Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 14. 10:30:00
Győzött a férfi másodosztály piros csoportjának első négy csapata, de különösebb nehézség nélkül ezen együttesek közül csak a PVSK diadalmaskodott. A Vasas a DEAC U23-as csapatának otthonában egy negyed után még hátrányban volt, de a két középső szakaszban dominálva Andrássy Gézáék megőrizték veretlenségüket. A két fő üldözőre alaposan ráijesztett ellenfele: a BKG és a MAFC nagyon hasonló forgatókönyv szerint íródó találkozón maradt a két veretlen nyomában. A BKG a Jászberénnyel szemben otthon, a MAFC pedig a TF-BP ellen idegenben került nagyobb hátrányba az első negyedben, majd fordított és biztos győztesnek látszott, ám a szívósan küzdő rivális izgalmassá, sőt a TF-BP szinte drámaivá tette a végjátékot. A Megyeri Tigrisek is nyerni tudott Nyíregyházán, a Cegléd viszont úgy tűnik, kezd magára találni, s ezt most a Budafok bánta, a MEAFC pedig egy látványos találkozón verte a Salgótarjánt. A zöld csoport élcsapatai közül a Tiszaújváros a vártnál jóval nehezebben, csak az utolsó negyedben felőrölve a nyeretlen Százhalombatta ellenállását "húzta be" az újabb strigulát a győzelem rovatba, a Dávid Kornél KA küzdelmes mérkőzést nyert meg Pécsett, a SMAFC viszont - igaz tartalékosan - hamar nagy hátrányba kerülve összességében simán kikapott Békéscsabán.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 12. 14:40:00
A hétvégén a 7. fordulóra került sor a férfi élvonal idei alapszakaszában, íme a hivatalos álomcsapatok.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 12. 14:35:00
Ilyen volt Golomán György, Váradi Benedek, Somogyi Ádám, Vincent Valerio-Bodon, Filipovity Márkó és Allen Rosco előző hete.
Szerző: Palotás Zsolt
2023. November 11. 21:00:00
A férfi NBI/A szombati játéknapján a Körmend idegenben verte a Honvédot, magabiztosan nyert a Falco Sopronban, a Kecskemét és a DEAC szintén idegenben volt eredményes, magabiztosan nyert a Kaposvár, az Alba pedig csak nehezen tudod nyerni az NKA Pécs ellen.
Szerző: Botár László
2023. November 10. 18:30:00
Kezdenek kirajzolódni az erővonalak a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi A-csoportjában. Nem sokkal a bajnoki rajt után már csak a két katonacsapat, a Honvéd Zrínyi SE A és a Szentendrei KHSE (Kinizsi Honvés Sportegyesület) gárdája veretlen. A Tüker együttese hosszabbításban győzte le a Budafok A csapatát.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 10. 13:18:23
Ibrahima Sylla érkezik, Myles Carter szerződését pedig felbontották.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 10. 09:28:25
Több nagy különbséggel végződő, igen egyoldalú mérkőzést játszottak a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a férfiaknál a keleti csoportban. A legszorosabb összecsapást Nyíregyházán játszották, ahol úgy nyert 12 ponttal a BME-MAFC, hogy három negyed után még több, mint 20 egységnyi előnye volt. A nyugati csoportban azonban akadt bőven izgalom, két összecsapás is végig szoros, izgalmas, és kiélezett csatát hozott. A SMAFC- ELTE-BEAC találkozón minimális különbségű, egyetlen pontos vendég, a PTE-PEAC - SzoESE meccsen viszont kétpontos hazai siker született.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 9. 20:34:02
Az Olajbányász is kikapott Szegeden.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. November 9. 11:54:01
Az amerikai Emmanuel Boyd Little Lengyelországból, a Dziki csapatától érkezik.
Szerző: Botár László
2023. November 9. 11:30:00
Már csak három csapat veretlen a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi C-csoportjában, az utóbbi két összecsapását fölényesen nyerő Monor, valamint a BEAC Und Einz és a szintén sima sikerekkel menetelő FKE Öreg Sasok gárdája. Érdekesség, hogy a Huszares Optofit VKB Vác találkozón a két gárda együtt dobott összesen 68 pontot.