Kiss Kornél nem játszik holnap

Nagyon nehéz egy hét áll a kaposvári kosárlabdázók mögött, hiszen a második fordulóban előbb csúnyán kikaptak hazai pályán az újonc Jászberénytől, majd vasárnap Josh Wilson, a klub egyik amerikai légiósa és családja autóval közlekedve tartott hazafelé, amikor egy egyenes útszakaszon, Rádpuszta környezetében egy szarvas ugrott a személygépjármű elé, az ütközés következtében a szélvédő pedig betört. Az óriási aganccsal rendelkező állat nagyobb bajt is okozhatott volna, de azon kívül, hogy az autóban jelentős károk keletkeztek, súlyos személyi sérülés nem történt. A gépkocsiban utazott a Kaposvári KK fiatalja, Kovács Soma is, de ő és a többiek is megúszták horzsolásokkal az esetet, bár a sportolók szemébe szilánkok is kerültek. A hét elején edzéseket is ki kellett hagyniuk ezen okból kifolyólag, Kovács még be is lázasodott a későbbiekben, de az utóbbi napokban már mindkét kosaras hadra fogható, holnap a Szolnok elleni bajnokin - tudósít a klub hivatalos honlapja, a delfinek.hu.

Nem úgy Kiss Kornél, aki arccsonttörést szenvedett még a hétvégén, ő egészen biztosan kihagyni kénszerül a pénteki összecsapást.

Fotó: kaposkosar.hu



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus