Tüzér-tűz 22.rész (2.évad)

Három dolog miatt érte meg leutazni Debrecenbe a hétvégén.

1: Sebők Bence élete első, kezdőként letudott NB1-es mérkőzésén van túl. A nyáron, édasapjával a Dózsa György úton "bekopogtató", csupa-keze-csupa-lába srác Esztergomból érkezett hozzánk, komoly tervekkel. Első osztályú játékos akar(t) lenni. Az alapozás alatt meggyőzött arról, hogy van benne fantázia, majd ahogy teltek-múltak a hónapok, szépen csendben kiérdemelte, előbb a kerettagságot, majd a DEAC elleni derbin a kezdő szerepet. (16 perc alatt egyébként - Szollár Gergő mellett - neki volt pozitív tartományban a +/- mutatója)

2: Nem téptem le egy szerencsétlen flótás fejét. A felnőtt derbihez hasonlatosan demoralizáló U21-es rangadót felnőtt játékosaim gyűrűjében végigbosszankodva nem tudtam nem észrevenni azt a Debrecen szimpatizánst, aki a pálya mellett (!!!) álldogálva, nyomdafestéket nem tűrően ócsárolta játékosaimat. Igaz, (sokszor, mint e napon is...) bénák, szerencsétlenek, de mégis csak az én fiaim, így a harag/frusztráció/adrenalin elegytől elborulva sötétebb énemet hívtam elő. Tarkopaszon, Triple X - a.k.a Xander Cage - medveölő kabátomban felállva, amolyan beszélő Pszichoként az Argóból adtam érzékletesen körülírt tippeket a halálravált fejjel elsunnyogó papírtigrisnek, hogy melyik szervét hol fogja megtalálni, ha nem fejezi be a játékosaim sértegetését. (Az a csend, ami a visszaülésemet követő pizzaelfogyasztás alatt következett, beszédes volt. A "vének" szerintem jobban megszeppentek előttük még ismeretlen énemtől, mint a sértegetésperverz helyi arc...)

3: Kovács Domonkos mégsem zombi. Miután a szezon eddigi meccseit visszafogott megfigyelőként abszolválta, amatőr ökölvívóm úgy döntött, bemutatja, tud ő még kosárlabdázni. A miértekről ne kérdezzetek, halvány dunsztom sincs. Imádja az Oláh Gábor csarnokot. Rühelli Nagy Gusztiékat. Feldobja, ha három órát kell meló után aszalódnia egy csapatbusznak álcázott rozsdás konzervdobozban. Passz. Akármi is legyen az ok, Doma gyógyszere annyira elgurult, hogy még mindig keresik az embereim a Nagyerdőben, hogy a Kaszások elleni Pösti Elklásszikóra visszajuttassák neki. Csak a számai: 22 pont, 14 mezőnykísérlet, 10 sikeres mezőnykísérlet, 8 lepattanó, 4 - 4 gólpassz és szerzett labda, 31 VAL, 35 perc. Mindegyik adat szezoncsúcs. (Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy debütáló szezonom háromnegyedében a Csendes Csepeli Csávó 15 pontot, 6 lepattanót, 3 gólpasszt és szerzett labdát átlagolt, 20VAL képében, mielőtt hibernálta volna magát. Én meg már a nyugdíjazási kérelmét fogalmazgattam...)

Egyébként a mérkőzés nem érdemel sok szót. A jobb csapat nyert. Egy negyedig (25-27) tartott a lendület, aztán elfogyott a tudomány. Keményebb védekezésre váltottak a hazaiak, mi pedig nem tudtuk feldolgozni se ezt, se a furcsa felfogásban tevékenykedő bírótrió asszisztálását.

Pénteken fogadjuk a komoly pedigréjű játékosokkal teletűzdelt keretű Óbudai Kaszásokat. Vérbeli rangadó lesz, még akkor is, ha "csak" a B-csoportban. Attól még a miénk és büszkék vagyunk rá. Paprikás hangulat, pikáns közös történelem. 7-10-es mérleggel mindkét gárda. Náluk a szezon leggördülékenyebb játékával sikerült diadalmaskodnunk, de pillanatnyilag a lélektani előny Krasznaiéknál. Ők Békés skalppal, mi három zakóval érkezünk. További pikantériát kölcsönöz a derbinek Szeleczki Pilu visszatérte. 134 piros-fehér mezben letudott összecsapás és 937 dobott után először üdvözölhetjük Szelét ellenfélként.

Amennyire tőlünk telik felkészülünk belőle is, aztán győzzön a jobbik!

 

Mindenkinek szép napot és lelki békét!

Hajrá Honvéd!