Tüzér-tűz 14.rész (8.évad)

A BKG Príma elleni bajnoki meccsünkre tartva elfogott a nosztalgia. Megállt az idő. Az Istállóban bekövetkezett változások összeírásához sem szükségeltetik A4-es papírlap, de a 'Majorban (majdnem) minden pontosan ugyanúgy van, mint 2011-ben! Ugyanazok a szürkés-fehér sötétítő függönyök, az évtizednyi pormennyiséggel gazdagabban. A borúsan bágyadt lámpatestek fényével álmoskásan megvilágított emeleti öltözők. Legendás csapatképek, egy letűnt korszak dicső relikviái. 

Tíz esztendővel ezelőtt, mint BSE vezetőedző debütáltam az NB1-ben. Nagy Dóra szakosztály igazgató frissen visszavonult játékosként bízott meg bennem és talált méltónak a magyar kosárlabdázás egyik legpatinásabb klubjának irányítására. Ezért a bizalomért nem lehetek elég hálás neki. Fantasztikus év volt! Színmagyar csapattal szereztük meg a 9. helyezést, az alsóházi rájátszásban pályahátrányból legyőzve a lengyel, illetve szerb légiósokkal felálló Ceglédet és Diósgyőrt. Még most is csípőből sorolom a piros-fehér hölgykoszorút. Szondy Dóra, Tiba Klára, Hegedűs Mónika, Bagi Melinda, Sonyák Zita és Orsó Viktória képviselte a rutint, míg a Bodnár Fanni, Varga Barbara, Montai-Vukov Szonja, Miháczi Diána, Karlóczai Julianna, Beneda Piroska, Zsilinszky Lilla, Szabó Vivien nyolcas a fiatalos lendületet. Hozzájuk csatlakozott a játékhoz újra kedvet kapva a valaha volt egyik legjobb kosárlabdázó, Károlyi Andrea. Nem tartoztunk a tehetős gárdák közé, nem a mi csapatlistánkat böngészve szisszentek fel rémülten az ellenfelek, de abban biztos vagyok, annak a csapatnak olyan szíve és kollektív ereje volt, amilyen semelyik másiknak.

Kohézió tekintetében verhetetlen közösség volt, egyedül az idei Honvéd vetélkedhet velük. Pályán es azon kívül maximális tisztelet, a társak elfogadása, a személyes ego háttérbe szorítása. Erre vagyok a legbüszkébb a mostani brigád esetében. Tűzbe mennek egymásért. Nagy kár, hogy ezért önmagában nem adnak győzelmet. Mondjuk, ahogyan a műkorcsolyában a művészi hatást, nálunk is jutalmazhatnák az önfeláldozást, a csapatszellemet vagy az összetartás erősségét. Ebben az átkozott játékban azonban továbbra sem számít más, mint a dobott pontok összessége. Lehet a te csapatod a legakármilyenebb, ha képtelen a labdát elégszer a gyűrűbe juttatni, a lefújást követően marad a kényszeredett mosoly keretében elmotyogott „gratulálok”...

Az utóbbi időben sokkal egyszerűbben látom imádott sportágunk összefüggéseit. Ez hatványozottan erősödik ebben a szezonban. Sokkal kevesebb vélt vagy valós teóriát kell gyártanom. Korábban morfondírozhattam számos egyéb összetevőn, ám ennél a csapatnál erre nincs szükség. Ahogy korábban említettem, ők szeretnek együtt játszani, kizárólag a pozitív végeredmény lebeg a szemük előtt. Elfogadják, értik és megbecsülik a helyüket a rendszerben és a hierarchiában. Pofon egyszerű a megoldóképlet = legyen legalább 90 rádobásunk meccsenként, és lesz esélyünk nyerni. Amikor ez vállalható (nem extra) százalékkal történik (MEAFC és PVSK), komoly esélyünk van a győzelemre, amikor pedig nem (Baja, Veszprém és most a BKG), szomorúan elemezgethetjük a vereség okait.

Természetesen komoly probléma a 18 eladott, legfőképpen azért, mert így tizennyolc dobástól fosztottuk meg magunkat, három esetben gyorsindítás pontok helyett kapva vissza kosarakat. Találhatnék egyéni, illetve csapatvédekezésbeli hibákat, de ezek minden mérkőzésen előfordulnak, hiszen emberek és nem gépek kosárlabdáznak. Bőven a tűréshatáron belül mozogtunk, így semmi értelme elkalandozni a dobószázalékunktól, mint vereségünk okáról. Érdekes dolog ez. Szupertörpe négyes-fogatom remek dobáskészséggel rendelkezik, és idén még nem fordult elő, hogy mindannyian egyszerre hajigáljanak téglákat. Tizenhétből egyetlen egyszer sikerült betalálniuk a triplavonalon túlról, ami elsőszámú pontfelelősünk, Stefán Dávid hetek óta erősödő lágyéksérv fájdalma okozta visszafogottságával összeadódva legyűrhetetlen nehézségeket jelentett. Hiába érdemelte ki csapatkapitányunk, Pintér Dávid, nevének újra kiírását 70%-os mezőnymutatóval szerzett 22 pontjával és 29 VAL-jával, játszott nagyszerűen Szentirmai Ákos (12 perc alatt 7 pont és 11 VAL), postáztunk 27 gólpasszt (Takács Dani egymaga nyolcat) és hoztuk a lepattanócsatát (Szatmári Zsombi 7+3 elosztásban szedett tizet) a bajnokság harmadik helyezettje ellen, ez kevésnek bizonyult.

Nálam dörzsöltebb kollégák ilyenkor szokták szélesre tárt karmozdulat kíséretében lenyilatkozni, hogy "nem tudom bedobni helyettük", míg mások extra dobóedzéseket iktatnak be a heti edzéstervbe. Jómagam az előbbit zsigerből elítélem (már csak azért is, mert az én bükkfa kezemmel nem sok létjogosultságom lehetne erre a felettébb gyáva mondatra...), míg az utóbbi totális marhaság. Dobunk eleget, és a Srácok mindegyike számtalan alkalommal bebizonyította, jó versenyző alkat. Senki sem szánt szándékkal dobja mellé, ez most egy totálisan kapufa nap volt ebben a tekintetben. Nézzük inkább a jó oldalát! Szoros meccset játszottunk egy feljutásra pályázó gárda ellen 3/27-es tripla és 8/14-es büntető mutatóval!

Elérkezett a több szempontból elhíresülő 2020 utolsó hónapja. A karácsonyi szusszanásig négy kőkemény összecsapás vár ránk. Egyelőre, ahogy mindig - ezekben a kiszámíthatatlan időkben meg pláne -, kizárólag a következő kihívással foglalkozunk. Szombaton érkezik a veretlen Nyíregyháza!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!  

 

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó, Slide - BHSE facebook