Körmendi siker Fodor 300. meccsén

A bajnokság 3. helyén álló Fortress Körmend az utolsó előtti helyen lévő Jászberényt fogadta. A hazai csapatnak kötelező volt a győzelem, hiszen, ha nyernek, akkor tartani tudják a lépést az egy győzelemmel előttük álló Falcóval és látótávolságon belül maradnak a listavezető Albacomp mögött. A mérkőzésről sérülés miatt távol maradni kényszerült Németh István, aki a hazai csapatnál nagy veszteség. A hátában lévő keresztcsontján van egy fájdalmas góc, ami hátráltatja a profi kosárlabdázásban.

Ennek megfelelően kezdett a hazai legénység, akik gyakorlatilag repülőrajtot vettek és a jászberényi védekezés teljes hiánya miatt akkor szereztek kosarat, amikor azt úgy akarták. Nem is maradhatott el a negyedben a vendégek időkérése, hiszen volt, hogy a Körmend 11 ponttal is elhúzott. Időkérés és az ezzel járó instrukciók miatt a vendégek némileg magukra találtak és támadásban Jibril Hodges-nek voltak szép megmozdulásai. Ehhez a negyedhez kapcsolódik még egy emlékezetes esemény: Fodor Gergely pályára lépésével elérte a körmendi színekben lejátszott 300. mérkőzését. A jubileumhoz a kezdo5.hu szerkesztősége is gratulál! A negyed végén 25-19-re vezetett a Körmend.

A folytatásban aztán tényleg magára talált a Jászberény és egy 7-0-s rohanást követően 29-26–ra jöttek fel. Sabáli Balázs ezt nem hagyhatta időkérés nélkül. Hiábavaló volt az intelem, hiszen a következő percben Borszéki triplájával kiegyenlített a vendég csapat, majd Austin duplájával a vezetést is átvette. Eközben a szurkolók az „Ébresztő! Ébresztő!”skandálásába kezdtek abban bízván, hogy ettől életet lehelnek csapatukba. A hazaiak bánatára nem így történt a dolog, az utolsó pillanatokban Austin triplájával ismét átvette a vezetést a kék-fehér vendégcsapat (40-41). Csak egy jobb folytatásban bízhatott a nagy kosárlabda-múlttal rendelkező város közönsége, illetve abban, hogy szünetben Sabáli Balázs ráncba szedi az akadozó gépezetet.

Rashad BellA harmadik negyed elején folytatódott a Jászberény eredményes támadójátéka. A mérkőzés képén aztán Ferencz Csaba triplája és rögtön azt követően Kasib Powell két hatalmas zsákolása változtatott. Ezzel 54-50-re vezetett a Körmend, hosszú idő után „magabiztos” hat pontos volt az előny a negyed felénél. Ezt követően Rashad Bell pillanatai következtek. Előbb büntetőből talált be, majd ő is zsákolt egy nagyot a változatosság kedvéért. Az állás ekkor 62-54-es hazai vezetés volt, kettő perccel a negyed vége előtt. Két vendégkosár után a negyed végén angolosan szólva Ruják András buzzer beaterét láthattuk. Egy nagyon szép játék végén Ruják maradt kint a triplavonalnál és könyörtelenül értékesítette az üres helyzetet, majd a kosárral egy időben a negyed végét jelző duda is megszólalt, 65-58-as eredménnyel mehettek az utolsó negyedre a felek.

A negyed eleje a végig vezérszerepet betöltő Ferencz Csaba kosarairól marad emlékezetes. Az ő vezetésével ismét megnyugtató, 9 pontos előnyre tett szert a Körmend, ezt követően pedig egy alley-oopot is láthattunk. Kasib Powell volt a feladó és Rashad Bellt pedig az alley-oop pontszerző oldalán találjuk. 11 pont a különbség, extázisban a közönség, tanácstalanság a Jászberénynél, majd ezzel együtt időkérés. Ez jellemezte a hangulatot a negyed felénél járva. Bell ezek után is dobálta a kosarakat és tovább növelte a megszerzett előnyt. Nem segítette a jászberényi oldalt Helmeczi András és Horti Bálint kipontozódása. A találkozó hátralévő részében nem változott a mérkőzés képe és végül a hazaiak behúzták a kötelező győzelmet: 90-72. Ezzel a sikerrel a 2. helyen, a Falcóval azonos mérleggel állnak és az Albacomp is csak egy hajszálnyi távolságra van tőlük.

Fortress Körmend – Jászberényi KSE 90 – 72 (25-19, 15-22, 25-17, 25-14)

2011. december 28. 18:00 Körmend, 1500 néző, vezette: Forrai S., Németh Cs., Söjtöry T. (Major)

Fortress Körmend: Mladenovics 3/3, Ferencz 20/12, Powell 13, Bell 27/3, Townes 8 Csere.: Dávid 6, Ruják 5/3, Fodor G. -, Cseh 2, Sonyák 5/3, Sömenek 1, Csapai -.

Jászberényi KSE: Sormaz 2, Hodges 18/12, Medve 11/9, Horti 12, Austin 18/9 Csere.: Helmeczi 4, Borszéki 3/3, Wehner 4, Varga -.

fotó: bckormend.hu
slide: onebidwonders.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus