Szerző: Botár László
2023. Április 23. 16:00:00
Két rangadót is megnyerve néhány fordulóval a befejezés előtt lépéselőnybe került a Cziffra Mihály Budapest-bajnokságban a Budai Kardinális együttese. A gárda a két Z-betűs üldözőjét, a Zrínyi A és a Ziccer csapatát is legyőzte, ráadásul "botlott" a harmadik legfőbb üldöző, a Budafok A is, méghozzá az élbolyhoz csatlakozó Szentendre otthonában.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 23. 15:15:00
A PVSK-nál felhetetően nem bánják, hogy leendő riválisuk, a MAFC vagy a Jászberény "kimaxolta" - a jászságiak a tegnapi egyetlen pontos győzelmükkel öt mérkőzésesre nyújtották a negyeddöntő párharcot az NB I B piros csoportjában. A zöld csoport rájátszásában a MEAFC-Győr párharcban is ugyanez a helyzet, ugyanakkor a Budafok után a SMAFC idegenbeli, a Tiszaújváros pedig hazai sikerével biztosította helyét a legjobb négy között, az elődöntőben.
Szerző: Kele Ádám
2023. Április 22. 20:09:12
A tíz ponttal elveszített harmadik negyed végzetesnek bizonyult a Sopron számára, szoros meccsen végül a Zalakerámia jutott az elődöntőbe. Emellett playout meccseken tudott nyerni a Szedeák és az OSE is.
Szerző: Palotás Zsolt
2023. Április 21. 20:00:00
Ötödik mérkőzést játszanak a csapatok vasárnap.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 21. 14:15:00
A MAFC és a Kecskemét jutott még a legjobb nyolc közé.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 21. 13:30:00
A honi szövetség májusi tisztújító küldöttgyűlésén egyedüli jelöltként induló korábbi 98-szoros magyar válogatott center a megválasztása esetén drasztikus változtatásokat nem tudna, és szerinte nem is szabad hirtelen alkalmazni, s úgy véli, a lényeg, hogy nyugalom legyen a kosárlabda-társadalomban, és mindenki biztosítottnak lássa a jelenét és jövőjét.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 21. 11:30:00
Három párharc három mérkőzés után eldőlt a férfi másodosztály piros csoportjában: az egyik ágon az NKA Pécs és a Vasas küzd majd a döntőbe jutásért. A másik ágon a BKG-t a harmadik mérkőzésen nehezen "legyűrő" PVSK ellenfélre vár az elődöntőben. Ellenfele a MAFC-Jászberény párharc győztes lesz, amelyben 2-1-re a fővárosiak vezetnek. Az alsóházban az Óbuda tetemes hátrányból óriási hajrával fordított, és zárta le a párharcot Nagykőrösön, a Veszprém pedig remek hosszabbításos csatában "mentette" döntő ütközetre a Megyeri Tigrisek elleni párharcot. A zöld csoportban csak az alapszakaszgyőztes Budafok jutott három mérkőzésen az elődöntőbe. A Tiszaújváros Hódmezővásárhelyen került lépéselőnybe, míg a SMAFC küzdelmes találkozón a Dunaharaszti, a MEAFC pedig kosarakban gazdag mérkőzésen a Győr ellen érvényesítette másodszor is a hazai pálya előnyét.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 21. 06:38:02
A Paks csapatkapitányának felépülése körülbelül 3-4 hétig tarthat.
Szerző: Palotás Zsolt
2023. Április 19. 21:00:00
A férfi NBI/A szerdai játéknapján a playout harmadik fordulójában a Paks otthon verte a Szedeákot, a Kaposvár és az OSE pedig idegenben diadalmaskodott.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Április 19. 18:30:00
Tisztújítás előtt áll a magyar kosárlabdasport, május 2-án a szövetség új székházában négy évre választanak majd elnököt és elnökséget a küldöttek. Sokakat alighanem meglepetésként ér, hogy Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének 13 éve regnáló elnöke nem méreti meg magát a május 2-i küldöttgyűlésen, azaz mindenképpen új vezető irányítja majd hazánk egyik legnagyobb sportszövetségét.