Sokat hallott már a szurkolókról az OSE légiósa

Milivoje Bozovic leinformálta az Oroszlányt, Ramo Rizvic egyelőre nem sokat tud a klubról.

Az Oroszlányi Sport Egyesület két legutóbb szerződtetett légiósa, Ramo Rizvic és Milivoje Bozovic nyilatkozott a klub honlapjának.

Ramo Rizvic: „Örülök, hogy az OSE Lionshoz sikerült igazolnom. Túl sokat még nem tudok a klubról és a városról, csak azt, hogy most került az első osztályba és nagy várakozással készülnek az élvonalbeli szereplésre. Elsősorban csapatjátékosnak tartom magam, minden mérkőzésen a maximumot fogom nyújtani, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. Remélem, hogy a szurkolóink minél nagyobb számban fogják a mérkőzéseinket látogatni, buzdítani a csapatunkat."

Milivoje Bozovic: „Mielőtt aláírtam a szerződést, beszéltem az edzővel, aki mesélt a klubról nekem, illetve néhány barátomat is megkérdeztem, akik Magyarországon kosaraztak. Mindenki csak pozitívumokat tudott az OSE Lionsról mondani, így nem volt nehéz a döntés. Ez lesz az első szezonom a magyar bajnokságban, de a kosárlabda mindenhol ugyanaz, szóval remélem ide is jól be fogok illeszkedni. Arra fogok törekedni, hogy az eddigi tapasztalataimmal és tudásommal segítsem a csapatot. Úgy gondolom, ha mindenki a csapat érdekeit teszi a sajátjai elé, akkor képesek lehetünk nagy dolgokra. Sok jót hallottam az OSE szurkolóiról is, alig várom, hogy a bajnokság elkezdődjön és megtapasztalhassam a szurkolásukat. Nekik azt üzenném, hogy abban biztosak lehetnek, hogy minden mérkőzésen a maximumot fogjuk nyújtani, ami kiegészülve a csapategységgel elhozhatja számunkra a kitűzött célokat."

fotó: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus