Életben maradt a Lakers, 3-0-ra vezet a Thunder

Parádés második félidejével egyenlített a Magic, egyetlen győzelemre a továbbjutástól a Thunder, visszavágott a Heatnek a Celtics, míg a Nuggets ezúttal nem tudott fordítani a második félidőben.

Orlando Magic – Cleveland Cavaliers 112-89

Wagner előlépett, parádés második félidőt játszott a Magic. Idegesen és sok hibával kezdtek a hazaiak, Paolo Banchero és Jalen Suggs is sorra szállította az eladott labdákat a meccs elején, és csak azt követően kezdett el összeállni a Magic támadójátéka, hogy Markelle Fultz beszállt a padról, így annak ellenére is meccsben maradtak az első félidőben, hogy a védekezésük nem volt túl feszes. A fordulás után egy másik Magic jött ki a folytatásra, az addig is jól játszó Franz Wagner magasabb fokozatba kapcsolt, és 57-65 után egy 31-5-ös (!) futással fejezték be a harmadik negyedet. A negyedik negyed elején sem lassítottak, előbb a 20 pontos különbség lett meg, majd elkezdték ostromolni a 30-is, és ez 110-80-nál meg is lett, bár ekkor már a Magic harmadik sora volt pályán. A hazaiaktól messze kiemelkedett az ifjabbik Wagner-fivér, 13/17 dobását elsüllyesztve szerzett 34 pontot, emellett volt 13 lepattanója és 4 gólpassza is, így az is belefért, hogy Banchero 4/14-et szenvedett össze mezőnyből, illetve Suggs 7 alkalommal is eladta a labdát – a Magic nem csupán kiegyenlített, de a két hazai győzelmével a momentum is egyértelműen hozzájuk került, most viszont mehetnek vissza Clevelandbe, ahol eddig mindkétszer kikaptak.

Összeomlott a Cavaliers. Kiváló első félidőt raktak össze a vendégek, Darius Garland két agresszív betöréssel adta meg az alaphangot, majd az Allen-Mobley kettős is elkezdett egyre nagyobb károkat okozni a Magic játékában, elől-hátul domináns volt a meccs első felében a két magasember. A lassú kezdés után Donovan Mitchell (18 pont, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés, 6 eladott labda) is belendült, és az ő vezetésével 60-51-re vezetett is a Cavaliers a nagyszünetben. A fordulás után viszont összeomlottak, innentől mintha egyedül Jarrett Allen (21 pont, 9 lepattanó) gondolta volna csak valamennyire komolyan ezt a mérkőzést, Mitchell passzívvá vált és nem dobott több pontot, de a Garland-Mobley kettős is teljesen eltűnt. A második félidő érdemi részében 20 pontot szenvedtek össze, csak az utolsó 3 percben kozmetikáztak valamennyit az eredményen, de ettől függetlenül kilátástalan és ötlettelen volt a játékuk, nem találták a Magic megszilárduló védekezésének az ellenszerét, ahogyan Wagnert sem voltak képesek lassítani. Ismét pocsékul tripláztak, mindössze 4/17 kísérletük ért célba, már nem is keresték a kinti dobásokat, miközben a Magic nagyon jól válogatta meg, hogy mikor honnan vállaljanak. Kispadja sem volt a vendégcsapatnak, a garbage time előtt 4 pontot értek csak el a Cavs cseréi, míg a túloldalon Fultz, Isaac és Moritz Wagner is nagyszerűen lépett be a játékba.

A Magic legjobb dobói: F. Wagner 34/6, Isaac 14/12, Suggs 12/6, Fultz 12
A Cavaliers legjobb dobói: Allen 21, Mitchell 18/3, Garland 14/6, Mobley 14

A párharc állása: 2-2.

 

New Orleans Pelicans – Oklahoma City Thunder 85-106

Kellett Williams játéka. Jalen Williams rögtön a meccs legelején megsérült, ami után be is kellett mennie az öltözőbe, és az első negyedben így alig volt pályán, nélküle pedig eléggé esetlegesen kezdett támadásban a Thunder. Williams a negyed végén visszatért, és onnantól kezdve elkezdett összeállni a vendégek játéka, a második negyedben már a tripláik is beestek, és egy 14-0-s futásra építve tekintélyes előnyt alakítottak ki a félidő végére. A fordulás után is tartották a 10-15 pont körüli előnyüket, majd a harmadik negyed hajrájában Williams vezetésével futottak egy 9-0-t, és az itt kialakult 19 pontos különbség már túl nagynak bizonyult a hazaiak számára. Williams végül 35 percet játszott, ezalatt eljutott 21 pontig, 9 lepattanóig, 5 gólpasszig és 2 labdaszerzésig, és kellett is tőle a jó játék, mert rajta kívül csak Josh Giddey (21 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 4/7 tripla) tudott végig hatékony lenni. Shai Gilgeous-Alexander (24 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) a megszokottnál többet hibázott, de ezúttal ez is belefért, mert Luguentz Dort (12 pont, 4/8 tripla) és Chet Holmgren (6 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) vezetésével kiválóan védekeztek, így egyetlen győzelemre kerültek a továbbjutástól.

Green változtatása sem segített. A Pelicans védekezése is jól működött az első félidőben, a találkozó elején szerencséjük is volt néhány kimaradt Thunder-triplánál, ugyanakkor támadásban CJ McCollum és Brandon Ingram is sorra rontotta el a dobásokat, utóbbi sokszor rá sem tudott nézni a gyűrűre Dort szorításában. A félidőben változtatott is Willie Green, Jonas Valanciunast (12 perc, 7 pont, 4 lepattanó) nem küldte vissza a pályára, hanem Larry Nance Jr. (9 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) ment ki a másik négy kezdővel, de így sem tudtak érdemben közelíteni a Thunderhez, és csak annyit sikerült elérniük, hogy a McCollum-Ingram kettős néha már be tudott találni – előbbi 7/22-es mezőnymutatóval 16 pontot, 5 lepattanót, 7 gólpasszt és 6 eladott labdát jegyzett, míg utóbbi 7/14-es mezőnymutatóval 19 pontot hozott össze. A Pelicans rengeteget hibázott, 38,1 százalékkal dobtak mezőnyből, nem estek a tripláik, illetve eladtak 21 labdát, onnantól kezdve semmi esélyük nem volt, hogy a túloldalon elkezdtek beesni a kinti dobások, a Thunder 17/36 triplával sodorta őket a kiesés szélére.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 19/6, McCollum 16/6, Jones 15/3
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 24/3, Giddey 21/12, Jal. Williams 21/9

A párharc állása: 3-0 a Thunder javára.

 

Miami Heat – Boston Celtics 84-104

Porzingis megadta az alaphangot. Legutóbb kiválóan tudta semlegesíteni Kristaps Porzingist a Heat, a második meccsen 1/9-es mezőnymutatóval 6 pontot szenvedett össze, ezúttal viszont ő lépett elő a meccs elején. Az első dobások mindkét oldalon kimaradtak, Porzingis viszont megtörte a jeget, egymaga összehozott egy 8-3-as futást, és többet hátra sem nézett a Celtics, végig vezetve szerezték vissza az előnyüket a párharcban. Az első negyedben 12 ponton tartották ellenfelüket, a másodikban 42-vel terhelték meg a Heat gyűrűjét, a nagyszünetre 24 pontos előnybe kerültek, onnantól pedig lemenedzselték a második félidőt. Porzingistől végül nem is kellett nagyobb extra, elég volt tőle 27 perc és 18 pont, mert a társak is megérkeztek a meccsbe, Jayson Tatum (22 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz), Jaylen Brown (22 pont, 8 lepattanó) és Derrick White (16 pont, 5 lepattanó) is épp annyit tett be a közösbe, amennyire szükség volt, és a Celtics kispadja is túldobta 23-17-re a Heat cseresorát.

Most nem estek a Heat triplái. Legutóbb Tyler Herro nagy meccsének és a parádés triplázásának köszönhetően tudott kiegyenlíteni a Heat, ezúttal viszont nem kapták meg egyiket sem: Herro 5/16-os mezőnymutatóval ért el 15 pontot, és a legutóbbi 14 gólpassza után most 2 jött össze neki. A kinti dobásokkal is hadilábon álltak, 9/28-at szenvedtek össze úgy, hogy a negyedik negyedben eldőlt állásnál dobtak 3/7-et, Herro mellett más sokáig bele sem tudott állni triplákba, de a hátvéd is csak 3/9-et hozott össze. Bentről sem voltak sokkal eredményesebbek, Bam Adebayo (20 pont, 9 lepattanó) is sok dobásból dolgozott, de Nikola Jovics (15 pont, 8 lepattanó, 3/5 tripla) vagy Jaime Jaquez Jr. (12 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) is inkább csak átlagos volt, mintsem jó, míg Caleb Martin újabb megőrülése elmaradt. A Heat ezzel el is veszítette a legutóbb megszerzett pályaelőnyt, legközelebb pedig azért lépnek pályára, hogy ne 1-3-mal kelljen visszamenniük Bostonba.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 20, Herro 15/9, Jovics 15/9
A Celtics legjobb dobói: Tatum 22/6, Brown 22, Porzingis 18/9

A párharc állása: 2-1 a Celtics javára.

 

Los Angeles Lakers – Denver Nuggets 119-108

James gondoskodott arról, hogy legyen ötödik meccs. Az első félidő a szokásos mederben zajlott, a Nuggets támadásvezetése sokszor lassú és körülményes volt, míg a Lakers tudott abból profitálni, amikor képesek voltak diktálni a tempót, így sikerült 13 pontos előnyt kialakítaniuk a nagyszünetre. Ezúttal viszont nem omlottak össze a fordulást követően sem, a Nuggets harmadik negyedben összehozott 8-0-s futására is volt válaszuk, és a negyedik negyedben is tudták tartani a különbséget, sőt, szűk 6 perccel a vége előtt már 106-87-re vezettek. A Nuggets indított még egy hajrát, bejöttek 10 ponton belülre, de LeBron James kétszer is fontos pillanatban talált be, majd Austin Reaves adta meg a kegyelemdöfést, aki 1:03-mal a vége előtt dobott nagy kosarat, illetve az utolsó percben is a helyére küldött 4/4 büntetőt. A Lakers ezúttal több lábon állt, négy kezdőjük is átlépte a 20 pontos határt, a 30 ponttal, 5 lepattanóval, 4 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel záró James ráadásul a negyedik negyedben volt leginkább az elemében, csak ekkor 14 pontot dobott. James mellett Anthony Davis (25 pont, 23 lepattanó, 6 gólpassz) masszív dupla-duplát szállított, D’Angelo Russell (21 pont, 4/8 tripla) is a szebbik arcát mutatta, de Reaves is betett 21 pontot, illetve 6 gólpasszt a közösbe, így életben maradt a Lakers.

Hiába Jokics újabb extrája. A lassú kezdést követően a Nuggets is megvolt támadásban a második félidőben, ezúttal viszont nem tudtak szigorítani a védekezésükön, a fordulást követően is 58 pontot kaptak, így Denverben kell megpróbálniuk lezárni a párharcot. Nikola Jokics játékára ezúttal sem lehetett panasz, 33 ponttal, 14 lepattanóval és 14 gólpasszal állt a Nuggets élére, dobásai felét elsüllyesztette, és utóbbit Michael Porter Jr. is elmondhatja magáról, 27 pontját és 11 lepattanóját ugyanúgy 10/20-as mezőnymutatóval érte el, mint a center. Jamal Murray (22 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) már jóval többet hibázott, míg az előző meccsen 29 pontot és 15 lepattanót elérő Aaron Gordon súlytalannak bizonyult, ami azért is volt fájdalmas a vendégeknek, mert a kispadjukra is ugyanez volt igaz, miközben a Lakersnél Taurean Prince ismét hasznosan szállt be, míg Gabe Vincent nagyon fontos pillanatban süllyesztette el az egyetlen tripláját, ő állította meg a Nuggets harmadik negyedes futását.

A Lakers legjobb dobói: James 30, Davis 25, Russell 21/12, Reaves 21/3
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 33/6, Porter Jr. 27/12, Murray 22

A párharc állása: 3-1 a Nuggets javára.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus