Ismét nyert a PVSK!

Nem sikerült az NYKK-nak otthon tartania a két bajnoki pontot. A PVSK jó játékkal, második félidei dominanciájával maga javára fordította a mérkőzést és magabiztosan nyert a Bujtosiban.

Mindkét csapat kapkodva, sok hibával kezdte a találkozót. Úgy tűnt, hogy a hazaiaknak sikerült előbb megnyugodniuk. A fiatal Mohácsi volt az, aki megragadta a játékszert és pontjaival az NYKK-nál volt a kezdeményezés. A pécsiek jobban nem tehettek, ahogy bírtak tapadtak a házigazdákra, de megfordítani nem tudták az állást. A második tíz percben sem változott a játék képe, az fehér-pirosak domináltak, Csiricsék pedig igyekeztek tartani őket. Ki kell emelni, hogy Sitku Ernő remekül lépett be a játékba, mellette Mohácsi és Kandics látványosan, Miskovics mondhatni észrevétlenül gyűjtögette a pontokat, ami 7 egységnyi NYKK fórt eredményezett. Azonban a záró percek már a PVSK játékosairól szóltak, akik megkezdték a felzárkózást. A félidő zárómomentuma Doyne nevéhez fűződött, aki a világ végéről, na jó csak kb. 10-11 méterről vágott be egy palánkos triplát. Így hamar 2 pontra olvadt a korábbi 7 pont hazai előny.

Mindkét edző feltüzelhette a játékosokat a 15 perces szünetben, mivel nagyban eltért a találkozó irama a harmadik negyed elején az addig látottaktól. Miskovics továbbra is szépen dolgozott a palánkok alatt, Kandics pedig azon ügyködött, hogy minél előbb eljusson 20 pontig. Viszont jött az a pécsi csapatjáték, amit már a Kaposvár ellen is megcsodálhattak a szurkolók. Kovács a legjobbkor süllyesztett el két triplát a hazai gyűrűben. Valamint a hetek óta jó formában játszó Csirics - Doyne duóval egyszerűen nem tudtak mit kezdeni az NYKK játékosai. Csirics hintette a triplákat, Doyne pedig a kettesekkel foglalatoskodott a negyed végéhez közeledve már a vendégeknél volt az előny. Ekkor még senki nem gondolt arra, hogy már nem tud majd közelebb kerülni Ferenczi Tamás együttese a fekete mezesekhez. A záró etapot rendkívül jól nyitották Csirke Ferenc fiai. 8:2-es rohanásukra egy időkéréssel próbáltak reagálni a hazaiak, számukra sajnálatos módon kevés sikerrel. A pécsiek zónavédekezése láthatóan megzavarta a hazaiakat, nem tudták még az adódó lehetőségeiket sem pontokra váltani. Sőt! Doyne és Csirics három triplát tett be a közösbe pár perc leforgása alatt, 2-1-es megosztásban, így már teljesen elúszni látszott a találkozó az NYKK-nak. Kandics triplája és Fields kosarai még adtak némi reményt a hazaiaknak, azonban a végjáték már egyértelműen a vendégeké volt, akik értékes győzelmet arattak.

Marso-Vagép NYKK 83 – 92 PVSK-PANNONPOWER (19-18, 23-22, 23-27, 18-25)

Bujtosi Szabadidő Csarnok, 900 néző  Vezette: dr. Vígh P., Török R., Pozsonyi L.

NYKK: Fekete 6/6, Fields 18, Mohácsi 13/3, Kandics 19/12, Miskovics 20

Cserék: Sitku 4, Polyák 3/3

PVSK: Vaszojevics 8, Kovács P. 10/6, Doyne 30/12, Csirics 29/15, Tóth N. 9/3

Cserék: Csabay 0, Eilingsfeld 6


Fotó - pvsk-panthers.hu

Fotó (Slide) - pvsk-panthers.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus