Szabó László: A kosáredző, aki Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott

41 éves pályafutása elismeréseként tüntették ki.

Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Szabó Lászlót, Laci bácsit, a kecskeméti kosáredzőt, a Bányai Júlia Gimnázium volt testnevelő tanárát - számolt be a hírről a bacsmegye.hu. A 41 éves pályafutása alatt 75 csapattal jutott be országos döntőre, amelyeken 13-szor első, 14-szer második helyet nyert el, a többi alkalommal 3-8. helyen végeztek.
 
Az edző szeretetével és tisztességével nem csak kiváló kosarasnak, de jó embernek is "edzette" játékosait. Az értékrendje, miszerint az életben a legfontosabb a 2 "cs" – az első természetesen a család, de azt szorosan követi a csapat – tanítványai számára is követendő példát jelentett.
 
Ha szavakat kell keresni a jellemzésére, nem sokáig kell gondolkodni: kiváló szakember, kiváló pedagógus, nagyszerű EMBER, aki játékosait a tiszta, sportszerű játékra, az utolsó pillanatig való kitartásra, az együtt-egymásért-egy célért való összefogásra, a sport szeretetére, a barátságra, a maximalizmusra való törekvésre neveli úgy, hogy közben ezt ők észre sem veszik. Megtanította minden csapatának azt, hogy hogyan dobban a mellkas jobb oldalán a "Bányais szív" a pályán és a pályán kívül is. Személyiségével, tetteivel, életre szóló bölcsességeivel, szeretetével, tisztességével, - néha – keménységével, alázatosságával, következetességével, élettapasztalatával, humorával, példamutatásával bizonyosak lehetünk abban, hogy egyike lesz azon kevés személyeknek, melyek tanítványai életében meghatározó szerepet fognak betölteni, akire mindig szívesen fognak emlékezni, akihez visszajárnak, akit keresni fognak akkor is, amikor már nem a Bányai Júlia Gimnázium tanulói lesznek.
 
Amikor országos döntőt nyert, szokása volt, hogy leborotválta szakállát és haját – a második helyezések esetén a haj megmaradt. A 41 éves pályafutása elismeréseként kapta a díjat.

 

Forrás: Hunbasket

 

Fotó, slide: hunbasket.hu; Nagy Mihály/bacsmegye.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus