Tüzér-tűz 31. rész (5.évad)

Létezik vajon olyan, hogy kiégő blogger? Nem követem a műfaj fejlődéstörténetét, így halvány sejtelmem sincs, hogy az internetes szakzsargon fenntart-e ennek a jelenségnek egy külön kifejezést. Azt gondolom, ha az ember az élet számos területén képes "kiégni", akkor ez ebben a szegmensben sem elképzelhetetlen.

Öt év és több mint százötven TT-t követően eljutottam arra a pontra, amikor semmi kedvem sem volt belekezdeni az aktuális gondolatmenetbe. Ez nem olyan, mint amikor mérgemben/fájdalmamban/csalódottságomban akaródzott irtózatosan nyögvelősen bepötyögni az első szavakat. Nem. Ezt az érzést eddig nem tapasztaltam. Olyan üres.  Nincs meg az a zsigeri érzelem. Akár eufória, akár düh. Elfogyott a lendület? Nehezen jönnek a puskásos, kibogozhatatlan körmondatok? Ráuntam imádott CSAPATOM fényezésére? Esetleg simán nyuggeresedek az élet ezen területén is? (tényleg, egy blogger ki tud öregedni a blogírásból?)

Soha ne mondd, hogy soha. Kedvelem ezt az ős-bölcsességet. Soha nem mondanám, hogy soha többé nem írok Tüzér-tüzet. Pusztán arról van szó, hogy ha a 2017/2018-as szezont grafológiai értelemben a részemről lezáró 5/31-es szösszenetet valaki vállalható stílusban virtuális papírra veti helyettem, lehet, áldásom adtam volna rá.

Átkozott belső hang. Lelkiismeret. Vagy bánom is én, minek nevezik. Nem ad nyugtot...

Puskás, te nárcisztikus tróger, ébredj már! A Honvéd egyik legemlékezetesebb idényén vagytok túl, és csak sopánkodsz, mint valami hisztis vénasszony! (elnézést kérek a vénasszonyoktól az összehasonlítás miatt...) Állandó olvasóid frappáns lezárást várnának tőled, erre tessék, nyekergés a köbön. Beverekedtétek magatokat az átalakított B-csoport legjobb 14 csapata közé. Elvesztettétek a hazai pályátokat. A tiszteletreméltóan elmeroggyant piros-fehér kosárfanatikusokon kívül mindenki temetett benneteket 0-7-es kezdésnél. Albérletbe költözve kezdtetek el kapaszkodni a tabellán, az utolsó fordulóig harcban állva a felsőházi rájátszó helyekért. Ez már önmagában megér egy tisztességes évadzárást, nem gondolod?

Hajthatlannak tűnsz, de folytatom! Hat totálisan újonc játszott 1636 percet, visszacsatolást adva az Akadémián folyó munka minőségével kapcsolatban. A játokosaid emberileg és közösségileg egyaránt bebizonyították rátermettségüket olyan szituációkban, amikor erre kevesen lettek volna képesek. Szedd össze magad!

Igaza van...

Köszönöm a Srácoknak az egész éves munkájukat! Köszönöm a hitüket! Köszönöm, hogy nem csüggedtek! Köszönöm, hogy mindig akadt valaki, aki továbblökte a kátyúba rekedt piros-fehér szekeret!

Köszönöm a stábunk odaadó segítségét! Lujó Papa, Gábor, Hanyi, Imola, Laci bácsi, Koppány doki. Köszönöm!

És végül, de nem utolsó sorban, köszönöm a Lajos - Jóker - Gábor triumvirátus által vezetett szurkolótáborunk szünni nem akaró szeretetét, szenvedélyét és hűségét. 

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!