Tüzér-tűz 4.rész (6.évad)

Az utas/edző szerepnek többek között az a nagy előnye a sofőr/edző felállással szemben, hogy az emberfia teljes átéléssel hallgathatja közel három órán keresztül az Ezüst Villám hátsó két sorának önfeledt dalolászását a hazaúton. Erős jóindulattal nevezhetjük minőségileg kifogástalannak azt, amit a Steier "DJ" Roli vezényelte Hamis Hetes elővezetett, de a busz első (vezetőségi) szekciójában így is gyakori dúdolásra adott okott az inkább párzási rituáléra hajazó, veszett farkashordához hasonlító vonyítás. A különböző stílusirányzatok más és más vezérénekest, akarom mondani vezérvonyítót kaptak. Mucza Tomi a kortárs magyar rap gyöngyszemek, Szalay Áki a honi rock színtér klasszikusai, míg Bea Bence az angol nyelvezetű Grammy-díj várományos mesterművek esetében üvöltötte leghangosabban a szöveget. Ehhez társult a cirka tíz kilóméterenként a komló tartalmú ital okozta kellemes bódultságból fel-felriadó, majd az adott nótához szemrebbenés nélkül profin csatlakozó Fülöp Boti dörmögése, a sarki ülésen diszkréten meghúzódó, ám a Pocsolyába léptem refrénű örökzöldet árgyélus ábrázattal végigtomboló Tichov Domi és a szokás szerint a középpontban, félmeztelenre vetkőzve headbangelő Martinez "Don" Ralf arisztokratikus dúdolása. A produkció elemi erejéről, úgy gondolom, elegendő annyit írnom, a járművel mérkőzés utáni visszafelé zötykölődés műfajában (legalábbis eddig az ominózus estéig azt hitte...) már mindent látott Horváth Ákos ártatlan gyermeki csodálkozással a szemében konstatálta a tényt, miszerint újdonsült társai imádnivaló elmebetegek...

Vasas, Bonyhád, Pécs és Békés. Négy derbi, négy győzelem. A B-betűsek idegenben. Mindegyik egyformán fontos, mindegyik egyformán kedves, mindegyik más-más jelentősséggel bírt. A piros-kékek ellen főképp a pesti rivalizálás, Morgen Frigyeséknél a mindig nyögvenyelős "kötelező" mentális terhe, a baranyai fiatalok estében új otthonunk sikeres avatása, míg a békéscsabai kirándulás a rájátszásba jutás szempontjából jelentett extra kihívást.

Büszkeséggel tölt el, hogy minden alkalommal képesek voltunk megfelelni a saját magunk által támasztott elvárásnak, és kollektív csapatmunkával húztuk be a mérkőzéseket. Ezek értékét növeli a tény, mindezt korántsem gördülékeny támadójátékkal tettük. A messzeföldön híres "Rügyező Honvéd Fakezek" idén sem változtak varázsütésre pamutcsuklókká: 30,6% tripla és 63,3% büntető mutatóval szerénykedünk. Azonban a védekezésünk hétről-hétre egyenletes stabilitást mutat. A Piros csoportban mi kapjuk átlagban a legkevesebb (69) pontot meccsenként. Nem szeretnék se álszerénynek, se túlságosan kukacoskodó maximalistának tűnni, de azt csak halkan tenném hozzá, hogy ez a szám lehetne sokkal alacsonyabb, ha néhány alapvető részletre jobban tudnánk figyelni. Óriási potenciál rejtőzik ebben a csapatban. Úgy egyénileg, mint egységként. Támadásban, védekezésben még nagyon messze vagyunk attól, amivé válhatunk. Hiszem, ezt lépésről-lépésre közelítjük majd, ahogy haladunk előre az úton. A napi munka, az újak akklimatizációja, a tudnivalók memorizálása, mind-mind segítségünkre lesznek ebben.

Azonban a legeslegfontosabbal már most rendelkezünk. A kollektíva erejével. Mert legyen bármily alapos is a Mócsai - Wehner "jobbkéz-duó" ellenfél feltérképező munkája, vágyhatunk oly' színes-szagos statisztikai űrszámokra, ha a csapatot alkotó játékosok nem hajlandóak együtt, egymásért, saját egójukat (számaikat) sokszor a közös cél érdekében háttérbe szorítva harcolni. Enélkül képtelenek lennénk ezeket a derbiket győzedelmesen megvívni. Mi egy összetartó, a nehéz pillanatokban sem csüggedő gárda vagyunk, amely idén több olyan egyéniséggel rendelkezik, akik képesek a szükséges plusz hozzáadására. Nálunk valóban fontos szerepe és egyben felelőssége van a tizenkét, aktuálisan benevezett játékosnak. Nincsenek kiváltságok, előjogok. Tudjuk kinek mi a szerepe, mik az erősségei, amelyeket kihangsúlyozni és mik a gyengeségei, amelyeket elrejteni szeretnénk. Legyen szó bárkiről is, a képlet egyszerű: senki sem fontosabb a közösségnél. Az és annyit játszik, akivel és amennyivel adott napon a legnagyobb esélyünk mutatkozik a győzelem megszerzésére.

Örülünk a táblázat mutatta képnek, ám tisztában vagyunk vele, a bajnokság egy maraton, nem pedig sprintverseny. Októberben kijött a lépés, szép sorozatot építettünk. A hullámvasút tetején vagyunk, ám lesznek hullámvölgyeink, ez nem kérdés. Igyekszünk annyi skalpot begyűjteni, amennyit csak lehetséges. A mottónk: "Egy meccs az élet!" Nem súlyozunk, nem mérlegelünk, nem számolgatunk, nem gyártunk "mi lett volna és mi lenne ha" kezdetű forgatókönyveket. Nem foglalkozunk a múlttal, nem töprengünk a jövőn. A most az egyedüli és legfontosabb feladat. Minden mérkőzésre ugyanolyan komolysággal, alapossággal készülünk és mindegyik esetében a győzelem a cél. Az alapszakasz utolsó fordulója lezárultával kell ott lennünk, ahol a nyári alapozás kezdeténél elterveztük.

Embert próbáló hónap veszi kezdetét, rögtön egy olyan héttel, ahol négy kőkemény mérkőzést kell játszanunk. Nagykőrös, Közgáz, MAFC és BKG-Szigetszentmiklós. Novemberre fel!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

Fotó, Slide - Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia facebook