Tüzér-tűz 13.rész (7.évad)

Hol is kezdjem? A végén. A kiváló erőkből álló BKG-Príma csapatát fektettük kétvállra az esztendő zárásaképp. Nem akármilyen izgalmak közepette tudtuk immár hétmeccsesre nyújtani győzelmi szériánkat. Erre az utolsó magyar bajnoki cím megszerzésének éve - 1997 - óta nem akadt példa! 

Tavasszal sikerült bronzérmet begyűjtenünk a Hepp Kupában, majd 6. helyen zártuk az alapszakaszt, kivívva az ebben a bajnoki osztályban korábban sosem tapasztalt rájátszás lehetőségét. Ott óriási csatára késztettük a későbbi bajnok és jelenleg az A-csoport újoncaként fantasztikus szezont futó OSE Lions gárdáját, akiknek ezúton is gratulálok idei szereplésükhez! Ezt követően két párharcot nyerve végeztünk ötödikként a táblázaton.  

Már az akkori eredmények túlmutattak a reális lehetőségeink határain, ám amit 2019 második felében produkált a csapat, arra nehéz jelzőket találnom. Miután kilenc játékosunk, köztük a három legnagyobb tehetségként számontartott fiatalunk távozott a Honvédtól, kevesen adtak bárminemű esélyt a tavalyi szezon megismétlésére. Azonban olyan sportemberekkel dolgozhatok, akik egyrészt nem foglalkoznak a külvilág véleményével, másrészt ha mégis eljut hozzájuk néhány negatív véleménymorzsa, csak még jobban megacélozza eltökéltségüket.

Ennek, a csapat erejébe vetett hitüknek, a kosárlabda irányába mutatott alázatuknak és a hihetetlen egységüknek köszönhetően a több, mint megpróbáltatásokkal és kihívásokkal teletűzdelt nyári időszak ellenére voltak képesek felülemelkedni mindenen. Nem vagyok biztos benne, hogy sok csapat van, amelyik ilyen akadályok ellenére képes lett volna zsinórban hat vereséget nem csak túlélni, hanem ezekből erőt merítve összezárni, és hétről-hétre olyan állapotban tartani magát, amivel készen állhatott a kínálkozó esély megragadására.

És ezért hálával tartozom nekik. Elmondhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy ezeknek a Srácoknak lehetek az edzője. Az érdem maximálisan az övék. Ők töltik meg élettel a szürke mindennapokat, vállalják a hétvégi harcot, ami azt gondolom, az idei Piros csoport kiegyenlítettségét látva egyáltalán nem túlzó megfogalmazás részemről. Hiába a jelentősnek tűnő nyári vérveszteség és hierarchia-átrendeződés, mindannyian képesek voltak megújulni, előrelépni és megfelelni az elvárásoknak. Az újonnan érkezők pedig mind emberileg, mind játékosként bebizonyították, tudnak saját identitásuk elvesztése nélkül alkalmazkodni a közös egész érdekéért. A siker lényege pont ebben rejlik. Ahhoz, hogy a csapat elérhesse a benne rejlő potenciált, az azt alkotó tagoknak engedniük kell a saját egójukból ennek megvalósulásához.

Hétből hét. Sokat azonban nem érzelgősködhetünk. A szezon nem áll meg. Sőt! A valódi izgalmak csak most, a visszavágókkal kezdődnek. Elképesztő a tülekedés. Gyakorlatilag a harmadik és tizennegyedik hely között bármi megtörténhet. Éppen ezért nem törődünk a múlttal. Csak előre tekintünk, lépésről-lépésre, meccsről-meccsre tervezve. Tudjuk, a mostani széria - ahogyan a vereségek esetében - sem tart örökké. Örülünk neki, ameddig lehet, nyújtjuk, ám az egyensúly a legfontosabb számunkra. Nem dőlünk a kardunkba és nem járunk a fellegekben. Helyén kezeljük a dolgokat. Tudjuk, kik vagyunk, mire lehetünk képesek, és ezért dolgozunk az edzéseken.

Sokat vacilláltam a most következő rész megírásán. Alapvetően a TT.13/7-et teljes mértékben a Budapesti Honvéd 2019-es évének értékelésére szántam. Történt azonban valami, amit nem szeretnék szó nélkül hagyni. Úgy gondolom, klubhovatartozástól függetlenül, a magyar kosárlabdáért dolgozó jóérzésű emberként, gyakorló edzőként puszta szolidaritásból, valamint a köztünk immár közel három évtizedet felölelő sportbarátság okán sem hagyhatom vélemény nélkül Csirke Feri elbocsátását. Elkeserítő, elgondolkodtató, elszomorító és hihetetlenül aggasztó a történet. Hangsúlyozom, Feri nem kérte, hogy írjak erről, én döntöttem így. Nem tartom tisztességes, előremutató és az alapvető emberi értékek szűrőjén keresztül vizsgálva elfogadhatónak, ahogyan vele bántak, megmutatva ezzel, milyen irányba is tart imádott sportágunk vezetőségi szinten. A parasztvakítás, a gerinctelenség, a "birka-magyarral-bármit-meg-lehet-tenni" jut eszembe. Nincsenek véletlenek. Tudom, Feri erőt merít majd ebből a tapasztalatból, és néhány hónap pihenés után immár egy új kihívásból hozza majd ki a maximumot, ahogyan tette szülővárosában annyi éven keresztül...

 

Kívánok neki és Mindenki másnak sikerekben, boldogságban, egészségben és lelki békében gazdag 2020-at!

Csak a Honvéd!

Fotó, Slide - Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia