  "Pinyó", majd néhány névvel később eszméltem, hogy ezt most egy ideig nem tehetem...

Írhatnám, ilyen előzmények után bravúros eredmény mindössze négy ponttal alulmaradni a közvetlen rivális Salgótarján otthonában, de eszem ágában sincs ilyen kibúvót keresni. (Szeretném, ha egyszer úgy emlékeznének rám edzőként, mint aki igyekezett tisztességesen és a frankót mondva/mutatva bánni a játékosaival illetve kerülte a szokásos, felelősség-áthárítós kifogásokat.) Veszítettünk, mert nem játszottunk elég jól. A harcosságra, a keménységre és a lelkesedésre nem lehetett panasz. A védekezésünk működött, amit talán ellenfelünk 38%-os mezőnyszázaléka szemléltet leginkább. Ellenben mindössze öt gyorsindításból szerzett ponttal és tíz mellédurrantott büntetővel nem lehetett valódi esélyünk. Szabó Zoltán kollégám és csapata ellen immár negyedik alkalommal játszunk körömlerágós thrillert, remélem tavasszal lehetőségünk lesz megtörni ezt a negatív sorozatot.

A sorsolás szeszélye, a Hepp Kupa-döntő és a koronavírus pofátlansága miatt ismét játék nélküli hétvége vár ránk. Az 5-5 elleni gyakorlás érdekében mozgósítanom kell tiszteletbeli piros-fehér bajtársunkat, a golf sportág szakavatott szerelmesét, barátomat, Rádonyi Kristófot. Nem mondhatom, hogy élete csúcsformájában van, de még így is ezerszer jobb opció az ő szerepvállalása, mint az én szánalmas nyugger csoszorászásom...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!             

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.