Vért izzadva nyert a Szolnok

Finoman szólva is ellentétes előjellel készülhetett a két együttes a 3. forduló pénteki mérkőzésére. A bajnok Olaj 43 ponttal ütötte ki idei első mérkőzésén a Jászberény, ráadásul a somogyiak ellen bemutatkozhatott Julien Mills is. A kaposváriak ellenben éppen az újonc Jászberénytől szenvedtek hazai pályán demoralizáló vereséget, majd a hétvégén Josh Wilson és Kovács Soma szerencsés kimenetelű autóbalesete sokkolta a csapatot. Ráadásul arccsonttörés miatt várhatóan 3-4 hétre kidőlt Kiss Kornél is.

altMár az első pillanatokban látszott, hogy a vendégek magasembereinek lesz dolga Báder Mártonnal. A center büntetőit követően Horváth Ákos és Josh Wilson is triplát szerzett. A védekezésre egyik csapat sem lehetett túl büszke: három perc elteltével már 11-11 állt az eredményjelzőn.
Nem tűntek túlságosan megilletődöttnek a KKK játékosai: Szőke triplája majd Raivio ziccere után 18-13-ra vezettek. Pór Péter Tuljkovics és Mills pályára küldésével igyekezett javítani csapata játékán. Keister sapkája után azonban Wilson rámolt be egy újabb hármast, a vendégek pedig 23-13-ra mentek!

A folytatásban beragad a Kaposvár. Lekli kihagyott büntetői majd Mills hármasa után két pontra zárkózott a Szolnok. A vendégek megérezték, hogy Keister és Wilson is a padon ült ekkor, így Fekete edző rögvest pályára is küldte amerikai irányítóját. Horváth betörése után visszavette a vezetést a Szolnok, de Wilson újfent jókor volt jó helyen. A játékmester a nagyszünetig 17 pontig jutott és a KKK egy pontot meg is őrzött előnyéből.

A második félidőben a vendégeknél a kispadon kezdett a három faultos Keister. Talán jobban is járt így, hiszen mindkét oldalon keményedett a védekezés: hazai oldalon Báder, a vendégeknél Raivio büntetőzött hibátlanul. Koma labdaeladása után Nikolov zsákolhatott, amivel ismét előnyhöz jutott a Szolnok. A 27. percben Kovács Soma révén érkeztek az első pontok a kaposvári cserepadról – vissza is vette vezetését a KKK a játékrész végére (60-63).

A záró szakaszban sem hagyta magát a Kaposvár. Báderrel ugyanakkor továbbra is nehezen bírtak, Keister negyedik hibája után viszont Wilson újabb hármasával már 70-62-re vezettek a vendégek. Pór Péter időkérését követően ismét Báder vette hátára övéit gyors négy pontjával. Raivio is megkapta negyedik hibáját, Nikolov viszont mindkét büntetőjét elhibázta. A bolgár azonban visszaszedte a lepattanót, majd Báder egy zsákolással hozta fel négy pontra csapatát (68-72).

Szőke 2+1-e létfontosságú volt kaposvári szempontból három perccel a vége előtt, de akkor mit mondjanak a hazaiak Trotter triplájára, amivel 77-73-ra zárkóztak fel. Raivio szedett kulcsfontosságú támadólepattanót. Az amerikai hátvéd csak az egyik büntetőjét értékesítette, amire ezúttal is Báder válaszolt. Az utolsó percben Wilson hibázott, Trotter viszont nem, ráadásul egy Raivio-faulttal együtt talált be. Az Olaj nemcsak átvenni tudta a vezetést, hanem a kaposvári hibáknak köszönhetően növelni is tudta előnyét, Nikolov labdafelhozatal közben szerezte meg azonnal a labdát.

A Szolnok vért izzadva győzött a bajnokságban két sima vereséggel kezdő Kaposvár ellen, amelyben ezúttal is érződött, hogy nagyon rövid kispaddal rendelkezik. A bajnok Olaj a végjátékban egy 11-0-ás szakasszal fordította maga javára a találkozót, elsősorban az utolsó percekig eltűnő Trotter pontjaival.

Szolnoki Olaj KK – Kaposvári KK 88-82 (17-26, 23-15, 20-22, 28-19)
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok. V.: dr. Vígh, Király, Vétek.
Szolnok:
Trotter (20/3), Horváth Á. (9/3), Soós (-), Nikolov (12), Báder (27). Csere: Tuljkovics (9/3), Mills (5/3), Trepák (2), Fodor M. (4), Grebenár (-). Vezetőedző: Pór Péter
Kaposvár:
J. Wilson (31/12), Raivio (21), Szőke (6/3), Keister (8), Lekli (8). Csere: Koma (4), Kutasi (-), Kovács S. (4). Vezetőedző: Fekete Ádám

Pór Péter: Nagyon rosszul játszottunk. A mérkőzés elején elhittük, hogy könnyű mérkőzés lesz. Az utolsó percben egy jól küzdő, jól játszó Kaposvárt sikerült legyőznünk.

Fekete Ádám: Fontos volt, hogy felálljunk egy kijózanító vereség után. Gratulálok a játékosaimnak. Két extra teljesítmény: Obie Trotter és Báder ellen nem tudtunk mit kezdeni. Ezen az úton megyünk tovább.

Kép: sonline.hu
Kép (slide): telesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus