Tüzér-tűz 8.rész (7.évad)

Dulcinea del Toboso és a szélmalmok. A derék lovag szerepe. Edzőnek lenni sokban hasonlít erre. Rajongásig szereted a csapatodat. Bármit megteszel, és kiállsz értük a nehéz időkben. Együtt örülsz velük, és hátrébb lépsz, mikor dicsfény esik olykor olykor rátok. Felelősséget vállasz, döntéseket hozol, és tudásod legjavát adva igyekszel sikeres (sport)embereket illetve közösséget formálni belőlük. Sokszor akadályokba ütközöl. Akadnak olyanok, amelyek előtt elegánsan fejet hajtva mutatod elismerésed, míg mások láttán képtelen vagy csöndben továbblépni...

Honi kosárlabdánk valódi gépház. Kicsit zajos, kicsit kusza, kicsit rozsdás, mégis a miénk. És mint ilyen, mindannyiunk felelőssége, miképpen viszonyulunk hozzá. Minden egyes fogaskeréktől elvárható, lehetőségeihez képest tegyen meg mindent ennek a gépezetnek a lehető legprecízebb működéséért. Hibázni mindenkinek joga van. Emberből vagyunk. Ahogyan a játékos elronthatja az ajtó-ablak ziccert, az edző rossz ütemben kérhet vagy nem időt, a klubvezető igazolhat nem megfelelő szereplőket, úgy a játékvezetőtől sem várható el minden pillanatban a tökéletes döntés...

Viszont nagyon nem mindegy miképpen viszonyulunk imádott játékunkhoz. A tisztelet az alap. Tisztelet a sport, a kosárlabda és a szereplői iránt. Én mindig, minden körülmények között megadom ezt, és mindig, minden körülmények között megkövetelem a csapatomtól is. Soha nem keresek kifogásokat egy-egy vereség kapcsán, mert véleményem szerint ezek olyan kiskapuk, amit a játékosok akaratlanul arra használhatnak, hogy a saját gyengébb teljesítményükért más(oka)t okolhassanak. Minden esetben képes vagyok felelősséget vállalni a csapat munkájáért, mert ez az edző dolga. Tetszik vagy sem, megtanultam, ha a csapat győz, az edző jó, ha a csapat veszít, az edző nem jó. A felelősségvállalást minden játékosomtól elvárom. Hiszem, aki a körülményekkel foglalkozik, elveszíti a fókuszt és az esélyt a fejlődésre. Viszont vannak olyan pillanatok, amikor kivételt kell tenned, és muszáj a nyilvánosság előtt kiállnod értük...

A medve nem játék, és bizony a piros csoport sem. Az MKOSZ egyik legnagyszerűbb döntése volt, mikor néhány évvel ezelőtt elhatározta, kettőbe szedi a B-csoportos küzdelemsorozatot. Nyilvánvalóan dolgozik bennem egyfajta elfogódottság a bajnokságunk iránt, de kérdem én: Ha én/mi nem lelkesedünk azért, ahol és amiért dolgozunk, akkor ki fog? Büszke vagyok a "pirosra". Évről-évre javuló mezőny, jobbnál-jobb játékosok, nagyszerű edzők, emelkedő büdzsék. Ezeknek köszönhetően a mostani kiírásban TÉNYLEG megvalósul a sokszor fellengzősen puffogtatott "bárki, bárkit, bárhol legyőzhet" frázis. Nincsen top-favorit, kiemelt zászlóshajó, akinek diadalmenetéhez asszisztálnak a többiek. Tizennégy, teljesen különböző karakterisztikájú gárda, amelyek - várhatóan - elképesztően izgalmas versenyfutást folytatnak majd a helyezésekért. Akadnak, amelyek a pénz-nagy nevek-rutin hármasra tesznek, mások a fiatalos lendületben és a műhely munkában képzelik el, és vannak olyanok is, ahol ennek határmezsgyéjén egyensúlyozva terveznek. Mindnek megvan a saját filozófiája és létjogosultsága, azonban egy valamit biztosan állíthatok. Egyik sem különb a másiknál, és nem élvezhet megkülönböztetett bánásmódot! 

Utálom ezt. Most arról kéne írnom, egekig magasztalva a hihetetlen egységet és csapatmunkát bemutató csapatomat, hogy 39 perc 30 másodpercig vezettünk a bivalyerős Veszprém otthonában. Miközben huszonegy eladott labdát, köztük egészen triviálisakat vétettünk, amelyek leredukálásával most elképzelhetőleg nem ilyen hangnemben és apropóból pötyögném ezt a bejegyzést. De amikor a végjátékban a harmadik olyan fújást vagy kénytelen elegánsan, a vezér szerepedből - az esetleges bravúrgyőzelem esélyének megőrzése végett - nem kiesve végignézned, amely kísértetiesen emlékeztet egy néhány héttel ezelőtti meccsetekhez, akkor képtelen vagy ugyanazzal a meggyőződéssel szónokolni a rád értetlen, reményvesztett és mérhetetlenül szomorú szemekkel néző játékosaidnak igazságról és a döntetlenre játszó sorsról... 

Ha egy játékos nem teljesít, a kispad végére kerül, majd szerződés nélkül marad. Ha egy edző nem nyer, hasonló sors várhat rá. Ha felemeli a hangját, kikel magából, pénzbüntetés és eltiltás a jutalma. Kérdem én: ki vonja felelősségre a játékvezetőket? Van olyan, hogy valaki(k) azt mondják, nézd, túl sok és túl fontos pillanatban elkövetett hibát vétettél, ezért most egy ideig nem lehetsz a gépezet része? Ott tartunk, adott egy bajnokság, amely rendkívül színvonalas és késhegyig kiélezett csatákat tartogat egész szezon során, és mint ilyen, igen is elvárhatja a kellő tiszteletet és figyelmet az illetékesektől odafentről!

Tisztázzuk: mérhetetlen tisztelettel adózom a játékvezetők irányába. Hihetetlenül nehéz dolguk van. Amíg egy játékos szusszanhat, nekik negyven percen keresztül kell minden apróságra árgus szemekkel figyelniük, miközben igyekeznek megtéveszteni őket, és a lelátó a fejüket veszi minden ítéletükért. Emelem kalapom előttük!  Ezt nevelte belém édesapám, aki maga is első osztályú spori volt (gyeplabdában), és első edzőm, Varga Sanyi bácsi. Ennek szellemében szaladgáltam közel negyed évszázadot a vonalak között, egyetlenegy technikai hibát kapva, 13 éves koromban S. Béla bácsitól egy félreértés miatt. Edzőként sem változtattam ezen hozzáállásomon, és ezek után sem szándékozom. Viszont falkavezérként kutyakötelességem felemelni a hangom a csapatomat ért igazságtalanság okán. Nem várhatom és nem is várom mástól, hogy megtegye. Elérkezik az a pillanat amikor már képtelenség csendben tűrni, és igenis jeleznem kell, eddig és ne tovább! Tudom, akkor sem tennék másként, ha jelenleg nem 0:6-os mutatóval szerénykednénk a tabella alján. Nyilvánvalóan jelenlegi, több szempontból sem egyszerű helyzetünkben egyáltalán nem mindegy, hogy mikor szerezzük meg a lélektanilag elmondhatatlanul fontos első győzelmünket. Nem várok támogatást, hazai pályát. Távol álljon tőlem. Nem fogok arról filozofálgatni, hogy 33-szoros, nagy eséllyel örökös magyar rekordbajnokként a Budapesti Honvédot talán megilletheti a kiemelt figyelem. Ez hülyeség. Egyszerűen csak annyit kérek, ne okozzon megoldandó problémát, ha - Horváth Ákost kivéve - jórészt ismeretlen ifjakból álló csapatom reális eséllyel bír egy papíron magasabban jegyzett riválisa ellenében...

...és akkor én is tiszta szívvel, őszintén mondhatom a Srácoknak az öltözőben: Ez ma csak rajtunk múlt!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd!   

Fotó, Slide - Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia facebook