Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 24. 08:45:00
Idegenbeli siker született az NB I B-ben mind a piros, mind pedig a zöld csoport döntőjének harmadik mérkőzésén. A piros csoport pécsi "házidöntőjében" a PVSK a mérkőzés elején hamar 10 pontos előnyt szerzett, majd az NKA végig üldözte ellenfelét, többször is megközelítette, de a rutinosabb játékosok alkotta PVSK győzött, és fordított a párharcban. Horti Bálint és társai így egy győzelemre vannak attól, hogy visszakerüljenek az élvonalba. A zöld csoport fináléjának harmadik meccsén a harmadik negyed közepéig minden a papírformának megfelelően alakult, küzdelmes játék mellett ha szűken is, de a bajnoki címért és a piros csoportba való jutásért játszó Budafok vezetett. A harmadik negyed második felében azonban a MEAFC valósággal átrohant ellenfelén, a záró etapot már "tízen túli" előnnyel kezdte, és biztosan győzött, ami azt jelenti - bár Budafokon ezt feltehetően nem így tervezték -, hogy lesz még egy meccs Miskolcon.
Szerző: Palotás Zsolt
2023. Május 23. 20:00:00
Szoros meccsen diadalmaskodot a Falco, a bronzéremért folyó küzdelemben pedig ismét a ZTE-nél az előny.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 23. 17:11:25
Hazatért az Egyesült Államokba.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 22. 19:03:34
A szerb kiscsatár 19.3 pontjával és 6.6 lepattanójával nem csak a DEAC, de az egész bajnokság egyik legjobbja volt.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 22. 12:00:00
Megismerhetitek Somogyi Ádám és Zsivera Gábor inspirációit, hogy miért vágtak bele a podcastelésbe, szó esik a következő adások témáiról, illetve az NBA konferencia-elődöntőit is kibeszélik.
Szerző: Palotás Zsolt
2023. Május 21. 19:41:42
Sopronban eldől, hogy ki szerzi meg a 7. helyet a bajnokságban.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 21. 14:30:00
Benke Szilárdék nem jutottak be a rájátszásba.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 21. 12:30:00
Visszavágott a szerdai vereségért, és ezzel egyenlített a PVSK-VEOLIA az NKA Pécs ellen az NB I B piros csoportjának fináléjában. A Vasas Akadémia hazai pályán is legyőzte a MAFC-ot, így megszerezte a bronzérmet.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 20. 22:01:15
Nem adott esélyt a ZTE-nek a Körmend, bent maradt a Honvéd: ez történt a szombati játéknapon.
Szerző: Kezdő5.hu
2023. Május 20. 18:15:00
Remek hajrájával Miskolcon is nyerni tudott a félidőben még közel 10 pontos hátrányban lévő Budafok az NB I B zöld csoportjában a döntő második mérkőzésén, így az alapszakasz győztese egyetlen sikerre van attól, hogy a következő évadban már a piros csoportban szerepelhessen.