Megműtötték Simon Kristóf vállát

Előreláthatólag 3-4 hónap kihagyás vár a Honvéd csapatkapitányára.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület facebook közleménye:

„A playoutban már volt probléma a vállammal, de akkor úgy beszéltük meg a vezetőséggel, hogy vállalom a játékot, és ha szükséges, akkor nyáron kés alá fekszem. Ez júliusra kiderült, hogy elkerülhetetlen lesz. Már akkor jelezték, hogy történjen bármi, támogatni fognak és nem engedik el a kezemet, így én is könnyebben rá tudtam bólintani a játékra. Ezúton is szeretném nekik megköszönni, hogy mint korábban, most is támogatnak és mellettem vannak. Sajnos a műtét több, rajtunk kívül álló ok miatt is csúszott, de végre átestem rajta, és az orvos elmondása szerint minden jól sikerült. Előreláthatólag 3-4 hónapot vesz igénybe a felépülés. Rehabilitációt már a műtét másnapján, a csapat gyógytornászaival egyeztetve megkezdtem. Jelenleg a lábadozás fázisában vagyok, de amint elhagyhatom a rögzítőt, egyre többet lehet majd dolgozni vele. Arra felhívták a figyelmem, hogy nem lehet elsietni a rehabot, de célom, hogy minél előbb csatlakozzak a fiúkhoz, segítsem őket, és előre lépjünk az előző szezonhoz képest.” 


Fotó, slide: Budapesti Honvéd Kosárlabda Szakosztály facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus