Könnyed zalai siker a Factum ellen

Lassú, álmos kezdés után sima győzelmet aratott a légiósai nélkül felálló Zalaegerszeg a két nap alatt második mérkőzését játszó Debrecen ellen. Az alsóházi középszakasz negyedik fordulójában rendezett összecsapáson fokozatosan lendültek játékba a hazaiak, akik Koma és Baki vezérletével végül magabiztosan diadalmaskodtak.

 

 

Zalakerámia ZTE KK – Factum Sport Debrecen 79-53 (23-11, 14-13, 23-16, 19-13)

Férfi NB I. A-csoport, középszakasz - alsóház, 4. forduló, Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok

Vezette: Farkas G., Gelencsér Gy., Benedek Z. (Téczely T.)

ZTE: Vertetics, Gáspár 11/9, Baki 20/15, Kovács Á. 11, Koma 20. Csere: Kerkai 10/6, Kertész 3, Gáll D. 3, Kis R. 1. Vezetőedző: Völgyi Péter.

Factum: Helmeczi, Medve 16/6, Kovács I. 2, Cseh 12, Izzo 6. Csere: Hajmássy 5/3, Vas 12/6, Nagy S., Keresztesi I., Osváth M. Vezetőedző: Jason Okrzesik.

A Debrecen nem egészen egy nappal korábban még Pécsett játszotta le az első fordulóból elhalasztott mérkőzését, ma pedig a „nyugati túra” folytatásaként Zalaegerszegen vendégszerepelt. Az a nem mindennapi eset állt elő ezúttal, hogy a vendég hajdúságiak több légióst szerepeltettek, mint ellenfelük, hiszen a korábban távozó Donald Copeland és a hosszú ideje maródi Teo Simovic mellett sérülés miatt Völgyi mester nem számíthatott Dorenzo Hudson játékára sem.

 

Alig néhányan lézengtek az egerszegi sportcsarnokban, akik láthatták, amint egy szép összjáték után Koma ziccerével veszi kezdetét a találkozó. A szintén tetszetős ellentámadásból Cseh válaszolt hasonló módon, ám a folytatásban kissé megtorpantak a csapatok. A zalaiak nyugodtak meg előbb, egyszerű alapjátékokkal, két büntetőt leszámítva közvetlen közelről szerezték pontjaikat (12-2), így a vendégek amerikai mestere rögtön ki is kérhette első idejét. A tíz pont körüli különbség azonban mindennek ellenére is állandósult a negyed végéig (23-11). Érdekesség, hogy a ZTE legjobbja, Koma Dániel 12 egységével egymaga több pontot szerzett ekkor, mint a teljes vendégcsapat.

Több hiba és pontatlanság is csúszott a csapatok játékába, de a tét nélküli mérkőzés ellenére is szépen küzdöttek a többnyire fiatal játékosokkal felálló felek. A különbség szinte befagyott, kosárváltások jellemezték a második játékrész első felét, Baki illetve Vas volt főként eredményes (32-22). Ebben az egyhangú mederben csordogált tovább a mérkőzés, rendkívül kevés pont született. A félidei eredmény (37-24) akár egy első negyed utáni állás is lehetne.

A második félidőt jobban kezdte a Debrecen, Medve 5 pontjával ismét 10 pont alá kerültek (37-29). Gyorsan észbe kaptak azonban a hazaiak, 8 megválaszolatlan pontjukkal nem hagyták, hogy vérszemet kaphassanak az alföldiek. A folytatásban aztán egyre inkább az egerszegiek akarata érvényesült, semmit nem szerettek volna a véletlenre bízni. Jól muzsikált a pályán lévő zalai ötös, mindenki hozzátette a magáét, Gáspár triplájával pedig átlépték a 20 pontos különbséget is (56-34). Szépen járt a labda a hazai kezeken, rendre megtalálták az üres dobóhelyzeteket, így nem engedték zárkózni vendégeiket a negyed hajrájában sem.

A záró játékrészben sem változott érdemben semmi, Baki nagyon elkapta a fonalat távolról, ötödik triplájával már szakadéknyi különbség tátongott a csapatok között (68-40). Remekül játszott a fiatal Kerkai is, védekezésben és támadásban is mutatott szép dolgokat a zalaiak reménysége. Eldőlt a mérkőzés, pályára kerülhettek a legifjabb, még nem felnőtt korú játékosok is. Így például Kis Raul és Gáll Dominik is, utóbbi rögtön beállása után egy nagyszerű zsákolással vétette magát észre. Elkészült erejével a vendégcsapat, a hazaiak pedig fokozatosan játékba lendültek, és végül bedarálták ellenfelüket. A végeredmény: 79-53.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus