Tüzér-tűz 3.rész (6.évad)

A becsülettel letudott nyári alapozás fáradalmait töménytelen felkészülési mérkőzéssel és csapatépítő programokkal igyekeztünk elviselhetőbbé tenni. Az utolsó hetekben már inkább finomhangoló munkát iktattunk a mindennapokba. Némiképp megkavarta előzetes elképzeléseinket, hogy a Vasas kérésére a szeptember 15-re tervezett idénynyitónkat elnapoltuk, így idegenben, a feljutásra hajtó Nyíregyházával vágtunk bele a 2018-2019-es bajnoki küzdelmekbe.

Nyerni mentünk, de nem voltunk elég pontosak ahhoz, hogy ezt véghez is vigyük. Ötvenöt kihagyott dobással valóságos csodaszámba menő fegyvertény volt a 60-60-as állás nyolcvan másodperccel a lefújás előtt. A végjátékban a hazaiak megcsinálták a kritikus játékokat, mi pedig nem. Vereséget szenvedtünk, és vereséget szenvedni sosem jó. Ettől függetlenül a koncepciónk és a – rájátszásba jutás mellett – fő célunk szempontjából akadt pozitív hozadéka a meccsnek. Fiataljaink közül Martinez Ralf és Valerio Vincent is minőségi perceket tudott a pályán tölteni, ami az egyéni fejlődésük szempontjából kulcsjelentőségű. 

Szomorkodásra sem okunk, sem időnk. Nyakunkon a tavalyi ezüstérmes elleni rangadó! Ráadásul imádott Istállónkban, amelynek hitelesítési papírja addig a napig szólt. Gondoltuk mi. Azonban egy nappal a meccs előtt (telefonon…) jött az értesítés, miszerint az előzetes megerősítés ellenére sem játszhatunk a Vasas ellen. Legalábbis a Honvéd csarnokban. Nem sokat teketóriáztam. Úgy voltam vele, hosszú a szezon, egy újabb időponttologatással csak még sűrűbbé válik a versenynaptár, csináljuk. Mondtam Lujó Papának, beszéljék meg a piros-kék illetékesekkel, hogy cseréljünk pályaválasztói jogot és gyűrjük náluk. Általános megrökönyödésemre, ezt visszautasították.

Nem kertelek, a meccs előzménye (betyárbecsület diktálta halasztás) és a módosított időpont kurta-furcsa elkaszálása (a feldobás előtt hét órával – vasárnap – kaptunk hivatalos értesítést) majd az önként vállalt nehezítő tényező (idegenbeli fellépés) kissé ködös elutasítása alapos mélyütésként ért mindannyiunkat. Azóta túlléptünk ezen, ám a tanulságokat egy életre levontuk ebből a történetből. 

Ne hagyj kiskaput, mert azon, aki akar, bejön! Ne légy naiv, jó tett helyébe ne várj jót!

Ezúton szeretném megköszönni Török Feri bácsinak és az általa vezetett Óbudai Kaszásoknak, hogy a tavalyihoz hasonlóan ismét segítő kezet, azaz csarnokot nyújtottak a bajban. Motivációs technikákra nem igazán volt szükségem. Játszani akartunk velük, már jóideje. Kiéheztünk erre a derbire. „Hazai” debütálás, a Duna másik oldalán. Az első negyed vadnyugati pisztolypárbajra emlékeztetett. Mindkét fél hanyagolta a védekezést, és rá egyáltalán nem jellemző módon extrém hatékonyságú támadómunkával jelentkezett. A folytatásban helyreállt a világ rendje, felkerültek a deszkák a gyűrűkre, és minden idők egyik legrettenetesebb negyedét produkálták a felek, írd és mond tizenhat közös ponttal (amiből a fele büntetőből érkezett) riogatva a nagyérdeműt.

Háromlabdás hátrányban vonultunk az öltözőbe. Nem voltam ideges, hiszen egyáltalán nem úgy játszottunk az első félidőben, ahogyan képesek vagyunk. Annyit kértem a Srácoktól, kezdjük el a meccset, és a második játékrészben már az igazi Budapesti Honvéd kosárlabdacsapata jöjjön a parkettára, ne az eddig látott kedves-aranyos-balfék hasonmások. Lépésről lépésre közelítettünk. A védekezésünk összeállt, támadásban el-elkaptuk a ritmust, és akadt néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény. Fülöp Botond gyújtotta azt a bizonyos szikrát, Mucza Tomi adta a lendületet, Horváth Ákos és Stefán Dávid a stabilitást, míg Szalay Ákos 30 VAL-os karmesterként foglalta mindezt keretbe. Fontos győzelmet arattunk, amiből rengeteget tanulhatunk. Óriási gratuláció illeti a CSAPATOT, főleg azért, mert képes volt komoly gödörből kirángatni magát, és megfordítani a meccset egy kiváló rivális ellen.

Felpörögtek az események, nyakunkon az új kihívás. Irány Bonyhád, a mindig veszélyes Morgen-banda!

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!
Csak a Honvéd!  
   

Fotó - honved.hu