Tüzér-tűz 8. rész (8. évad)

A nyolcas a számom. Nyolcadikán születtem. Nyolcas volt a mezemen. Ez a TT pedig a 8/8-as. Véletlenek nincsenek. Remélem emlékezetesre sikeredik. A téma - sajnos - aktuális. Elszomorító. Felháborító. Kiábrándító.

Néhány perce még egy barátommal beszélgettem. Akkor kezdett el motoszkálni a fejemben ennek a blogbejegyzésnek a megírása. Alapvetően nem terveztem Tüzér tüzet erre a hétre. Viszont egymást követően olyan híreket kaptam, olvastam, ami eljuttatott arra a pontra, amikor a lelkem mélyén már tudtam, írni fogok. Ritkán történik ez meg velem. Az esetek 99%-ában a Honvédos mindennapok kapcsán püfölöm a klaviatúrát, azonban ez a jelenség jóval túlmutat rajtunk.

Szóval, a téma kapcsán váltottunk szót a barátommal, aki megkérdezte, mást vártam-e ebben a helyzetben? Őszintén. Mondtam neki, hogy nem, pedig örök optimistaként tényleg élt bennem a remény. Visszakérdeztem. És akkor ez így jó? Zsörtölődünk rajta kicsit majd megy minden tovább? Megegyezünk abban, hogy a magyar ember az már csak ilyen. Kicsinyes, nyerészkedő, rosszindulatú, sunyi. Ennyi? Arra gondoltam, mikor a csapatom koronavírusos kálváriájáról írtam, meglepően sokan gratuláltak az őszinteséghez és a felelősségteljes gondolkodáshoz, amivel a kialakult szituációt kezeltük. Ha már van ez a felületem, ahol szép számú Olvasó áldozza idejét barokkos körmondataim kisilabizálására, akkor kutyakötelességem véleményt formálni akkor is, ha esetleg haragosokat szerzek magamnak.

Akinek nem inge, amúgy sem veszi magára...

Elcseszett egy nemzet vagyunk, amibe mi, kosarasok is bőven beletartozunk. Komolyan nem tudom, minek kellene történnie, hogy megálljunk kicsit, elgondolkozunk és átértékeljünk dolgokat? Miért nem tudunk felülemelkedni saját, átlagos nézőpontunkon és empátiát, toleranciát, nagyvonalúságot tanúsítani egymás iránt? Tisztában vagyok vele, az emberek a legritkább esetben képesek a változásra, de ez nem lehet sziklaszilárd kifogás! Akadnak az életünknek olyan pillanatai, jelen esetben periódusai, amikor nem tehetjük meg, hogy az "én és a mi" domináljanak kizárólagosan. 

(Huuuh...megmondom őszintén régen cikázott ennyi gondolat, érzés, hangulatállapot bennem. Furcsa. Nagyon felvillanyozó, viszont valahogy egységbe kellene rendeznem őket, mert különben még zagyvább lesz az iromány, mint egyébként...)

A kosárlabda az életem. Remélem, sikerül legalább ikszre kihoznom a családommal párhuzamba állítva, bár ha asszonyt kérdezitek, menthetetlen a helyzet. Játszhattam, oszthatom az észt róla, csapatot vezethetek, és most is erről pötyögök. A kihívás, a versenyhelyzet, a győzelem hajt. Korábban nehezen képzeltem el, ha elképzeltem egyáltalán, hogy bármi elérheti ennek átértékelését. Pedig megtörtént. Ennek a nyomorult koronavírusnak sikerült.

Felbolydult az életünk. Mindanyiunké, kortól, nemtől, családi állapottól és vallási hovatartozástól függetlenül. Imádott sportágunkat sem kímélte. Elbuktunk egy szezont, rengeteg kérdést, feltételes mondatot hátrahagyva, és most kötéltáncot vívunk a következő életbentartásáért. Van, aki szerint akár a magyar kosárlabda sorsa múlhat azon, végigvisszük vagy sem. Figyelem, naív felvetés következik: Mi lehet ennél súlyosabb forgatókönyv, ami összefogásra késztet bennünket? Legyen szó játékosról, edzőről, vezetőről, játékvezetőről, asztalszemélyzetről, szövetségi munkatársról. Függetlenül attól, hogy ebből biztosítja a mindennapi friss kenyeret vagy kiegészítő zsebpénzként, esetleg szenvedélyeként tekint erre a csodálatos játékra.

Javíthatatlan optimista vagyok. Tudom jól. Mindenben a pozitívumot keresem. Az emberekben nem különben. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy most varázsütésre évtizedes rivalizálások szelídülnek meg. Nem gondolom, hogy innentől egymással nem szimpatizáló vezetők töltik közösen a karácsonyi ünnepeket. Szép lenne. Dr. COVID, a terapeuta, aki összehozza az embereket. Ott rohadjon meg, ahonnan jött! Viszont itt van, és úgy tűnik, jó darabig marad. Alkalmazkodnunk kell, felelősségteljesen, körültekintően. A kosárlabdában talán hatványozottan. Előbb-utóbb mindenki érintett lesz, ez gyakorlatilag elkerülhetetlen. Figyelnünk kell egymásra! Ma még neked, de holnap már nekem lehet szükségem rád. A segítségedre, a megértésedre, a rugalmasságodra. Végtére is sportemberek vagyunk, akik így vagy úgy, de ugyanabból a tálból cseresznyéznek, nem?

Vagy a sportember az, aki minden körülmények között a győzelemre hajt, mindenen és mindenkin átgázolva? Ehhez nem lehet semmi elég alantas, pitiáner, sportszerűtlen? Nem számít, mert nyerni kell! Kiskapu, levágott kanyar, minden jöhet. Tényleg, nyerni kell? Áthágva alapvető (sport)emberi írt, illetve íratlan szabályt, etikai szabályt, akár túllépve a tisztességtelenség határait? 

...Hiszen micsoda nagyszerű alkalom! Hullanak a riválisok! Megcsípjük a 4. helyet, sőt ha velük szemben is tökösek maradunk, akkor akár a harmadikat! Hurrá! Amúgy meg, felőlem megrohadhat a szemétláda. A múltkori MKOSZ ülésen elvitte előlem az uccsó kókuszgolyót, pedig láttam, ahogy két pofára evett belőle legalább ötöt. Így van, meg is érdemli!...

...Játszon csak, ahogy tud, dehogy halasztunk! Könnyebb lesz nyernünk, és az fontos lehet a végelszámolásnál. Piszok nehéz hazai pálya az, itt a nagy esély... 

...Ez a másik meg azzal jön, hogy vasárnap játszunk! Hogy képzeli? Pénteken is van meccs és ki kell pihennünk. Elemezés, videó, pszichiáter, masszőr, miegymás. Hülyék ezek. Mi profik vagyunk. Két nap alatt két meccs?! Példátlan. Felborul a mikrociklus és tervezhetjük újra. Még mit nem. Tudod, milyen nehéz mikrociklust csinálni? Különben is a lépésszámláló, a pulzusmérő meg a Vajákos Biri néni kimutatta, Pistike nem tud 22 évesen két mérkőzést lejátszani. A csoportoson rajtalévő tizenöt másik pedig semmiféleképpen sem pótolhatja...

. ..Micsoda? Játszani kell, hogy legyen eredmény, és menjen a bajnokság? Persze, ja, értem, de mi azért nehogy már felvegyük a mártír kosztümöt!... 

Sőt! Írok egy ütős nyílt levelet, kicsi mentegetőzés, csipetnyi sárdobálás. Erre van most szükség! Ez kell a népeknek meg a szponzoroknak. Láthatják, mi mindent megtettük, de azokkal nem lehet!...

A francba, a legjobb spílerem benyalta a vírust. Ki dob majd kosarat? Ki fogunk kapni! Dehogy hozunk fel fiatalt, így is túl sok van emiatt az átkozott szabály miatt! Kellene még három pozitív teszt és megvagyunk! Elküldöm kávézni a három legbénábbal, tuti összeköpködi őket. Vagy önkéntes karantén. Az a tuti! Persze nem tesztelünk, ha valaki sz#rul lesz, marad még kicsit...

...Mi van?! Milyen 6 hét? Normális vagy?! Semmi baja, kicsit köhécselt. Edzeni kell, nincs mese. Sportoló, tiszta izom. Meg sem kottyan neki. Hagyjál már a lélegeztetőgépes pólós sráccal, meg a szerencsétlen bírkózóval...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó, Slide - BHSE facebook