Másodedzőből lett vezetőedzővel - a másodosztályból az élvonalba

fotó, slide: hunbasket.hu

Több, mint 2 évtized után jutott föl az élvonalba a nagymúltú, korábbi 33-szoros bajnok Budapesti Honvéd. A gárdát egy fiatal szakember, a másodedzőből hamar, és elég váratlanul első számú szakvezetővé avanzsáló Baksa Szabolcs vezette az élvonalba. Vele beszélgettünk - a régi ismeretség okán tegező tónusban.

- Másodedzőként kezdted a szezon a tapasztalt szerb Vladimir Lucsics mellett. A vezetőedző hirtelen távozott, mennyire lepett meg, hogy téged bíztak meg a csapat irányításával?

- Hat forduló után, és egy rangadó előtt Vlado valóban elég váratlanul, szinte egyik napról a másikra távozott a csapattól. Én addig nagyon jól éreztem magam a másodedzői szerepkörben, végeztem a dolgom, segítettem a legjobb tudásom szerint a szakvezető munkáját. Miután Vlado távozott, nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy akár engem is felkérhetnek vezetőedzőnek. Valahol logikusnak is tűnt, hiszen én addig is együtt dolgoztam a fiúkkal, ismertem a rendszert, amelynek a kialakításán dolgoztunk. Aztán a vezetőség, Báder Marci valóban megkért, hogy vállaljam el azzal, hogy dolgozzam, és meglátjuk, mire megyek majd a csapattal. Én ezt egy nagy lehetőségnek tekintettem, egy pillanatig sem haboztam, elfogadtam a felkérést. 

- Azzal, hogy előléptél, nyilván a közvetlen szakmai stábot is át kellett alakítani...

- Így van, a segítőm egy játékosként nagyon sok tapasztalatot szerző korábbi válogatott center, Trepák Zoli lett, éppen a nagy tapasztalata miatt szerettem volna őt magam mellett tudni. Mellette kezdetben mentor edzőként még Sabáli Balázs segítette a munkát, majd amikor az Akadémiára került, a szerepét Dragan Alekszics vette át, sőt, vele nagyon  szoros volt a munkakapcsolat. Ő is ott volt minden edzésen, a videózásokon, ha tanácsot kértem, segített, szóval a szezon nagy részében így hárman vittük "szakmailag" a csapatot.

- Miután átvetted az együttest, egy pazar, tizenöt győzelmes szériát produkált - pedig voltak nehézségek, sérülések. Hogy sikerült ezt a remek sorozatot így végigvinni?

- A rendszer adott volt, alapvetően szerettünk volna egy letámadáson alapuló, kemény, agresszív védekezésre épülő játékot kialakítani, labdaszerzésekre, könnyű kosarakra alapozva. A felállt védelem elleni játékokat nem bonyolítottuk túl. Valóban elég komoly nehézségekkel kellett szembenéznünk, ilyen volt például Simon Kristóf szívműtétje, amely miatt gyakorlatilag a szezon első felét kénytelen volt kihagyni, majd csapatkapitányunk, Stefán Dávid személyes okok miatt úgy döntött, hogy abbahagyja a játékot, vagy Kovács Soma betegség miatt történt hosszabb időre történt kiválása, s végül Markovic Luka sérülése az elődöntőben. Sikerült azonban minden nehézségen úrrá lenni. Főleg Dávid távozása után a palánk alatt kicsit "karcsúnak" éreztük a keretet, ezért leigazoltuk Óbudáról azt a Czirbus Józsefet, akit jól ismertem, akivel Veszprémben már dolgoztam együtt. Igazi csapatember, jó húzás volt őt leigazolni, nagy szerepe volt a feljutás kiharcolásában. De a fiatalok is nagyon sokat hozzátettek.

- Róluk beszélj is kérlek kicsit bővebben. Az egész mezőny egyik, sőt talán nem túlzás, a legjobb fiatal játékosa játszik nálatok...

- Így van, Tanoh Andrist szinte már nem is fiatalként, hanem  gyakorlatilag teljes értekű felnőtt játékosként kezeltük, és az ellenfelek is. Az, hogy ő itt tart, egyértelműen az akadémiánkon folyó szakmai munka színvonalát dicséri. Valóban nagy előny, hogy volt egy ilyen "kaliberű" fiatalunk, de nem csak ő alkotta a fiatal kontingenst. A többiek, a már említett nehéz helyzetünkben több és több lehetőséget kaptak, mondhatni bedobtuk őket a mélyvízbe. Szerencsére éltek ezzel, volt, hogy nyerő emberekké tudtak előlépni, Tarján Izsák, Kopácsi Ákos, Hajdu Peti, Cohill Erik és Csomós Kristóf mind-mind megállták a helyüket, sőt sokat is fejlődtek.

- A Hepp-kupa döntőjének elvesztése nem okozott törést?

- Nem fókuszáltunk a Hepp-kupára, de természetesen, ha már bejutottunk a döntőbe, szerettük volna megnyerni. A döntőben aztán Mijovics már az első negyedben megsérült, a szoros végjátékban pedig már szinte csak fiatalok voltak a pályán a kipontozódások miatt. Így nagy küzdelemben kikaptunk, próbáltunk tanulni belőle, a jelek szerint sikerrel, hiszen az elődöntőben legyőztük a Vasast.

- A fináléban mivel tudtatok három küzdelmes meccsen a legnagyobb rivális, a Jászberény fölé kerekedni?

- Két ellentétes stílus csapott össze a döntőben, a Jászberény kontrollált, sok kettő-kettőre és triplára épülő játéka, és a mi gyors, rohanós stílusunk. Úgy érzem, azzal tudtuk föléjük kerekedni, hogy erővel minden meccsen jobban bírtuk a hajrát. Az pedig, hogy a bajnokságot megnyertük, egy igazi csapatmunka eredménye volt, és itt nem csak a játékosokra és a közvetlen szakmai stábra gondolok. Nagy része van a sikerben az egészségügyi csapatnak, sportpszichológusnak és természetesen a pénzügyi hátteret megteremtő vezetőségnek.

- A jövőről, az élvonalról, a folytatásról már volt szó?

- Még nem, egyelőre élvezzük a sikert, de napokon belül biztosan elindul a szervezés az NB I-re.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.