Kaposvár: Baki Gergely visszavonult

 

A delfinek.hu számolt be Baki Gergely visszavonulásáról.

Hosszú pályafutást zárt le Baki Gergely, aki 6 idényen át szerepelt a Kaposvári KK-ban és 180 lejátszott tétmérkőzésével előkelő helyet foglalt el klubunk örökranglistáján. Helyettes csapatkapitányunkkal a pályafutása befejezését követően beszélgettünk az itt eltöltött időszakról.

- Mennyire volt nehéz meghoznod a döntést?

- Hosszú folyamat volt, az utóbbi két szezon sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Próbáltam „felvirágoztatni” a karrieremet, de ez nem jött össze. Én is hibás vagyok benne és az újonnan hozott szabályok sem kedveztek annak, hogy egy 34 éves játékos megpróbálja újra felépíteni magát. De a lényeg az, megtaláltam a lelki békémet és nincs azzal problémám, hogy befejezem a játékot.

 

- Nem voltál egy vándormadár, pályafutásod alatt csak három csapatban játszottál.

- Hűséges, lojális embernek tartom magam mind a magánéletben, mind pedig a „szakmában”. Zalaegerszegen kilenc szezont húztam le, majd két év paksi szereplés után kerültem Kaposvárra.

- 2015-ben igazoltál hozzánk, akkor gondoltad volna, hogy ennyi évet játszol majd itt?

- Őszintén szólva nem, de nyugodtan mondhatom, hogy második otthonra leltem itt Kaposváron!

 

- Milyen volt ez a hat szezon?

- Nagyszerű volt a playoffba jutni az első években, hiszen mondhatom, hogy szinte erőn felül teljesítettünk ezekben az időkben. Talán a legrosszabb időszak az a tavalyi szezon volt, amely végül félbe is szakadt, az idei évad pedig borzasztó volt szurkolók nélkül – remélem, hogy ilyen soha többé nem lesz már.

 

- Melyik mérkőzések ugranak be elsőre?

- Nem vagyok önző ember, mégis az a meccs jut először eszembe, amikor karriercsúcsot dobtam Zalaegerszegen, a nevelőegyesületemnek, a szülővárosomban, a családom előtt – ez mindenképpen emlékezetes. Bár valahogy egy triplát ott benéztek és Rolinak írták be, de a lényeg, tudom, hogy én dobtam és Roli is tudja, hogy nem ő (a rekord 22/9 pont – a szerk.).  Ráadásul azon a mérkőzésen nagyon-nagy hátrányból jöttünk vissza (41-15-ös negyeddel 95-88-ra győztük – a szerk.).

 

- Ha visszaemlékezünk erre az időszakra, akkor mondhatjuk, hogy amolyan Jolly Joker voltál a csapatban.

- Szoktam azzal viccelődni, hogy ha kell 1-5-ig be tudok állni játszani! Ez jó is meg rossz is. Ha választhatnék, lehet azt választanám, hogy inkább egy valamiben legyek kiemelkedő és nem pedig azt, hogy sok mindenből tudjak valamennyit. De ez így volt jó végül: ha kidőlt valaki magasposzton, akkor fel tudtam játszani, de ha szükséges volt, akkor alacsony poszton is besegítettem.

 

- Kikkel volt különleges a kapcsolatod?

- Biztosan elcsépelten hangzik, de szinte mindenkit kedveltem. Mindenkihez megpróbáltam pozitívan hozzáállni, tisztelni és úgy érzem, hogy ezt többnyire vissza is kaptam. A játékostársak közül nyilván azokat tudom kiemelni, akikkel huzamosabb ideig együtt játszottam, velük jó barátságot alakítottam ki az évek során, de olyanokkal is tartom a kapcsolatot, akikkel csak rövid ideig voltunk csapattársak. Hálával tartozom mindenkinek, aki a csapat körül tevékenykedik vagy tevékenykedett és köszönöm az összes edzőnek, akivel együtt dolgozhattam a klubnál, hogy bizalmat szavaztak nekem. Szándékosan nem említek neveket, nem szeretnék senkit sem kihagyni a felsorolásból!

- Össze tudnál állítani egy álomötöst ebből a hat évből?

- Nem könnyű, de egyértelműen Marko Spica viszi az 5-ös posztot. Na, a 4-es poszt nem kérdés, itt sokat nem kell gondolkodni: a királyunk, Roli. Hármason Meechet (Demetre Rivers) mondanám, a kettes már nehezebb, de végül Reggie Johnsont tenném be. Irányítóban nálam Manny Ubilla volt a legjobb. És közben eszembe jutnak olyan nevek, mint Ivosev, vagy Puljko – két-három legjobb ötöst is könnyű lenne összeállítani.

- Milyen volt a kapcsolatod a szurkolókkal – ne felejtsük el, hogy még egy rigmust is írtak hozzád!

- Nagyon jó viszony alakult ki velük, ezért is sajnáltam, hogy nem látogathatták a mérkőzéseket, mert mindig adtak egy óriási pluszt nekünk a pályán. Egy kicsit nehézkesen indult a kapcsolatunk, hiszen Paksról érkeztem és emiatt sokan talán előítélettel kezeltek, de ahogy telt az idő ez megváltozott. Mondhatom, hogy igyekeztem mindig megalkuvást nem tűrően, lelkesen játszani, hajtani és ezzel azt hiszem, sikerült kivívnom a szeretetüket. Nem utolsó sorban a pályán kívül is próbáltam közvetlen lenni, mindig kapható voltam egy kis beszélgetésre, azt hiszem, ennek is szerepe volt abban, hogy megkedveltek. Ez mindenképpen hiányozni fog!

- Mi fog még hiányozni?

- Az utóbbi időben már nagyon küzdelmes volt a napi munka a sikerélmények hiánya miatt, de ettől független hiányozni fog, hogy az ember azt csinálja, amit nagyon szeret. Talán hiányozni fog ez a szabadabb élet is, hogy eljövök egy vagy két edzésre és ezzel le van tudva a napi kötelességed. Nem vagyok egy nagy társasági ember, de hiányozni fog az öltözői légkör is, amelynek jó hangulatában azt hiszem, nekem is szerepem volt. Ami a várost illeti: hiányozni fog a belváros, ahol az itt töltött évek során laktam. Nem rajongok a nagyvárosi nyüzsgésért, nagyon szerettem Kaposváron élni.

- Van-e olyan érdekes sztori, ami esetleg eddig nem volt annyira közismert és megosztanál velük?

- Nyilván rengeteg ilyen volt! A legfrissebb, amikor pár hete Kecskeméten léptünk pályára és Jeff Allen a hazaiak mezében volt kénytelen játszani. Az öltözőben vette észre, hogy a „szokásos” mez + nadrág kombináció helyett a két nadrágját hozta el magával. Ezen azért elég jót derültünk, különösen akkor, amikor mindezt közölte Nikolával is, ott mindkettőjük arcát érdemes lett volna látni! Talán az egyik legemlékezetesebb viszont az volt, amikor 2016-ban eltiltották Zokit (Kmézics Zorán akkori vezetőedzőnk – a szerk.) a jászberényi mérkőzésünk után. Nekem eltört az orrom, Marko Spicát kiállították, majd Zoki is erre a sorsa jutott. A Sopron elleni következő bajnokin így nem lehetett ott a padon, Gordan volt a megbízott az edző, Zoki pedig még a kiscsarnokban titokban az egyik közvetítő állásba beült és headsettel, telefonnal instruálta akkori videóelemzőnket Pöttendi Gábort, aki továbbította az információkat Gordannak. Nagy különbséggel nyertünk, úgyhogy bejött!

- Sok emlék köt ide, de talán mindennél fontosabb, hogy itt alapítottál családot, itt született a kislányod.

- Így van… Kaposvár emiatt is örökre előkelő helyen marad a szívemben. A csarnokban ismertem meg a feleségemet és itt született a gyermekem, aki örökké somogyi kislány marad! Pont héthónapos kora előtt, így sok minden nyilván nem marad meg neki, de szerencsénk volt, a szezon végén az egyik utolsó hazai meccsemen még láthatott játszani, ez így egy boldog lezárása lett a pályafutásomnak.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.