36 pontos győzelemmel vágott vissza a Kecskemétnek a Körmend

Ezúttal a Kecskemétnek nem volt esélye, már a második negyedben állva hagyta ellenfelét a Körmend és végül kiütéses győzelmet aratott. 

Magyar férfi NBI/A, negyeddöntő, 3. mérkőzés 
Egis Körmend - KTE-Duna Aszfalt 104-68 (25-16, 31-12, 23-16, 25-24)

Körmend: Wright 5/3, Hollins 8/3, Ferencz 14/6, Davis 28/15, Csorvási 14. 
cserék: Halász 4, Bán 8/6, Oroszi -, Németh Á. 2, Fanning 15/12, Tuoyo -, Horti 6. 

Kecskemét: Pongó 13/9, Thompson 4, Djeraszimovics 12, Dramicsanyin 12, Karahodzsics 8. 
cserék: Wittmann 2, Molnár D. 2, Kucsera 3, Orgona 2, Molnár M. 10

A mérkőzés statisztikája ezen a linken megtekintető! 

A második, Kecskemét által uralt találkozó után változtatott a kezdőcsapatán Constantinides mester, bekerült az első ötösbe Csorvási Milán és ha már ott járt, nagyon hamar bizonyította is, hogy jó döntést hozott edzője: már bő öt perc után tíz pont állt a neve mellett, ráadásul a túloldalon Molnár ennyi idő alatt beütött három faultot, rövidült a KTE rotációja. Jobban is kezdett a vasi együttes, de az első negyed nagy részében még tartották a lépést a vendégek, hogy aztán 19-16 után felbillenjen a pálya: már a nyitó játékrészt is 6-0-lal zárta a Körmend, majd a másodikat egy 10-2-vel kezdte, itt nagyon megállt a Kecskemét gépezete. A hazaiak rohantak, Csorvási mellé felnőtt Ferencz, nagyon aktív volt Hollins, a padról 4/4 triplával érkezett Fanning, míg a túloldalon nem ültek a kinti dobások (1/11 a félidőben), sőt, még a büntetők sem. Ennek megfelelően nagyon nagy tempóban nőtt a különbség és a nagyszünetben már 56-28 állt az eredményjelzőn, kiütötte ellenfelét az MTE - Halászék 62,5%-kal dobtak, míg Pongóék 36%-kal, szakadéknyi volt a távolság minden tekintetben, egyénileg és csapatként is egész más volt ez a Körmend, mint a legutóbbi.

A fordulás után aztán az is hamar egyértelművé vált, hogy ezt most nem fogja elrontani a hazai alakulat, az öltözőből is motiváltan, energikusan jöttek ki Davisék és tovább növelték a különbséget, így Forray Gábor a harmadik negyedben úgy döntött, hogy lehetőséget ad a fiataloknak is - Kucsera és Orgona is pályára lépett, a borzalmas napot kifogó kezdők pedig pihenőt kaptak. Innentől nem is volt kérdés, csak az, hogy mennyi lesz a végeredmény, a Körmend domináns játékkal, a száz pontot is elkerülve vágott vissza a legutóbbi vereségért és 2-1-es előnyhöz jutott a párharcban. Érdemes kiemelni a triplamutatót, a hazaiak 15/24, a vendégek 3/20 hármast vertek be, ez mindent elárul, egyénileg pedig a 28 pontos, 5/6 triplás, 6 lepattanós, 4 gólpasszos Davist kell megemlítenünk. 

A párharc állása: 2-1 a Körmend javára. 

fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus