10 ponttal kapott ki az Alba Nagyváradon

Az Antonio Alexe Emléktorna nyitónapján az Alba Fehérvár a házigazda CSM Oradea együttesével találkozott. Pontszegény első félidőt követően a vendéglátók a harmadik negyedben döntötték el a találkozót a saját javukra, végül 79-69 arányban nyertek a Melvin-vezette székesfehérváriak ellen.

2014.09.05., Antonio Alexe Emléktorna, 1. nap
CSM Oradea (román) - Alba Fehérvár 79-69 (14-13, 14-19, 34-16, 17-21)

Alba Fehérvár: Simon 10, Kovács 10/3, Melvin 22, Kromah 5/3, Djapa 5/3.
Csere: Csorvási 8, Supola 3/3, Juhos 6, Tóth -.

Az első félidőben borzaztóan kevés pont esett, öt perc elteltével még csak 8, illetve 5 egységet termeltek a csapatok, de az első negyed végén is csak 14-13-at mutatott az eredményjelző. Nagyon sok minden hazai oldalon nem változott a második felvonás során sem, az Alba viszont kicsit összekapta magát támadásban - 19 pontot szereztek ebben a negyedben -, így a félidőben ők vezettek négy egységgel.

A második félidőben aztán egy másik nagyváradi együttes lépett parkettre, hiszen míg a teljes első félidőben 28 pontig jutottak csak, addig csak a harmadik játékrészban 34 pontot termeltek az ausztrál Daniel Dillon, valamint a két amerikai, Marcus Hatten és Gary McGhee vezetésével. Az Alba nem tudott magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, így a záró 10 perc előtt 14 pontos hátrányba kerültek, innen pedig már nem tudtak visszakapaszkodni, 10 pontos vereséget szenvedtek tehát a torna nyitónapján (79-69).

Holnap a szlovák Inter Bratislava lesz az ellenfelük 16.00-tól.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus